2010. augusztus 21., szombat

Turkapiszka a piszokban

Taisha Abelar - Absztrakt repülés

– És most – mondta a széket közelebb húzva –, beszéljünk arról amivel a ma reggeli beszélgetésünket elkezdtük: az összegező gyakorlatról.
Borzongás futott át rajtam.
– Bár sejtelmem sincs miről beszélsz – mondtam de tudom, hogy valami jelentős dologról lesz szó és nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok erre.
– Azért idegeskedsz – hangsúlyozta mert egy részed megérezte, hogy az önmegújítás talán legfontosabb technikáját fogom feltárni előtted.
Türelmesen magyarázni kezdte, hogy azt nevezzük összegező gyakorlatnak, amikor a múltban lejátszódó eseményekből visszahívjuk az energiánkat. Az összegező gyakorlat abból áll, hogy felidézünk mindenkit, akivel valaha is találkoztunk, az összes helyet, amit láttunk és minden érzésünket, amit életünkben éreztünk, a jelennel elkezdve, egészen visszamegyünk a legkorábbi emlékekig, aztán tisztára söpörjük egyiket a másik után a söprő légzéssel.

Kíváncsian figyeltem, de nem tehettem róla, úgy éreztem, képtelenség amit mond. Mielőtt bármilyen megjegyzést tehettem volna, határozott mozdulattal megfogta az államat és utasított, hogy lélegezzek be az orromon keresztül, mialatt a fejemet a bal oldalra fordította és aztán, miközben a fejemet jobbra fordította, lélegezzek ki. Majd egyetlen mozdulattal balra majd jobbra fordította, légzés nélkül. Ez a titokzatos lélegzésmód az összegező gyakorlat kulcsa, mivel a belégzés lehetővé teszi visszahozni az elvesztett energiánkat, míg a kilégzéssel kifújjuk az idegen, nem kívánt energiákat, melyek összegyűltek bennünk az embertársainkkal való kapcsolataink folyamán.

– Ahhoz, hogy élhessünk és kapcsolatot teremthessünk, energiára van szükségünk – folytatta Clara. – Általában az az energia, amit az életünk fenntartására felhasználunk, örökre eltávozik tőlünk. Ha nem lenne az összegező gyakorlat, sohasem lenne lehetőségünk megújítani magunkat. Életünk összegezése és múltunk elsöprése a söprő légzéssel, mint egység működik.

Visszaidézni mindenkit, akit valaha is ismertem és érezni mindent, amit egész életemben éreztem, abszurd és lehetetlen feladatnak látszott.
– Ez örökké eltarthat – mondtam, azt remélve, hogy ez a megjegyzésem megállítja a gondolatmenetét.
– Természetesen – mondta beleegyezően. – De biztosíthatlak róla Taisha, hogy ezt gyakorolva mindent visszaszerzel és semmit sem veszítesz.

Néhány mély lélegzetet vettem, fejemet balról jobbra fordítva megismételtem a légzést, ahogy mutatta, csak azért, hogy kibékítsem és lássa, hogy figyelek.

Merev mosollyal figyelmeztetett, hogy az összegező gyakorlat nem valami önkényes vagy szeszélyes dolog.

– Amikor az összegező gyakorlatot végzed, próbáld érzékelni a hosszú, rugalmas szálakat, melyek a hasi részedből kinyúlnak – magyarázta. – Aztán a fejed forgó mozgását egyeztesd ezeknek a megfoghatatlan szálaknak a mozgásával. Ezek olyanok, mint a vezetékek, amelyek visszahozzák azokat az energiákat, amiket elhagytál.

Ahhoz, hogy visszanyerjük az erőnket és egységünket, fel kell szabadítanunk a világ csapdájába esett energiánkat és visszahúzni magunkhoz. Amikor az összegező gyakorlatot végezzük, ezeket a rugalmas energiaszálakat kinyújtjuk a téren és időn át azokhoz a személyekhez, helyekhez és eseményekhez, amiket éppen vizsgálunk. Ennek eredményeképpen életünk minden mozzanatához vissza tudunk menni úgy, mintha valóban ott lennénk.

Ettől a lehetőségtől kirázott a hideg. Bár elméletileg érdekelt, amit mondott, de nem szándékoztam visszaidézni a kellemetlen múltamat, még akkor sem, ha ez csak az agyamban létezett. Ha másra nem is, de arra legalább büszke voltam, hogy megszöktem egy elviselhetetlen életből.

Nem akartam visszahatolni és szellemileg újra átélni mindazokat a pillanatokat, amiket olyan nagyon el akartam felejteni. Ugyanakkor Clara olyan komolyan és őszintén magyarázta el az összegező gyakorlat technikáját, hogy ellenkezésemet egy pillanatra félretéve a szavaira figyeltem.

Megkérdeztem tőle, számít-e, hogy milyen sorrendben idézem fel a múltat.
– Az a legfontosabb – mondta, hogy újból átéljük az eseményeket és érzéseket, olyan részletesen, ahogy csak lehet, és a söprő légzéssel megérintve ezeket, szabadon engedjük a csapdába ejtett energiát.
– Ez a gyakorlat egy buddhista tradícióhoz tartozik? – kérdeztem.
– Nem – válaszolta komolyan. – Ez egy másik tradícióhoz tartozik. Egy nap majd megtudod melyik tradíció is ez.


Carlos Castaneda – Mágikus gyakorlatok

Összegezni annyit tesz, mint újraélni minden, vagy majdnem minden tapasztalatot, amelyben részünk volt, és így, az emlékezet segítségével, kisebb vagy nagyobb mértékben áthelyezni a gyűjtőpontot arra a helyre, amelyet az összegzéskor felidézett esemény történtekor foglalt el.

Ez a folyamatos oda-vissza mozgás a múlt és a jelen, azaz a gyűjtőpont korábbi és mostani pozíciója között biztosítja a gyakorló sámánok számára a szükséges fluiditást, hogy vállalhassák a végtelenben tett utazásuk során felmerülő rendkívüli kockázatokat.

A tensegritás gyakorlóinak az összegzés biztosítja azt a szükséges fluiditást, amelynek segítségével elkerülhetik a köznapi tudat világában ismeretlen kockázatokat.

Az ősi időkben az összegzést mint formális eljárást úgy hajtották végre, hogy a
gyakorló visszaemlékezett minden személyre, akit ismert, és felidézett minden tapasztalatot, amelyet együtt élt meg a többiekkel.

Don Juan azt javasolta nekem, a modern ember tipikus megtestesítőjének, hogy az emlékezés megkönnyítése végett újak egy listát mindazokról az emberekről, akikkel valaha is találkoztam. Amint elkészültem a listámmal, elmagyarázta, hogyan használjam. A listáról – amely visszafelé haladt az időben, a jelentől a múltba, életem első tényleges tapasztalatáig – fel kellett idéznem az első személyt és az utolsó alkalmat, amikor találkoztam vagy interakcióba léptem vele. Ezt a műveletet az összegzendő esemény elrendezésének hívják.

Az aprólékos részleteket kimerítő visszaemlékezés, amely az emberi emlékezőképesség élesítésének leghatékonyabb eszköze – alapkövetelmény.

Ez az emlékezés kiterjed az összes almáiig fizikai részlet felidézésére, például a helyszínre, ahol a szóban forgó esemény végbement. Mihelyt az eseményt elrendeztük, beléphetünk oda, ahol a színhely volt, és mintha tényleg ott lennénk, különleges figyelmet szentelhetünk minden fontos részletnek.

Ha például az interakció egy irodában ment végbe, emlékeznünk kellene a padlóra, az ajtóba, a falakra, a képekre, az ablakokra, asztalokra és a rajtuk lévő tárgyakra, tehát gyakorlatilag mindenre, amit az ember egy pillantással megfigyelt, majd elfelejtett.

Az összegzést mint formális eljárást a legközelebbi múltban történt események részletes felidézésével kell kezdeni. Ily módon a tapasztalat elsőbbsége példaértékűvé válik. A legközelebbi múltban történteken olyan eseményeket értünk, amelyekre az ember nagy pontossággal vissza tud emlékezni. amelyekre az ember nagy pontossággal vissza tud emlékezni.

A varázslómesterek mindig számolnak azzal a ténnyel, hogy az emberi lények képesek olyan apró részletek elraktározására, amelyeknek nincsenek a tudatában, és hogy a tudat sötét tengere éppen azt a részletet kívánja tőlük.

Egy múltbeli esemény tényleges összegzése megköveteli, hogy az ember mélyen lélegezzen, és a fejét legyezőszerűen ide-oda mozgassa, lassan és nyugodtan, az egyik oldalról a másikra, tetszőlegesen a jobb vagy a bal oldalon kezdve. Ezt a legyezőszerű mozgást addig kell végezni, amíg fel nem idéztük az összes hozzáférhető részletet. Don Juan szerint, a sámánok elbeszélése alapján ez a tevékenység olyan, mintha az ember belélegezné azokat az érzéseit, amelyek hatalmába kerítették a felidézett alkalommal, é ugyanakkor megszabadulna mindazoktól a kellemetlen, idegen érzésektől, amelyek nyomasztó emlékekként benne rekedtek.

A sámánok hite szerint az összegzés igazi misztériuma a ki- és belégzés aktusában rejlik. Mivel a légzés alapvető életfunkció, a varázslómesterek biztosak abban, hogy segítségével az ember átadhatja élete tapasztalatainak hasonmását a tudat sötét tengerének. Amikor erősködtem, hogy don Juan próbálja meg racionálisan elmagyarázni, mi is az az összegzés, azt felelte, hogy az ilyen dolgokat nem lehet megmagyarázni, csak megtapasztalni.

Hozzátette, hogy az összegzés aktusával az ember felszabadítja önmagát, és hogy mindenféle magyarázat csak meddő erőfeszítés fenne, csak eltékozolnánk vele az energiánkat. A cselekvésre való határozott felhívása tökéletes összhangban volt mindazzal, amit tudott, és arait elmondott.

A nevek listája az összegzésben az emlékezés megkönnyítését szolgálja, és az emlékezetet fantasztikus utazásra sarkallja. A varázslómesterek álláspontja szerint a közelmúltban megtörtént eseményekre való emlékezés lehetővé teszi, hogy később az időben távolabbi eseményekre is ugyanolyan tisztán és pontosan emlékezzünk vissza.

Az emlékezés révén újraélhetjük egykori tapasztalatainkat, és ebből olyan erőt nyerhetünk, amely képes az életerőközpontjainkból szétszóródott energia felkavarására és a központokba való visszavezetésére. A sámánok úgy utalnak az összegzés útján megvalósított energiaátirányításra, mint a fluiditás elérésére azt követően, hogy a tudat sötét tengerének megadták azt, amire szüksége van.

Egy sokkal inkább világi síkon az összegzés képessé teszi a gyakorlókat arra, hogy megvizsgálhassák az életükben előfordult ismétlődéseket. Az összegzés meggyőzheti őket arról, hogy minden kétséget kizáróan mindnyájan olyan erők hatalmában vagyunk, amelyeknek végső soron nincs értelmük, habár első pillantásra ésszerűeknek tűnnek. Ilyen erő például a széptevés, amelynek sokan kiszolgáltatják magukat.

Vannak olyan emberek, akiknek a széptevés egy egész életen át tartó törekvésük.

Személyesen hallottam olyan előrehaladott korú emberekről, akiket egész életükben egyetlen vágy vezérelt: hogy egy tökéletes társat találjanak, és egyetlen, szerelemben eltöltött évnyi boldogsággal is megelégedtek volna.

Don Juan Matus gyakran mondogatta – bármilyen hevesen tiltakoztam is ellene —: az alapvető probléma az, hogy igazából senki sem akar szeretni senkit – mindnyájan azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Azt mondta, hogy ez a szerelmi megszállottság szó szerint a legtermészetesebb dolog számunkra a világon. Egy hetvenöt éves férfi vagy nő szájából azt hallani, hogy még mindig a tökéletes társat keresi, csak megerősíti hitünket egy olyan eszmében, amelyet hasonlíthatatlanul idealisztikusnak, romantikusnak és gyönyörűnek tartunk.

Ugyanakkor, ha ezt a rögeszmét az életen át tartó ismétlések összefüggésében vizsgáljuk meg, nyilvánvalóvá válik, hogy valójában valami mérhetetlenül groteszk dologról van szó.

Don Juan biztosított róla, hogy csakis az összegzés eredményezhet alapvető változást a viselkedésünkben, mivel ez az egyetlen eszköz a tudat megnövelésére, és képes arra, hogy felszabadítsa az embert a szocializáció ki nem mondott követeléseinek uralma alól, amelyek annyira természetesek és magától értetődőek számunkra, hogy normális körülmények között észre sem vesszük őket, nemhogy elgondolkodnánk róluk.

Az összegzés tényleges aktusa egész életünkön át tartó erőfeszítés. Az emberek teljes listájának elkészítése éveket vesz igénybe, különösen azoknál, akik személyek ezreivel ismerkedtek meg és kerültek kapcsolatba addigi életük során. A listát később ki kell bővíteni a személytelen események emlékeivel, amelyekben személyek ugyan nem szerepebiek, mégis meg kell vizsgálni őket, mert az összegzést végző emberrel valamilyen módon kapcsolatban voltak.

Don Juan azt állította, hogy az ősi mexikói sámánok az összegzésben mindenekelőtt az interakciós tapasztalatok emlékeit igyekeztek felidézni és tudatosítani, mert a szocializáció legmaradandóbb hatásai az interaktív helyzetekben érvényesülnek a legerőteljesebben, ők pedig éppen ezeket a hatásokat igyekeztek minden elérhető eszközzel semlegesíteni.




* * *

2010. augusztus 16., hétfő

Rend a káosz mögött

"Csak a kisember tart rendet. A zseni átlátja a káoszt!"

By India:


Közlekedj okosan (és örökélettel)
Chicken crossing the road


Egy kis tanulmány a helyes KRESSZINGRŐL


* * *

2010. augusztus 13., péntek

Ősi csend

Carlos Castaneda - A Csend ereje

Hihetetlenül nyugodtnak éreztem magam. Nem okozott problémát számomra, hogy elfogadjam, amit mondott, és nem voltak kérdéseim, mivel mindent érettem anélkül, hogy bármit is el kellet volna magyaráznia.

Don Juan aztán mondott valamit, amit már tudtam, de nem tudtam megfogalmazni, mivel nem találtam a megfelelő szavakat. Azt mondta, a varázslók minden tette a gyűjtőpontjuk elmozdulásának következménye, ezeket az elmozdulásokat pedig a rendelkezésükre álló energiamennyiség határozza meg.

Megemlítettem neki, hogy ezt mind tudom, és még sok más dolgot is tudok. Ő erre megjegyezte, hogy minden emberi lényben ott rejtőzik a csendes tudás óriási, sötét tava, így mindannyian képesek vagyunk arra, hogy intuitívan megérezzük ezt a tudást. Azt mondta, én talán valamivel tisztábban érezhettem azt, mint a köznapi emberek, mivel kapcsolatban vagyok a harcosok útjával.

...

Ekkor hihetetlenül nehéznek éreztem szavaira koncentrálni: nem mintha zavarodott vagy fáradt lettem volna, hanem mert az elmém, tőlem teljesen függetlenül belekezdett egyfajta játékban, melynek során megkísérelte kitalálni, mit fog mondani don Juan. Olyan volt, mintha énem egy bennem rejlő, ismeretlen része sikertelenül próbálna szavakká formálni egy gondolatot. Miközben beszélt, úgy éreztem, képes vagyok megérezni, milyen formában fogja megfogalmazni a saját csendes gondolataimat.
Beleborzongtam abba a felismerésbe, hogy ő mindig jobb kifejezéseket választ, mint amilyeneket én találtam volna.

...

