Életünk idejének nagyobb hányadát egy szorongásteli élethelyzetben éljük meg, holott mindannyiunkban ott van az a tudás, hogy KIK VAGYUNK.
Valami csoda révén egyszer csak túllépünk ezen az énképen. Amikor elfújódik ez az énkép.
...
Ilyen pillanatok akkor érkeznek el hozzánk, amikor reménytelenül belekövesedtünk, belemerevedtünk az énképünkbe és teljesen azonosultunk vele. Azzal a nyomorúsággal.
Avval az énképpel, ami teljesen mások véleményétől függ. Amikor már szinte mozgásképtelenné és döntésképtelenné váltunk, amikor az van: "Jaj, mit fognak szólni hozzá!".
Mondhatnám azt is, hogy már annyira bezárt ez az énkép, hogy semmi kilátásom nincs belőle.
Ekkora jön életünknek egy nagyon mozgalmas pillanata: az érzelmek...
Latinul emotio. És ennek a szónak a jelentése nagyon izgalmas. Movere - mozogni.
Emotio - kimozdulás. Szó szerint ennyit jelent.
És gondoljuk végig, az életünkben mikor válunk teljesen lezárttá, teljesen merevvé, szinte belső mozgásképtelenné, elérve a felnőttkor küszöbére.
Még nem vagyunk felnőttek, de már gyerekek sem vagyunk. Életünk eddigi során magunkévá tettük annak a közösségnek, kultúrának, társadalomnak az értékrendjét, amibe beleszülettünk.
Hogyan tettük magunkévá? Tekintélyelv alapján.
A gyerek nagyon nyitott. A gyerek mindent elfogad, ha számára tekintélyes személy mondja.
...
Mireisz László
Van egy tiszta tó, amire körülbelül azt mondhatjuk, hogy egy ilyen gyerekkori állapot. Tehát egy gyermekben van egy ilyen tiszta tó, hogy amikor azt mondjuk neki, hogy:
- Nézd! Ott repül egy sárkány! -
És a kisgyermek minden további nélkül odanéz, mert hát miért ne repülhetne ott egy sárkány?!
Ott még tiszta a kép, tiszta a tó, tiszta a tudat. Később azt mondanánk, hogy ott repül egy sárkány, mondanák, hogy "Háááát, höhöhöhö, persze, sárkány, ne szórakozz velem!"
...
Biegelbauer Pál (folytatás)
...
És egy gyereknek gyakorlatilag nagyon hosszú ideig mindenki tekintély.
Legnagyobb tekintély a szülő, a profi nevelők, de a szocializációnak - mondhatnám - a legfontosabb szakaszára, a végére ér.
Önálló véleménye nincs - de ahhoz nagyon ragaszkodik.
(Egyébként csak ahhoz a véleményünkhöz ragaszkodunk, ami nem önálló, nem mi alkottuk, hanem átvettük. Ezért lehetetlen kimozdítani bármilyen vallásos embert, amíg végig nem szenvedte, végig nem gondolta a saját vallásának a normarendszerét - mert tekintélyelv alapján tette magáévá.)
És ott áll ez a szegény kis emberke, teljesen bezárulva és mi a legnagyobb gondja egy kamasz embernek, akár fiú, akár lány?
Hogy hogyan nyisson? Hogyan teremtsen kapcsolatot?
Hogy nyissak a mások felé? Ebben segít a kimozdító csoda és ajándék, az emóció, az érzelem... És mi következik el egy kiskamasz életében? Egy megrendítő és hatalmas élmény, amit úgy hívunk, hogy szerelem...
...
Mi röpül szerteszét egy ilyen kimozdításban, emócióban, egy ilyen érzelemben?
Az énkép, és az az értékrend, amit én magamévá tettem - a környezetem ajándéka-képpen, vagy környezeti hatásra.
Mi történik?
Elkezdem valóságosnak látni az életet.
A. D. Mello
És így az egyetlen dolog, amire a felébredés érdekében szükséged van, nem energia vagy erő vagy fiatalság, még csak nem is nagy intelligencia.
Az egyetlen dolog, amire mindenekelőtt szükséged van, az készség arra, hogy valami újat tanulj. Annak valószínűsége, hogy fel fogsz ébredni, egyenes arányban áll az igazságnak azzal a részével, melyet fel tudsz vállalni anélkül, hogy megfutnál. Mennyit vagy kész vállalni?
Abból, amit eddig drágának tartottál, mennyit vagy hajlandó összetöretni anélkül, hogy megfutnál? Mennyire vagy kész arra, hogy valami szokatlanra gondolj?
