Új-donság, le-záródás

Biegelbauer Pál



Életünk idejének nagyobb hányadát egy szorongásteli élethelyzetben éljük meg, holott mindannyiunkban ott van az a tudás, hogy KIK VAGYUNK.

Valami csoda révén egyszer csak túllépünk ezen az énképen. Amikor elfújódik ez az énkép.

...

Ilyen pillanatok akkor érkeznek el hozzánk, amikor reménytelenül belekövesedtünk, belemerevedtünk az énképünkbe és teljesen azonosultunk vele. Azzal a nyomorúsággal.

Avval az énképpel, ami teljesen mások véleményétől függ. Amikor már szinte mozgásképtelenné és döntésképtelenné váltunk, amikor az van: "Jaj, mit fognak szólni hozzá!".

Mondhatnám azt is, hogy már annyira bezárt ez az énkép, hogy semmi kilátásom nincs belőle.

Ekkora jön életünknek egy nagyon mozgalmas pillanata: az érzelmek...

Latinul emotio. És ennek a szónak a jelentése nagyon izgalmas. Movere - mozogni.

Emotio - kimozdulás. Szó szerint ennyit jelent.

És gondoljuk végig, az életünkben mikor válunk teljesen lezárttá, teljesen merevvé, szinte belső mozgásképtelenné, elérve a felnőttkor küszöbére.

Még nem vagyunk felnőttek, de már gyerekek sem vagyunk. Életünk eddigi során magunkévá tettük annak a közösségnek, kultúrának, társadalomnak az értékrendjét, amibe beleszülettünk.

Hogyan tettük magunkévá? Tekintélyelv alapján.

A gyerek nagyon nyitott. A gyerek mindent elfogad, ha számára tekintélyes személy mondja.

...



Mireisz László

Van egy tiszta tó, amire körülbelül azt mondhatjuk, hogy egy ilyen gyerekkori állapot. Tehát egy gyermekben van egy ilyen tiszta tó, hogy amikor azt mondjuk neki, hogy:

- Nézd! Ott repül egy sárkány! -

És a kisgyermek minden további nélkül odanéz, mert hát miért ne repülhetne ott egy sárkány?!

Ott még tiszta a kép, tiszta a tó, tiszta a tudat. Később azt mondanánk, hogy ott repül egy sárkány, mondanák, hogy "Háááát, höhöhöhö, persze, sárkány, ne szórakozz velem!"



...

Biegelbauer Pál (folytatás)

...

És egy gyereknek gyakorlatilag nagyon hosszú ideig mindenki tekintély.

Legnagyobb tekintély a szülő, a profi nevelők, de a szocializációnak - mondhatnám - a legfontosabb szakaszára, a végére ér.

Önálló véleménye nincs - de ahhoz nagyon ragaszkodik.

(Egyébként csak ahhoz a véleményünkhöz ragaszkodunk, ami nem önálló, nem mi alkottuk, hanem átvettük. Ezért lehetetlen kimozdítani bármilyen vallásos embert, amíg végig nem szenvedte, végig nem gondolta a saját vallásának a normarendszerét - mert tekintélyelv alapján tette magáévá.)

És ott áll ez a szegény kis emberke, teljesen bezárulva és mi a legnagyobb gondja egy kamasz embernek, akár fiú, akár lány?

Hogy hogyan nyisson? Hogyan teremtsen kapcsolatot?

Hogy nyissak a mások felé? Ebben segít a kimozdító csoda és ajándék, az emóció, az érzelem... És mi következik el egy kiskamasz életében? Egy megrendítő és hatalmas élmény, amit úgy hívunk, hogy szerelem...

(Mike Batt: Love makes you crazy)

...

Mi röpül szerteszét egy ilyen kimozdításban, emócióban, egy ilyen érzelemben?

Az énkép, és az az értékrend, amit én magamévá tettem - a környezetem ajándéka-képpen, vagy környezeti hatásra.

Mi történik?

Elkezdem valóságosnak látni az életet.

(Soul II Soul: Back To Life)

(Mike Batt: Whispering fools)

A. D. Mello



És így az egyetlen dolog, amire a felébredés érdekében szükséged van, nem energia vagy erő vagy fiatalság, még csak nem is nagy intelligencia.

Az egyetlen dolog, amire mindenekelőtt szükséged van, az készség arra, hogy valami újat tanulj. Annak valószínűsége, hogy fel fogsz ébredni, egyenes arányban áll az igazságnak azzal a részével, melyet fel tudsz vállalni anélkül, hogy megfutnál. Mennyit vagy kész vállalni?

Abból, amit eddig drágának tartottál, mennyit vagy hajlandó összetöretni anélkül, hogy megfutnál? Mennyire vagy kész arra, hogy valami szokatlanra gondolj?

(RATM: Wake up!)

Feldmár András



No most a várakozással tulajdonképpen az a baj, hogy nagyon sokan meghalnak. Mert a halál - azt hiszem - nagyon sokszor azért jön el, mert unatkoznak.