És ott, életemben először, tiszta tudással rendelkeztem a bennem rejlő kettősségről. Két nyilvánvalóan különálló rész létezett a lényemben. Az egyik végtelenül idős volt, nyugodt és közönyös. Súlyos volt és sötét, és kapcsolatban állt mindennel. Ez volt az a részem, mely nem aggódott, mivel azonos volt mindennel. Elvárások nélkül élvezte a dolgokat. A másik részem világos, új, légies, izgatott és gyors volt. Magával törődött, mivel bizonytalan volt, és nem élvezett semmit sem, egyszerűen azért, mert hiányzott belőle a képesség, hogy kapcsolatot alakítson ki bármivel. Egyedül volt a felszínen és sebezhetően. Ez volt az a részem, mellyel a világot szemléltem.

...
Énem idős, sötét és nehéz része nem aggódott. Aztán a két rész vitába szált egymással. A légies rész azt akarta, hogy a nehéz rész aggódjon, a nehéz pedig azt, hogy a másik hagyja abba a bosszankodást, és élvezze a látványt.
...
- Már beszéltem neked erről az állapotról - mondta Don Juan - ... Ebből a helyzetből képes vagy érezni az ember idősebb oldalát. És amit az ember idősebb oldala tud, az a csendes tudás, olyan tudás, melyet még nem vagy képes szavakba foglalni.
...
- A csendes tudás olyan dolog, ami mindannyiunknak van - folytatta. - Valami, ami tökéletes uralommal bír minden felett, aminek tökéletes tudás van mindenről. Gondolkodni azonban nem képes, ennélfogva nem képes elmondani, amit tud.


A. D. Mello - Vallás

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre - mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?
- Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet? - Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.

A. D. Mello - Érthetőség

- Minden szó, minden Istenről alkotott kép sokkal inkább torzít, mintsem tükröz.
- Akkor hogyan beszéljünk Istenről?
- A csenden keresztül.
- Akkor meg minek használsz szavakat? Erre a Mester harsányan felkacagott, s azt válaszolta:
- Amikor beszélek, nem a szavaimra kell hallgatnod, kedvesem. Hallgasd a csendet!


* * *

2010. augusztus 9., hétfő

Eltévelyedett élet - a média felelőssége

Müller Péter - Félelem, hit, gyógyulás

Ezen a (beavatás) élményen nem vezetett keresztül bennünket a társadalom.

Nem mentünk át.

Nem vezetett át minket a társadalom: mert pont az ellentétét szuggerálja.

Mert miközben a TV-ben látjuk, hogy milyen katasztrofális állapotban van az emberiség, és lépten-nyomon az összeomlás fenyegeti, sőt, már benne is van, közben elhitetik velünk, hogy ilyen reklámszerű Las Vegas az, ami minket tulajdonképpen vár, és úgy élünk, mint a mosópor reklám, és minden úgy van eladva: színesen, becsomagolva...

Erről, amiről én most beszéltem, nem is szabad beszélni. Erről tilos beszélni!

Hogy ez az élet lényege!

"Az élet lényege a jólét" - mondják.

"Jól kell élni!"

"Nem szabad figyelni a bajokra!"

"El kell felejteni!"

"Ne is nézz oda!"


* * * 

2010. augusztus 8., vasárnap

A változások, mint folyamatok

Dr. Sári László - A fogyasztói társadalom csapdái

Ahogy eltűnődöm keleti módra, hosszú ezer éveken át ezen a világon, úgy látom, hogy a létezés mintha örök lenne.

Így állítják a régi ázsiai bölcseletek. Mindegyik ezt mondja: nincs kezdete és nincs vége.


Nem csak a világ egészének, de a folyamatoknak sem.
A folyamatok változások hosszú-hosszú áramlása, vagy vagy végtelen áramlása.
És hát a változások egyike-másika ennek vagy annak a dolognak a feltűnése, aztán eltűnése.

Ha szorosan magamra veszem ezt a tapasztalatot, akkor azt mondom, hogy az én születésem és halálom.
Akkor a változás kérdése kicsit súlyosabban érint.

De ha ezt a végtelenség folyamában látom, és az eddig tapasztalataim szerint minden, ami létrejön (ugye tudom már, hogy valami helyett jön létre, ezt elég könnyű felismerni - vagyis van, aminek mindig kötelezően pusztulnia kell, ahhoz, hogy valami megjelenjen.

Mindig.

Mindig minden ami feltűnik, születik - valami helyett tűnik fel és születik.

"Tudod, semmi nem pusztul el. Az Univerzumban semmi sem vész kárba - egyszerűen csak átalakul."
(Amikor megállt a Föld)

Nos könnyen elképzelhető, ebben az eltűnések és feltűnések hosszú, végtelen áramlásában, hogy én magam is ilyen eltűnő, aztán feltűnő lény vagyok.

És ez máris milyen gyönyörű vigasztalás az elmúlás, a halál ellen.



Már ha efféle csak egyszer is az eszembe jut: egyszer egy domboldalban heverészve, és figyelve a fűszálat, a bogarat, a felhőt, a dombot, szóval a világot, ami mutatja nekem a törvényt.


Ha egyszer is erre a gondolatra, vagy következtetésre is jutok, micsoda vigasztalás ez.

Máris nem vagyok megrémülve a halálomtól.

Másnak a halálától. A szeretteim halálát is talán könnyebb elviselni.

Feltűnünk majd valahol.

Valahol - és lehet, hogy tudunk is egymásról.

Másféle létezési formában.

Nem tudjuk, mik leszünk.

Lehet, hogy ha most nagyon konkrétan a régi ázsiai vallásokat vizsgáljuk, akkor az újraszületés, a reinkarnáció esélyeire gondolunk. A lehetőségeire, vagy a már felismerni vélt és rögzített szabályosságaira.

De ne csak erre gondoljunk. Hát nem úgy van az, hogy csak állat leszek, vagy isten.