Feldmár András
No most a várakozással tulajdonképpen az a baj, hogy nagyon sokan meghalnak. Mert a halál - azt hiszem - nagyon sokszor azért jön el, mert unatkoznak.
Tehát - azt hiszem - az embernek a teste, ha valamire vár és unatkozik, akkor azt hiszi, hogy most már mindennek vége van.
Mert a gyerekek nem unatkoznak (úgy általában). A gyerekek nem várnak. A gyerekek a pillanatban élnek.
De amikor már sokan, ahogy öregszünk, idősebbek leszünk, akkor már "ez is volt", már "az is volt", már "ezt sem merem megcsinálni", "azt sem merem megcsinálni", "mindig ugyanaz van"...
Unatkozom, várok valamire...
És szerintem olyankor nagyon megöregszünk.
És ha az ember sokat unatkozik, sokat vár, akkor mire vár?
A halálra várunk. Mindannyian várunk a halálra.
Azért mondom, hogy van szabadság.
Mert ami engem érdekel, és ami nekem nagyon izgalmas, az az a pillanat, amikor az, akivel beszélgetek - az, akivel dolgozom - az rájön arra, hogy ő szabad.
No most én ezt komolyan mondom, hogy minden pillanatban szabad lehet az ember.
Biegelbauer Pál
Melyiknek van igaza? Mindegyiknek.
Ez a vitatkozás.
Ő innen látja a világot. És hogy ha nem vitatkozom, hanem eszmét cserélek, akkor GAZDAGODNI FOGOK. Úristen, hát így is lehet látni ezt a dolgot?
Művelődni egyébként semmi mást nem tesz, minthogy egyre több oldalról megközelíteni a valóságot. Ezért mindenkitől tanulhatok. Miért?
Mert mindenki másképp látja a világot, mint én.
Így gazdagodom, amíg meg vitatkozom - szegényedem, mert beleragadok az én nézőpontomba.
A. D. Mello
A prédikátor külföldi országokban túrázott. A tanítványok megkérdezték a Mestert:
- Mit gondolsz, kitágul-e majd látóköre az utazástól?
- Nem - mondta a Mester -, csak a szűk látókörét fogja elhinteni még nagyobb területen.
Ez a világ már nagyon szűk nekem
Popper Péter
Egyetemi hallgatók azt kérdezték tőlem a bölcsész karon, hogy tanár úr, hogy lesz valaki ilyen művelt... (kicsit be akartak nyalni nekem...) mint a tanár úr?
Mondtam: - Drágaságaim úgy lesz ilyen művelt, hogy olvas.
- És aztán??? - mondták.
- És aztán elgondolkozik azon, amit olvasott.
Ez egy nagyon fontos dolog. Ugyanis például azért utálom a gyorsolvasási tanfolyamokat, mert olvasni nem gyorsan kell, hanem lassan.
Visszalapozva.
Elgondolkozva.
Ez a gyorsolvasás ez egy ilyen tévedése ennek a technikai kultúrának.
- No, és ha elgondolkozott azon, amit olvasott? - mondták a gyerekek.
- Hát akkor nagy része, ami meggyőződése, hite volt, összeomlik.
- És akkor?
- Tovább olvas...
- És akkor?
- Elgondolkozik azon, amit olvasott és újraépíti önmagát, önmaga szellemi meggyőződését, amíg az megint össze nem omlik.
- És akkor?
- És akkor megint olvas... és megint elgondolkozik.
Én nem tudom más módszert, mint ezt, hogy az ember szellemi fejlődése tartós legyen: vagyis szellemileg éljen.
Ha lemerevíti magát szellemileg és azt mondja: - Ez az én meggyőződésem: ez a véremmé vált, ezen nem változtatok! - az a szellemi meghalásnak az egyik jele.
Hogy az illető szellemileg meghalt, már nem megy tovább, nem vesz föl új szellemi információkat; hanem lemerevíti mindazt, ami tudásban, meggyőződésben benne van.
Carlos Castaneda
Don Juan, a tökéletes pragmatista, az ismeretlen valódi harcos-utazója, azt mondta, abszolút tökfej vagyok. Azt mondta, nem számít, hogy a nekem felajánlott antropológiai témák szavakkal és fogalmakkal való mesterkedések, ami fontos, az a fegyelem gyakorlása.
- Nem számít, milyen jó olvasó vagy, és mennyi csodálatos könyvet tudsz elolvasni - mondta nekem egyszer. - Az a fontos, hogy meg legyen a fegyelmed ahhoz, hogy elolvasd azt, amit nem akarsz elolvasni. A varázsló feladatának az a lényege, hogy olyat tanuljon, amit elutasít, nem pedig olyat, amit elfogad.
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése