A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 19., kedd

Új-donság, le-záródás

Biegelbauer Pál



Életünk idejének nagyobb hányadát egy szorongásteli élethelyzetben éljük meg, holott mindannyiunkban ott van az a tudás, hogy KIK VAGYUNK.

Valami csoda révén egyszer csak túllépünk ezen az énképen. Amikor elfújódik ez az énkép.

...

Ilyen pillanatok akkor érkeznek el hozzánk, amikor reménytelenül belekövesedtünk, belemerevedtünk az énképünkbe és teljesen azonosultunk vele. Azzal a nyomorúsággal.

Avval az énképpel, ami teljesen mások véleményétől függ. Amikor már szinte mozgásképtelenné és döntésképtelenné váltunk, amikor az van: "Jaj, mit fognak szólni hozzá!".

Mondhatnám azt is, hogy már annyira bezárt ez az énkép, hogy semmi kilátásom nincs belőle.

Ekkora jön életünknek egy nagyon mozgalmas pillanata: az érzelmek...

Latinul emotio. És ennek a szónak a jelentése nagyon izgalmas. Movere - mozogni.

Emotio - kimozdulás. Szó szerint ennyit jelent.

És gondoljuk végig, az életünkben mikor válunk teljesen lezárttá, teljesen merevvé, szinte belső mozgásképtelenné, elérve a felnőttkor küszöbére.

Még nem vagyunk felnőttek, de már gyerekek sem vagyunk. Életünk eddigi során magunkévá tettük annak a közösségnek, kultúrának, társadalomnak az értékrendjét, amibe beleszülettünk.

Hogyan tettük magunkévá? Tekintélyelv alapján.

A gyerek nagyon nyitott. A gyerek mindent elfogad, ha számára tekintélyes személy mondja.

...



Mireisz László

Van egy tiszta tó, amire körülbelül azt mondhatjuk, hogy egy ilyen gyerekkori állapot. Tehát egy gyermekben van egy ilyen tiszta tó, hogy amikor azt mondjuk neki, hogy:

- Nézd! Ott repül egy sárkány! -

És a kisgyermek minden további nélkül odanéz, mert hát miért ne repülhetne ott egy sárkány?!

Ott még tiszta a kép, tiszta a tó, tiszta a tudat. Később azt mondanánk, hogy ott repül egy sárkány, mondanák, hogy "Háááát, höhöhöhö, persze, sárkány, ne szórakozz velem!"



...

Biegelbauer Pál (folytatás)

...

És egy gyereknek gyakorlatilag nagyon hosszú ideig mindenki tekintély.

Legnagyobb tekintély a szülő, a profi nevelők, de a szocializációnak - mondhatnám - a legfontosabb szakaszára, a végére ér.

Önálló véleménye nincs - de ahhoz nagyon ragaszkodik.

(Egyébként csak ahhoz a véleményünkhöz ragaszkodunk, ami nem önálló, nem mi alkottuk, hanem átvettük. Ezért lehetetlen kimozdítani bármilyen vallásos embert, amíg végig nem szenvedte, végig nem gondolta a saját vallásának a normarendszerét - mert tekintélyelv alapján tette magáévá.)

És ott áll ez a szegény kis emberke, teljesen bezárulva és mi a legnagyobb gondja egy kamasz embernek, akár fiú, akár lány?

Hogy hogyan nyisson? Hogyan teremtsen kapcsolatot?

Hogy nyissak a mások felé? Ebben segít a kimozdító csoda és ajándék, az emóció, az érzelem... És mi következik el egy kiskamasz életében? Egy megrendítő és hatalmas élmény, amit úgy hívunk, hogy szerelem...



...

Mi röpül szerteszét egy ilyen kimozdításban, emócióban, egy ilyen érzelemben?

Az énkép, és az az értékrend, amit én magamévá tettem - a környezetem ajándéka-képpen, vagy környezeti hatásra.