Hanem még mi minden van a világon, ami lehetek.

És tulajdonképpen egy ilyen végtelen áramlatban létezem, hol ilyen, hol olyan formában.

Ebben a formában éppen tudok magamról.

Aztán lehet, hogy fűszálként már nem annyira tudok.

De bármi is legyek, vagy  leszek - akár mint anyag, de az anyag látszólag valami törvény munkálkodása, valami szabály vagy szabályrendszer munkálkodása folyamán alakul valamilyenné.

Alakul Kováccsá, Kissé, bogárrá, kutyává, felhővé, fává, bármivé alakult.

Valami a munkálkodót, az átalakítót is örökösen mozgatja.

Létezik valamilyen szabály, törvény, Tao, Dharma, Logosz, vagy nevezzük bárminek - de van Valami, ami örökösen mozgatja ezt a világot...

... és akkor örökösen mozgat engem is.

Engem, aki pillanatnyilag éppen EZ vagyok.

Ez tudatosítható.
Az előtte lévő létezéseimre már nemigen emlékszem, tehát nem is nagyon firtatom, hiszen úgyis örökkévalónak látszik mindennek a létezése a világban, akkor valószínűleg az enyém is az, az utánam lévőről sem sokat tudok, már az ez után az anyagi formám utáni létezési esélyeimről, lehetőségeimről, de valamiféle módon lenyűgöz a végtelenség, a végtelenségben működő/történő örökös változások sora.

Én ennek vagyok része.

Ha én ennek vagyok része, akkor én sem múlok el.

EZ valószínűleg elmúlik, és az is valószínű, hogy örökre, de hányféle és lehet, hogy jobb és izgalmasabb és teljesebb formában is létezhet majd valami belőlem.

És ez olyan megnyugtató, ez valami olyan szépen csillapító gondolat a keleti ember számára - volt 5000 évig, hogy igazán nem érezte azt, hogy egyetlen esélye van - most vagy soha, ebben a testben megvalósítani valamit, amitől - amennyi időm még éppen van - egy kicsit jobb lesz az élet.

Egy kicsit kényelmesebb, egy kicsit biztonságosabb, kicsit szebb, kicsit illúziószerűbb akár, de legalábbis ezt a kicsit, amit itt lehetek, ezt a kicsit édesítsük meg gyorsan, tegyük minél tökéletesebbé.

Ne sétáljunk, kár az időért - elveszik, röviden, egyszer élünk, guruljunk, repüljünk.

Nem volt soha ilyen gondolata.

És ez mind azért volt, mert nem félt a haláltól.

Nem félt a végestől.

Nem félt attól, amitől a nyugati ember reszket.

A változásoktól.

És a változásokkal nem is konfliktusosan találkozott.


* * *


2010. augusztus 7., szombat

Nem vagyok beteg... A hangok is megmondták...

Carlos Castaneda - Az erő második köre

A Naguál és Genaro egyszer kettéhasítottak téged az eukaliptusz ligetben. Azért vittek oda, mert az eukaliptusz a te fád. A tanúja voltam, hogy széthasítanak, és kihúzzák belőled a naguálodat. A fülednél fogva húztak szét, amíg a fényességed ketté nem hasadt, és már nem tojás voltál többé, hanem két hosszú fényességtömb. Aztán újra összeraktak, de minden varázsló, aki lát, megmondhatja, hogy hatalmas rés van a tested közepén.
– Miért jó kettéhasítva lenni?
– Van egy füled, ami mindent hall, és van egy szemed, ami mindent lát, és szükség esetén mindig képes leszel megtenni egy újabb mérföldet. A kettéhasítottság az egyik oka annak, hogy te vagy a Mester. Pablitót is megpróbálták kettéhasítani, de úgy látszik, nem sikerült. Túlságosan elkényeztetett, és rémesen belelovalja magát mindenbe. Ezért van most úgy becsavarodva.


Két pszichiáter beszélget:
- Van egy nagyon súlyos skizofrén betegem.
- És meg tudod gyógyítani?
- Meg vagy te őrülve? Mind a ketten fizetnek a kezelésért!


Oké, hogy kigyógyultam a skizofréniából, de hol vagyok most, amikor szükségem lenne rám?


Kutya kiadásban


* * *

Religio versus realitás

Robert N. Charrette - Keresd a magad igazát

- Bűn? Lélek? Sápadtarcú, te összevissza beszélsz.

Én nem járom Jézus útját.

Elég hamar rájöttem, hogy az nem passzol a szennyel az utcán.

Amikor legutóbb odatartottam az arcomat, a végén ki kellett cseréltetni. -



Gyerekkoromban kértem Istent, adjon nekem egy biciklit. 
Aztán rájöttem, hogy a dolgok nem így működnek. 
Úgyhogy loptam egyet, és kértem Istent, bocsássa meg. 



* * *

2010. augusztus 6., péntek

A. D. Mello - Előítélet

- Semmi sem jó, vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester.
Amikor megkérték, hogy magyarázza ezt meg, hozzátette:
- Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól.

* * * 

Igaz barátok, igaz rokonok?

"Összehozza, mint lottóötös a rokonságot."


