Az emberiség olyan színtér, amelyen különböző tudatformák utaznak át.
Mielőtt beléphetnétek más, tágabb és nyitottabb valóságrendszerekbe, előbb meg kell tanulnotok az energia használatát, és a fizikai materializáció, a megnyilvánulás eszköze által meg kell ismernetek a gondolatok és az érzelmek konkrét, tárgyi következményeit.
Ahogy a gyerek tortát készít a sárból, úgy formáljátok ti gondolatokból és érzelmekből a civilizációt, aztán pedig megnézhetitek, mit alkottatok.
Amikor a reinkarnációk után elhagyjátok a fizikai rendszert, már megtanultátok a leckét – a szó szoros értelmében már nem vagytok tagjai az emberiségnek, mert azt választottátok, hogy kiléptek belőle. Különben is csak a tudatos ÉN tartózkodik itt, identitásotok más részei ugyanakkor már rendszerekben tanulnak, gyakorolnak. A fejlettebb rendszerekben a gondolatok, az érzelmek automatikusan és közvetlenül valósulnak át mozgássá – vagyis azzá, ami ott az anyag helyett létezik. Következésképpen a leckét jól meg kell tanítani és jól meg kell tanulni.
Világosan meg kell érteni a teremtéssel járó felelősséget.
Bizonyos értelemben most egy hangszigetelt, elzárt szobában vagytok. A gyűlölet csak ebben a „szobában” vezet pusztuláshoz, és mindaddig, amíg a leckét meg nem tanuljátok, a pusztulásból pusztulás következik.
Más rendszerek fogalmai szerint ez a fajta pusztulás nem létezik – de ti hiszitek, hogy létezik és ezért meggyötör a haldoklók kínja. Az eleven lidércnyomás szenvedést okoz, de hamar véget ér.
Nem azt kell megtanulnotok, hogy kerüljétek a pusztítást, mert pusztítás valójában nem létezik.
A felelősséget kell megtanulnotok.
Az emelkedő tudat a ti rendszeretekben gyakorolja be a teremtés felelősségét.
Ez a gyakorlás segíteni fog az egymással összefüggő többi rendszerben való létben. Ha a bánatról, gyötrelemről nem hinnétek, hogy valóságos, akkor a leckét sem tanulnátok meg.
Tanítóként azok szerepelnek a rendszeretekben, akik utolsó reinkarnációjukat élik, valamint más személyiségek is, akik elhagyták már a rendszert, de arra jelöltettek ki, hogy segítsék a még itt élőket.
Tevékenységetek abból áll, hogy az érzelmi energiát cselekedetté és formává alakítjátok. A magatok teremtette rendszerben működve felismeritek, hol jártatok sikerrel, hol vallottatok kudarcot.
A rendszerben vannak olyan személyiségtöredékek, akik most léptek be „először” és olyanok is, akik már reinkarnációk sorozatának vége felé járnak.
Az emberiség ugyanazt az álmot álmodja, és világotok a tömeg világ. A teljes konstrukció olyan, mint egy tandráma, amelyben ti vagytok a rendező és a színészek is ti vagytok.
És a színdarabban lévő színdarabban is van színdarab. A „-ban” és „-ben” rendszernek nincs vége.
Az álmodó álmodik, és az álomban szereplő álmodó is azt álmodja, hogy álmodik.
Az álmok azonban nem értelmetlenek és a cselekedeteknek jelentőségük van.
A teljes Én nézője és szereplője is a drámának.
…
Nem arról van szó, hogy lényetek egy kisebb valóságban létezik.
Arról van szó, hogy még nem tanultátok meg felismerni a valódi méreteit a valóságnak, amelyben léteztek.
* * *