Mi történik?

Elkezdem valóságosnak látni az életet.








A. D. Mello



És így az egyetlen dolog, amire a felébredés érdekében szükséged van, nem energia vagy erő vagy fiatalság, még csak nem is nagy intelligencia.

Az egyetlen dolog, amire mindenekelőtt szükséged van, az készség arra, hogy valami újat tanulj. Annak valószínűsége, hogy fel fogsz ébredni, egyenes arányban áll az igazságnak azzal a részével, melyet fel tudsz vállalni anélkül, hogy megfutnál. Mennyit vagy kész vállalni?

Abból, amit eddig drágának tartottál, mennyit vagy hajlandó összetöretni anélkül, hogy megfutnál? Mennyire vagy kész arra, hogy valami szokatlanra gondolj?








Feldmár András



No most a várakozással tulajdonképpen az a baj, hogy nagyon sokan meghalnak. Mert a halál - azt hiszem - nagyon sokszor azért jön el, mert unatkoznak.

Tehát - azt hiszem - az embernek a teste, ha valamire vár és unatkozik, akkor azt hiszi, hogy most már mindennek vége van.

Mert a gyerekek nem unatkoznak (úgy általában). A gyerekek nem várnak. A gyerekek a pillanatban élnek.

De amikor már sokan, ahogy öregszünk, idősebbek leszünk, akkor már "ez is volt", már "az is volt", már "ezt sem merem megcsinálni", "azt sem merem megcsinálni", "mindig ugyanaz van"...

Unatkozom, várok valamire...

És szerintem olyankor nagyon megöregszünk.

És ha az ember sokat unatkozik, sokat vár, akkor mire vár?

A halálra várunk. Mindannyian várunk a halálra.

Azért mondom, hogy van szabadság.

Mert ami engem érdekel, és ami nekem nagyon izgalmas, az az a pillanat, amikor az, akivel beszélgetek - az, akivel dolgozom - az rájön arra, hogy ő szabad.

No most én ezt komolyan mondom, hogy minden pillanatban szabad lehet az ember.










Biegelbauer Pál



Melyiknek van igaza? Mindegyiknek.

Ez a vitatkozás.

Ő innen látja a világot. És hogy ha nem vitatkozom, hanem eszmét cserélek, akkor GAZDAGODNI FOGOK. Úristen, hát így is lehet látni ezt a dolgot?

Művelődni egyébként semmi mást nem tesz, minthogy egyre több oldalról megközelíteni a valóságot. Ezért mindenkitől tanulhatok. Miért?

Mert mindenki másképp látja a világot, mint én.

Így gazdagodom, amíg meg vitatkozom - szegényedem, mert beleragadok az én nézőpontomba.









A. D. Mello



A prédikátor külföldi országokban túrázott. A tanítványok megkérdezték a Mestert:
- Mit gondolsz, kitágul-e majd látóköre az utazástól?
- Nem - mondta a Mester -, csak a szűk látókörét fogja elhinteni még nagyobb területen.


Ez a világ már nagyon szűk nekem





Popper Péter



Egyetemi hallgatók azt kérdezték tőlem a bölcsész karon, hogy tanár úr, hogy lesz valaki ilyen művelt... (kicsit be akartak nyalni nekem...) mint a tanár úr?

Mondtam: - Drágaságaim úgy lesz ilyen művelt, hogy olvas.

- És aztán??? - mondták.

- És aztán elgondolkozik azon, amit olvasott.

Ez egy nagyon fontos dolog. Ugyanis például azért utálom a gyorsolvasási tanfolyamokat, mert olvasni nem gyorsan kell, hanem lassan.

Visszalapozva.

Elgondolkozva.

Ez a gyorsolvasás ez egy ilyen tévedése ennek a technikai kultúrának.

- No, és ha elgondolkozott azon, amit olvasott? - mondták a gyerekek.

- Hát akkor nagy része, ami meggyőződése, hite volt, összeomlik.