Miért adnék neked pénzt? Hát ismerlek én?
(Csúfak és gonoszak) 


"Az igaz barát a szükség és a veszély válságos idején ismerszik meg;
amikor segítségének nemessége megmutatja lelkének értékét és szíve hűségét."
(Ennius)
 

* * * 

Szemlélődés

Carlos Castaneda - Az erő második köre


– Annak érdekében, hogy elérjük ezt a figyelmet, a Naguál és Genaro megtanított minket álmodni, téged meg az erőnövényekkel ismertettek meg. Nem tudom, neked mit tanítottak, hogyan ragadd meg a második figyelmedet az erőnövényekkel, de ahhoz, hogy megtanuljunk álmodni, minket a Naguál szemlélődni tanított. Soha nem mondta meg, mit is csinál valójában velünk.
Csak megtanított szemlélődni. Fogalmunk sem volt róla, hogy a szemlélődés a második figyelem megragadásához vezető út. Mi azt hittük, a szemlélődés csak önmagáért jó. Ez azonban nem így van.

Az álmodóknak szemlélődőknek kell lenniük, mielőtt megragadhatják a második figyelmüket.

Az első dolog, amit a Naguál tett, az volt, hogy egy száraz levelet tett elém a földre, és órákig kellett néznem. Mindennap hozott egy levelet, és odatette elém. Először azt hittem, hogy ugyanaz a levél, amit mindennap megőrzött, de aztán észrevettem, hogy a levelek különböznek egymástól.

A Naguál azt mondta, hogy amikor ezt észrevesszük, már nem nézünk, hanem szemlélődünk. Később száraz levélkupacokat rakott elém. Azt mondta, túrjak bele a bal kezemmel, és érezzem miközben szemlélem őket. Az álmodó spirál alakban mozgatja meg a leveleket, szemlélődik rajtuk, aztán azokkal a formákkal álmodik, ami a levelekből összeállt.

A Naguál azt mondta, akkor mondhatják, hogy tökélyre fejlesztették a levélszemlélődést, ha előbb megálmodják a levelek által alkotott mintát, és másnap megtalálják ugyanazt a mintát a száraz levélkupacukban.

A Naguál elmondta, hogy a szemlélődés erősíti a második figyelmet. Ha órákon át szemlélsz egy kupac levelet, ahogy velem csináltatta, a gondolataid elcsendesednek. Gondolatok nélkül a tonál figyelme elenyészik, és a levelek hirtelen megragadják a második figyelmedet, és ettől valami mássá változnak.

Azt a pillanatot, amikor a második figyelem megragad valamit, a Naguál a világ megállításának nevezte. És ez így is van, a világ megáll.

Ebből kifolyólag valakinek mindig ott kell lenni, amikor szemlélődsz. Nem ismerhetjük a második figyelmünk furcsaságait.

Mivel eddig sohasem használtuk, meg kell ismerkednünk vele, mielőtt megkockáztatnánk, hogy egyedül szemlélődjünk.

A szemlélődésben az a legnehezebb, hogy megtanuljuk lecsendesíteni a gondolatainkat.

A Naguál azt mondta, hogy azért akarta egy kupac levélen megtanítani ezt nekünk, mert leveleket bármikor tudunk szerezni magunknak, ha szemlélődni akarunk. De bármi más is megtenné. Ha egyszer meg tudod állítani a világot, szemlélődővé válsz. Mivel a világ megállításának egyetlen módja, hogy próbálkozunk, a Naguál tanácsára éveken át szemlélődtünk száraz leveleken. Azt hiszem, ez a legjobb mód arra, elérjük a második figyelmünket.

A száraz leveleken való szemlélődést összekötötte azzal, hogy keressük meg a kezünket álmunkban. Körülbelül egy évbe tellett, míg megtaláltam a kezem, és négy évbe, míg megállítottam a világot. A Naguál azt mondta, ha egyszer sikerül a száraz levelek segítségével megragadnod a második figyelmedet, akkor a szemlélődést és az álmodást arra használhatod, hogy megnöveld ezt a figyelmedet. Ez minden, amit a szemlélődésről el lehet mondani.

– Ez így nagyon egyszerűnek hangzik, Gorda. – Minden nagyon egyszerű, amit a toltékok csinálnak A Naguál azt mondta, hogy mindössze annyit kell tennünk ahhoz, hogy megragadjuk a második figyelmünket, hogy próbálkozunk, és próbálkozunk. Mindannyian megállítottuk a világot a leveleken való szemlélődéssel. Te és Eligio mások voltatok.

Te az erőnövényekkel csináltad ugyanezt, de azt nem tudom, Eligióval milyen utat követett a Naguál. Ezt soha nem akarta elmondani. Rólad azért beszélt nekem, mert nekünk ugyanaz a feladatunk. Megemlítettem neki, hogy azt írtam a füzetembe, hogy pár nappal ezelőtt történt meg velem először az, hogy teljes tudatosságommal megállítottam a világot. Felnevetett.

– Te mindannyiunknál előbb állítottad meg a világot – mondta. – Mit gondolsz, mit csináltál, amikor azokat az erőnövényeket magadhoz vetted? Annyi a különbség, hogy soha nem szemlélődéssel tetted azt, mint mi.

– A száraz levélkupac volt az egyetlen dolog, amit a Naguál szemléltetett veletek?

– Mihelyst az álmodó megállítja a világot, más dolgokat is szemlélhet; és végül amikor teljesen elhagyja a formáját, már bármit szemlélhet. Én ezt teszem. Bármibe képes vagyok belemenni. Habár bizonyos sorrendet be kellett tartanunk. Először kis növényeket szemléltünk.
A Naguál figyelmeztetett bennünket, hogy a kis növények nagyon veszélyesek. Az erejük koncentrált; nagyon erőteljes fényük van, és megérzik azt, amikor álmodók szemlélik őket; azonnal a szemlélődőre lövellik a fényüket. Az álmodónak ki kell választania egy bizonyos növényfajt, és mindig azt kell szemlélnie.