Tehát - azt hiszem - az embernek a teste, ha valamire vár és unatkozik, akkor azt hiszi, hogy most már mindennek vége van.

Mert a gyerekek nem unatkoznak (úgy általában). A gyerekek nem várnak. A gyerekek a pillanatban élnek.

De amikor már sokan, ahogy öregszünk, idősebbek leszünk, akkor már "ez is volt", már "az is volt", már "ezt sem merem megcsinálni", "azt sem merem megcsinálni", "mindig ugyanaz van"...

Unatkozom, várok valamire...

És szerintem olyankor nagyon megöregszünk.

És ha az ember sokat unatkozik, sokat vár, akkor mire vár?

A halálra várunk. Mindannyian várunk a halálra.

Azért mondom, hogy van szabadság.

Mert ami engem érdekel, és ami nekem nagyon izgalmas, az az a pillanat, amikor az, akivel beszélgetek - az, akivel dolgozom - az rájön arra, hogy ő szabad.

No most én ezt komolyan mondom, hogy minden pillanatban szabad lehet az ember.

Ha más nem, így...

(RATM: Freedom)

Biegelbauer Pál



Melyiknek van igaza? Mindegyiknek.

Ez a vitatkozás.

Ő innen látja a világot. És hogy ha nem vitatkozom, hanem eszmét cserélek, akkor GAZDAGODNI FOGOK. Úristen, hát így is lehet látni ezt a dolgot?

Művelődni egyébként semmi mást nem tesz, minthogy egyre több oldalról megközelíteni a valóságot. Ezért mindenkitől tanulhatok. Miért?

Mert mindenki másképp látja a világot, mint én.

Így gazdagodom, amíg meg vitatkozom - szegényedem, mert beleragadok az én nézőpontomba.

(Metallica: Sad but true)

A. D. Mello



A prédikátor külföldi országokban túrázott. A tanítványok megkérdezték a Mestert:
- Mit gondolsz, kitágul-e majd látóköre az utazástól?
- Nem - mondta a Mester -, csak a szűk látókörét fogja elhinteni még nagyobb területen.

Ez a világ már nagyon szűk nekem

(Bikini: Ki visz majd haza?)

Popper Péter



Egyetemi hallgatók azt kérdezték tőlem a bölcsész karon, hogy tanár úr, hogy lesz valaki ilyen művelt... (kicsit be akartak nyalni nekem...) mint a tanár úr?

Mondtam: - Drágaságaim úgy lesz ilyen művelt, hogy olvas.

- És aztán??? - mondták.

- És aztán elgondolkozik azon, amit olvasott.

Ez egy nagyon fontos dolog. Ugyanis például azért utálom a gyorsolvasási tanfolyamokat, mert olvasni nem gyorsan kell, hanem lassan.

Visszalapozva.

Elgondolkozva.

Ez a gyorsolvasás ez egy ilyen tévedése ennek a technikai kultúrának.

- No, és ha elgondolkozott azon, amit olvasott? - mondták a gyerekek.

- Hát akkor nagy része, ami meggyőződése, hite volt, összeomlik.

- És akkor?

- Tovább olvas...

- És akkor?

- Elgondolkozik azon, amit olvasott és újraépíti önmagát, önmaga szellemi meggyőződését, amíg az megint össze nem omlik.

- És akkor?

- És akkor megint olvas... és megint elgondolkozik.

Én nem tudom más módszert, mint ezt, hogy az ember szellemi fejlődése tartós legyen: vagyis szellemileg éljen.

Ha lemerevíti magát szellemileg és azt mondja: - Ez az én meggyőződésem: ez a véremmé vált, ezen nem változtatok! - az a szellemi meghalásnak az egyik jele.

Hogy az illető szellemileg meghalt, már nem megy tovább, nem vesz föl új szellemi információkat; hanem lemerevíti mindazt, ami tudásban, meggyőződésben benne van.

(Tanita Tikaram: Twist in my Sobriety)

Carlos Castaneda



Don Juan, a tökéletes pragmatista, az ismeretlen valódi harcos-utazója, azt mondta, abszolút tökfej vagyok. Azt mondta, nem számít, hogy a nekem felajánlott antropológiai témák szavakkal és fogalmakkal való mesterkedések, ami fontos, az a fegyelem gyakorlása.

- Nem számít, milyen jó olvasó vagy, és mennyi csodálatos könyvet tudsz elolvasni - mondta nekem egyszer. - Az a fontos, hogy meg legyen a fegyelmed ahhoz, hogy elolvasd azt, amit nem akarsz elolvasni. A varázsló feladatának az a lényege, hogy olyat tanuljon, amit elutasít, nem pedig olyat, amit elfogad.

(Accept: Metal heart)

* * * 

Maga a magvető kiadó

A mag (közkeletű mese)

Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.

Ezt mondta nekik: "Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit." A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta:
"Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT.
Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy
évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató."

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.

Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.

Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak.
Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.

Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.

Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit.

Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban. "Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak."

Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: "A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!"

Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét.

A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette: "íme az új vezérigazgatótok!"

"Jimnek hívják." Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.

"Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta: "Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.
Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!"

"Ki mint vet, úgy arat."

(magyar közmondás)

Szeretetmag-vetés?

(Tears for fears: Sowing of the seeds of love)

Vagy fénymagoké?

(Seeds of light)

* * *

Most akkor kiterjesztenünk, vagy nyesnünk kell magunkat?

A. D. Mello - Abszurd egypercesek

Amikor arról kérdezték, hogy mit tesz a tanítványaiért, a Mester ezt mondta:
- Azt, amit a szobrász tesz egy tigris szobráért: fog egy márványtömböt, és mindent lever róla, ami nem látszik tigrisnek.
Amikor később a tanítványok megkérdezték, hogyan is értette ezt, így válaszolt:
- Az én feladatom az, hogy leszedjek rólatok mindent, ami nem ti vagytok: minden gondolatot, érzést, beállítottságot és kényszert, ami a kultúrátokból és a múltatokból ragadt rátok.

* * *

Elég a sok? Jó-e növekvés?

Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában  - 40. történet 
"Nem állítok a kutamhoz gémet"

Kolostorában egy reggel így fordult szerzeteseihez Lin-csi apát

- Hívek! Ma elmesélem nektek, mit mondott régi mesterünknek a bölcs paraszt. Amikor a mester, még vándorfilozófusként, lent járt délen, találkozott egyszer egy paraszttal. A paraszt kutat ásott a földjére, és ennek a kútnak a vízével öntözte rizsét. Egyszerű csöbörben kézzel húzta fel a vizet a mélyből. Amikor a mester odaért és meglátta, mit csinál, elámult, majd megkérdezte tőle.

- Te paraszt! Miért nem használsz gémet? Mire a nap lemegy, háromszor akkora területet öntözhetnél meg. Miért nem állítasz gémet? Sok fölösleges munkát takarítanál meg! – a paraszt így felelt a mesternek.

- Tudom, hogy a gémmel munkát takarítanék meg. De hát éppen ezért nem használom! Mert mit kezdenék a megtakarított munkával? Újabb földdarabot művelnék meg, ahol újabb kutat ásnék, s ha oda is gémet állítanék, azzal megint csak munkát spórolnék. Azzal a munkával megint újabb darab földet művelnék, s a sok megművelt földön aztán annyi rizst termelnék, amennyit már eladni sem tudnék. Akkor több bivalyt és kocsit vennék, s messzi városokba járnék velük piacra. A piacokon a rizsemmel hosszú napokat töltenék, alkudnék, veszekednék, de aztán megint csak egy kicsikét gyarapodnék. Akkor megint újabb földet vennék, megművelném, kutat ásnék, gémet állítanék, s végül a gémnek köszönhetően többet dolgoznék, mint valaha. A megtakarított munka csakis munkát termelne nekem, egyre keservesebb lenne az életem. Ezt tenné velem a gém. Ezért nem állítok a kutamhoz gémet - mondta régi mesterünknek a paraszt, ő pedig lejegyezte szavait, s az írás fennmaradt – fejezte be Lin-csi a történetet, majd hozzátette.

- Hívek! Bár kolostorunkban elvetjük az írott hagyományt, jegyezzétek föl ezt a tanítást, s idézzétek, ahol csak lehet. Nehogy egyszer ellepjék a földet azok az otromba, fullánkos gémek! – mondta egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Gém óver!

A. D. Mello

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton a csónakja mellett heverészett és pipázott.
- Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
- Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
- De mért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kíváncsiskodott tovább a gyáros.
-Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
- Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szerelhetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál. Ebből annyi pénzed lenne, hogy nylon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne, hogy két csónakod is lehetne… vagy talán egy egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
- S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
- Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
- Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász.

Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.

Sosem elég?

(The Cure: Never enough)

Harcosok klubja

Amit birtokolsz, az birtokba vesz!

A. D. Mello - A szív ébredése

Epirusz királyát, Pürroszt megkérdezte barátja, Küneasz:
- Uram, ha meghódítottuk Rómát, mit csinálunk azután? Pürrosz ezt válaszolta:
- Szicília ott van alatta, könnyű lesz elfoglalni.
- És ha már Szicíliát is elfoglaltuk, mit csinálunk utána?
- Akkor átmegyünk Afrikába, és kifosztjuk Karthágót.
- És Karthágó után, uram? - Görögország kerül sorra.
- És, ha szabad kérdeznem, mi haszna lesz mindennek a hódításnak?
- Akkor aztán - válaszolta Pürrosz - leülhetünk, és élvezhetjük az életet.
- Nem tehetnénk ezt már most? - kérdezte Küneasz.

A szegények azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha meggazdagodnak. A gazdagok azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha megszabadulnak a gyomor fekélyüktől.

Sosem lesz vége???

(Hobo Blues Band: Az orgia)

* * *