- És akkor?

- Tovább olvas...

- És akkor?

- Elgondolkozik azon, amit olvasott és újraépíti önmagát, önmaga szellemi meggyőződését, amíg az megint össze nem omlik.

- És akkor?

- És akkor megint olvas... és megint elgondolkozik.

Én nem tudom más módszert, mint ezt, hogy az ember szellemi fejlődése tartós legyen: vagyis szellemileg éljen.

Ha lemerevíti magát szellemileg és azt mondja: - Ez az én meggyőződésem: ez a véremmé vált, ezen nem változtatok! - az a szellemi meghalásnak az egyik jele.

Hogy az illető szellemileg meghalt, már nem megy tovább, nem vesz föl új szellemi információkat; hanem lemerevíti mindazt, ami tudásban, meggyőződésben benne van.





Carlos Castaneda



Don Juan, a tökéletes pragmatista, az ismeretlen valódi harcos-utazója, azt mondta, abszolút tökfej vagyok. Azt mondta, nem számít, hogy a nekem felajánlott antropológiai témák szavakkal és fogalmakkal való mesterkedések, ami fontos, az a fegyelem gyakorlása.

- Nem számít, milyen jó olvasó vagy, és mennyi csodálatos könyvet tudsz elolvasni - mondta nekem egyszer. - Az a fontos, hogy meg legyen a fegyelmed ahhoz, hogy elolvasd azt, amit nem akarsz elolvasni. A varázsló feladatának az a lényege, hogy olyat tanuljon, amit elutasít, nem pedig olyat, amit elfogad.






* * * 

2014. április 8., kedd

Tudatosság a hétköznapokban?

A. D. Mello - ÁLLANDÓ TUDATOSSÁG:


Egyetlen zen tanítvány sem kezdene el addig másokat tanítani, amíg ő maga nem élt együtt egy mesterrel legalább tíz éven keresztül.
Tíz évi inaskodás után Tenno is tanító lett.

Egyszer elment meglátogatni Nan-in Mestert. Mivel esett az eső, ezért Tenno fapapucsba bújt, és esernyőt tartott a feje fölé.
Amikor Tenno belépett, Nan-in így szólt hozzá:
 - A papucsodat és az esernyődet a teraszon hagytad, nemde? Mondd meg nekem,hogy az esernyődet a papucsok jobb vagy bal oldalára raktad-e?

Tenno nem tudott válaszolni, teljesen összezavarodott. Rájött, hogy képtelen az állandó tudatosságra.
Ezért aztán Nan-in tanítványa lett, és újabb tíz évet töltött el, hogy elnyerje az Állandó Tudatosságot.

Ember, aki állandóan tudatos: ember, aki teljesen jelen van minden pillanatban: Ő a Mester!




* * *

2009. november 28., szombat

Most akkor kiterjesztenünk, vagy nyesnünk kell magunkat?

A. D. Mello - Abszurd egypercesek

Amikor arról kérdezték, hogy mit tesz a tanítványaiért, a Mester ezt mondta:
- Azt, amit a szobrász tesz egy tigris szobráért: fog egy márványtömböt, és mindent lever róla, ami nem látszik tigrisnek.
Amikor később a tanítványok megkérdezték, hogyan is értette ezt, így válaszolt:
- Az én feladatom az, hogy leszedjek rólatok mindent, ami nem ti vagytok: minden gondolatot, érzést, beállítottságot és kényszert, ami a kultúrátokból és a múltatokból ragadt rátok.

* * *

2009. november 27., péntek

Tele van a fejed!!!

Zen történet

Egy tudós egyszer meglátogatott egy japán mestert, hogy a Zen-filozófiát tanulmányozza.

A mester meghívta, hogy teázzon együtt vele.

Amikor vendégének kitöltötte a teát, a színültig telt csésze ellenére, a legnagyobb nyugalommal tovább öntötte az italt.