Ezt követően fákat szemléltünk. Az álmodóknak a fák közül is egy bizonyos fajtát kell szemlélniük.

Ebből a szempontból mi ugyanolyanok vagyunk; mindketten eukaliptusz-szemlélők vagyunk.

Az arcomra nézve megsejthette a következő kérdésemet.

– A Naguál azt mondta, hogy a kis füstje segítségével nagyon könnyen működésbe tudtad hozni a második figyelmedet – folytatta. –

Sokszor fókuszáltad a figyelmedet a Naguál kedvenceire, a varjúkra.
Elmesélte, hogy egyszer olyan tökéletesen összpontosítottad második figyelmedet egy varjúra, hogy elrepültél, mint a varjú, a környéken található egyetlen eukaliptuszfához. Évekig elemezgettem ezt az élményt. Sehogy máshogy nem tudtam tekinteni, mint egy elképzelhetetlenül bonyolult hipnotikus állapotot, melyet a keverékben található hallucinogén gomba idézett elő, don Juan viselkedés-manipulációs szakértelmével együtt.

Azt az érzékcsalódást idézte elő bennem, hogy varjúvá változom, és varjúként észlelem a világot. Az eredmény az lett, hogy olyan módon érzékeltem a világot, ami nem lehetett múltbeli tapasztalataim eredménye. La Gorda magyarázata valahogy mindent leegyszerűsített. Elmesélte, hogy ezután a Naguál mozgó, élő lényeket szemléltetett velük. Azt mondta, a kis rovarok messze a legjobb alanyok. Mozgékonyságuk miatt ártalmatlanok a szemlélődőre, a növények ellentétei, akik egyenesen a földből szívják a fényüket. A következő lépés sziklák szemlélése volt.

Azt mondta, a sziklák nagyon öregek, nagy hatalmuk van, és különleges a fényük, amely összehasonlítva a növények fehéres, és a mozgó élőlények sárgás fényével, inkább zöldes. A sziklák nem egykönnyen nyílnak meg a szemlélődőnek, de érdemes kitartani, mert különös titkok rejlenek a belsejükben, titkok, melyek segíthetik a varázslót az álmodásban.

– Milyen dolgokat rejtenek a sziklák? – kérdeztem.
– Amikor egy szikla legeslegbelsejét szemlélem – mondta –, mindig megérzek egy különös illatot, ami csak arra a sziklára jellemző.

Amikor bolyongok az álmomban, tudom, hol vagyok, mert ezek az illatok vezetnek. Elmondta, hogy a napszak fontos tényező a fa- és sziklaszemlélésben. Korán reggel a fák és a sziklák merevek, és a fényük halvány. Dél körül vannak a legjobb formájukban, és ebben az időben a varázslók arra használják a szemlélődést, hogy kölcsönkérjék a fényüket és az erejüket. Késő délután és kora este a fák és a sziklák is csendesek és szomorúak, különösen a fák.

La Gorda azt mondta, hogy ebben az időben a fák azt az érzést keltik, mintha ők is szemlélnék az embert. A következő lépcső a ciklikus jelenségeken való szemlélődés, mint például az eső és a köd. Azt mondta, hogy a szemlélődők összpontosíthatják a második figyelmüket az esőre magára, és elmozdulhatnak vele, vagy a háttérre fókuszálnak, és így valamiféle nagyítóüvegként használják az esőt, hogy felfedje nekik a dolgok rejtett tulajdonságait.

Az erőhelyeket, vagy azokat a helyeket, melyeket jobb elkerülni, általában esőn keresztüli szemlélődéssel találják meg. Az erőhelyek sárgásak, az elkerülendő helyek pedig élénk zöldek. La Gorda azt mondta, hogy a szemlélődő számára kétségtelenül a köd a legrejtélyesebb dolog a világon.

Ugyanazon a kétféle módon lehet használni, mint az esőt. De nőknek nem egykönnyen adja meg magát; la Gorda számára azóta is elérhetetlen maradt, mióta elhagyta a formáját.

Elmesélte, hogy a Naguál egyszer láttatott egy zöld ködgomolyagot egy ködfelhő tetején, és azt mondta neki, hogy az egy ködszemlélő második figyelme, aki ott lakik a hegyek között, ahol éppen voltak, és aki most éppen utazik a köddel. Hozzátette, hogy a ködöt arra használják, hogy olyan dolgok szellemét leplezzék le, melyek már nincsenek az adott helyen, és hogy a ködszemlélő igazi hőstette az, ha elengedi második figyelmét, hogy az belemerüljön mindabba, amit a szemlélődése feltár előtte. Elmeséltem neki, hogy egyszer amikor don Juannal voltam, egy híd jelent meg előttem a ködfelhőben. Megdöbbentem, milyen tisztán láttam a hidat, minden apró részletével együtt. Számomra több volt, mint valóság.

Annyira erős és eleven volt a kép, hogy azóta sem tudom elfelejteni. Don Juan megjegyezte, hogy egy nap át kell majd kelnem azon a hídon.

– Tudok róla – mondta la Gorda. – A Naguál azt mondta, egyszer mestere leszel a második figyelmednek, át fogsz vele kelni azon a hídon, mint ahogy varjúként is repültél vele. Azt mondta, hogy ha varázslóvá válsz, egy híd fog előbukkanni előtted a ködből, és át fogsz kelni rajta, és örökre eltűnsz ebből a világból.
Úgy, ahogy ő maga is tette.