A tudós gondolataiba mélyedve szemlélte a terített asztalt, amikor hirtelen észrevette a történteket, és felkiáltott:

- Kérem, hagyja abba! Nem látja, hogy már tele van?!

A mester ekkor így szólt:
- Amennyire tele van ez a csésze, úgy vagytok ti is színültig véleményeitekkel és spekulációitokkal. Hogyan is taníthatnálak meg benneteket a Zen-re, ha először nem ürítitek ki a fejeteket?

Telefej

Vagy orr?

Kurt Tepperwein - A lélek nyelve a betegség

Minden megfázás ezt a jelenséget mutatja: amint az embernek átvitt értelemben véve (ahogy a német mondja) tele van az orra (azaz elege van mindenből), és lelkileg bezárkózik, a lelkét helyettesítendő a teste nyílik meg a megfelelő kórokozók előtt, és az orra igazából is eldugul.


Persze más dolog is tele lehet...

...sőt, elég is lehet belőle

* * *

2009. május 4., hétfő

A csalhatatlan mesterjelöltek?

Michael J. Tamura - Te Vagy A Válasz

Csodálatos mestereim voltak, aki talán maguk sem tudták, hogy elvezettek a saját igazságomhoz.
Mindig azt tanácsolom a tanítványaimnak, hogy válogatás nélkül tanuljanak bármely embertársuktól.

Másoktól tanulni különben annyit tesz, mint ráébredni önnön belső igazságunkra.

Barátaink nemritkán megtanítanak a szeretetre, s ellenségeinktől is van mit tanulnunk.

Sőt, míg a barátok gyakran hízelegnek hiúságunknak, az ellenségek éppen azokra a gyenge pontjainkra és önáltatásainkra mutatnak rá, amelyekkel nem szívesen nézünk szembe.

A szeretet így elvezet az igazsághoz, az igazság pedig a szeretethez.
A szeretet nem lehet teljes igazság nélkül, amiként az igazság sem szeretet nélkül.
Mindkettőre szükségünk van ahhoz, hogy szabadnak tudhassuk magunkat.

Az ember szereti csalhatatlannak hinni mesterét, és esküszik rá, hogy ő a legjobb. Végtére is, ha nem tökéletes, ha hibázik, akkor ugyan kire lehetne felnézni?

Idővel azonban rájövünk, hogy ha megtanulunk bízni önmagunkban, akkor bárkitől, sőt bármiből tanulhatunk.

Önbizalommal felvértezve semmi sem érhet már váratlanul.

Ekkor maga az élet szegődik tanítómesterünkké...

A. D. Mello - Csend Szava - Követés

A Mester így szólt a látogatóhoz, aki engedélyt kért, hogy a tanítványa lehessen:
 - Élhetsz velem együtt, de ne kövess engem!
 - Kit kövessek akkor?
 - Senkit. Mihelyt elkezdesz követni valakit, megszűnsz az igazság követője lenni.

A. D. Mello - Csend Szava - Tanítás

 - Tanulni akarok. Vállalod a tanításomat?
 - Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni - mondta a Mester.
 - Megtanítanál arra, hogyan kell tanulni?
 - Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?
Később az elképedt tanítványokhoz így szólt a Mester:
 - Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját magatokat.

A. D. Mello - Csend Szava - Támaszkodás

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester:
 - Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?
A tanítvány megdöbbent.
 - De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.
 - S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk, hanem azért, hogy önállóságra neveljen?

Mesterség a mesterkéletlenségben

Mondjátok meg, mit tegyek! Ha levágatom, szenvedek...

Ámmerikából jöttem, onnan is csak szöktem...
Híres mesterségem címere: Mester (vagy nem?)

Elhiszem, hogy te vagy az igaz... Vezess!

Utak - Létek

Nagy Tudás - Nagy Bukás?


Popper Péter a Mesterekről:
Egyik Másik (Csalás...)

Az emberi természet

* * *