– Ő is így tűnt el, hogy átkelt egy hídon?
– Nem, nem hídon. De láttad, hogyan léptek be Genaróval a világok közötti résbe közvetlenül a szemetek előtt. Nestor azt mondta, hogy az utolsó alkalommal, amikor láttátok őket, csak Genaro integetett, a Naguál nem, mert ő éppen a rést nyitotta ki. A Naguál elmondta nekem, hogy amikor arról van szó, hogy az embernek össze kell gyűjtenie a második figyelmét, mindössze arra a bizonyos mozdulatra van szükség, ami olyan, mint amikor az ember kinyitja az ajtót. Ez a tolték varázslók titka, ha egyszer elérték a formanélküliséget. Érdeklődni akartam még, hogyan lépett át don Juan és don Genaro a résen.
Kezét finoman a számhoz érintette, és ezzel belém fojtotta a szót. Azt mondta, hogy egy következő sorozat a távolba, és a felhőkre való szemlélődés.

Mindkét esetben a szemlélődő azon igyekszik, hogy elengedje a második figyelmét, hogy odamenjen ahhoz, amit szemlél. Ilyenformán hatalmas távolságokat képes megtenni, vagy felhők szárnyán utazni.

Felhőszemlélődés esetén a Naguál sohasem engedte nekik, hogy viharfelhőket szemléljenek. Azt mondta, hogy formanélkülieknek kell lenniük, mielőtt ezzel a feladattal próbálkoznának, viszont akkor már nemcsak viharfelhőkön hanem magán a mennydörgésen is utazhatnak. La Gorda felnevetett és azt mondta, találjam ki, ki lenne olyan őrült és vakmerő, hogy tényleg megpróbáljon viharfelhőket szemlélni. Csak Josefinára tudtam gondolni. La Gorda elmesélte, hogy Josefina, ha alkalma volt rá, mindig megpróbált viharfelhőket szemlélni, amikor a Naguál nem volt ott, addig, amíg egy villámcsapás majdnem megölte.

- Genaro mennydörgés-varázsló volt – folytatta. – Első két tanítványát, Benignót és Nestort barátja, a villámcsapás jelölte ki számára. Azt mesélte, hogy egyszer növények után kutatott egy nagyon távoli vidéken, ahol az indiánok nagyon zárkózottak, és semmilyen látogatót nem kedvelnek.

Genarónak azért engedték meg, hogy a földjükön tartózkodjon, mert beszélte a nyelvüket.

Genaro éppen gyógynövényeket gyűjtött, amikor eleredt az eső.

Volt néhány ház a környéken, de az emberek barátságtalanok voltak, úgyhogy nem akarta zavarni őket; éppen be akart mászni egy lyukba, amikor egy fiatalembert pillantott meg, aki súlyosan megrakott biciklijén közeledett az úton. Benigno volt, az az ember, aki az ottani indiánokkal foglalkozott.

Biciklije beragadt a sárba, és ott helyben belécsapott egy villám. Genaro azt hitte, meghalt. Az emberek a házakból látták, mi történt, és kiszaladtak. Benigno jobban megijedt, mint amekkora baja esett, de a biciklije és az összes áruja tönkrement. Genaro vele maradt egy hétig, és meggyógyította. Majdnem ugyanez történt Nestorral.

Ő azelőtt gyógynövényeket vásárolt Genarótól, és egyszer utána ment a hegyekbe, hogy meglesse, hol szedi a növényeit, hogy többé ne kelljen fizetnie érte. Genaro szándékosan nagyon messze ment a hegyekbe; azt akarta, hogy Nestor eltévedjen. Nem esett az eső, de villámlott, és hirtelen egy villám csapott a földbe, és mint egy kígyó végigfutott a száraz talajon. Egyenesen Nestor lába között szaladt el, és egy sziklába csapódott be, tíz méterre mögötte.

Genaro azt mondta, a villám elszenesítette Nestor lábának belső felét. Heréi bedagadtak, és nagyon beteg lett. Genarónak egy hétig kellett ápolnia ott a hegyek között.

– Mire Benigno és Nestor meggyógyultak, bekapták a horgot. A férfiakat mindig horogra kell csalni. A nőknek erre nincs szükségük. A nők szabadon mennek bele bármibe. Ez az ő erejük, de ez a hátrányuk is. A férfiakat vezetni kell, a nőket pedig vissza kell tartani. Felkacagott, és azt mondta, hogy őbenne kétségtelenül sok férfiasság van, mert őt vezetni kell, bennem viszont sok nőiesség kell legyen, mert engem meg vissza kell tartani.

Az utolsó sorozat a tűz-, a füst- és az árnyékszemlélődés. Azt mondta, a szemlélődő számára a tűz nem fényes, hanem fekete, és a füst is ilyen. Ezzel szemben az árnyékok fényesek, színesek, és mozgás van bennük. Két dolog volt még, amit elkülönítettek: a csillag- és a vízszemlélődés. Csillagokat csak azok szemlélhettek, akik már elhagyták az emberi formájukat. La Gorda azt mondta, ő nagyon jól boldogul a csillagszemlélődéssel, de a vízszemlélődést nem tudja kézben tartani, főleg a folyóvízét nem, melyet a formanélküli varázslók arra használnak, hogy összegyűjtsék a második figyelmüket, és elmenjenek vele bárhová, ahova menniük kell.


* * *