A következő címkéjű bejegyzések mutatása: illúzió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: illúzió. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 12., szerda

Fanatizmus vagy realizmus?

A. D. Mello

Mindenki arról a vallásos emberről beszélt, aki életét vesztette egy öngyilkos támadásban. S bár a kolostorban senki sem tartotta helyesnek a cselekedetet, néhányan azt mondták, csodálják a férfi hitét.
- Milyen hitről beszéltek? -kérdezte a mester.
- Meggyőződésének bátorságáról.
- Az fanatizmus volt, és nem hit. A hit még nagyobb bátorságot követel: megvizsgálni a meggyőződésünket, és elvetni azokat, ha nem felelnek meg a tényeknek.


* * * 

2014. augusztus 18., hétfő

Mi a pénz?

David C. Korten - Gyilkos vagy humánus gazdaság?



Természetesen a piac nem tesz különbséget a társadalmat valóban gazdagító tevékenységből származó, illetve a társadalmat elnyomorító tevékenységgel létrehozott dollár, valamint az egyszerűen a levegőből csinált dollár között.




Piszkos vagy nem: pénz beszél!



A pénz az pénz, és minél többet birtokolsz belőle, a piac annál élénkebben figyel minden szeszélyedre.

Az a hiedelem, hogy a papírpénz, vagy az elektronikus pénz valódi gazdagság, és nem egyszerűen egy kupon, amely beváltható olyan javaskra és szolgáltatásokra, amelyeknek önmagukban is valódi értékük van, összekeveri az illúziót a valósággal.

...



...

A legtöbb ember azt hiszi, hogy a pénzt a kormányunk hozza létre. Ez tévedés. A forgalomban lévő pénz majdnem teljese mennyiégét a magánbankok teremtik meg azzal, hogy kölcsönt adnak kamatra. A pénz egyszerű könyvelési bejegyzéssel jön létre, néhány számítógépes leütéssel.

A valóságban ez a pénz csak egy számviteli bejegyzés.






Drábik János



Mert mi a pénz?

A pénz az egy jel, egy egyezményes jel, aminek semmilyen értéke nincs, de nagy szükség van rá, mert ez teszi lehetővé a gazdasági folyamatoknak a közvetítését.

Egy közvetítő közeg.



A gazda(g)ságban hol is van a pénz?


A. D. Mello - Ébredj tudatára!



Te csak a tudatára ébredés révén változol, és a megértés által.

Amikor kőnek látod a követ és papírdarabnak a papírdarabot, akkor többé nem hiszed, hogy a kő értékes gyémánt, nem hiszed, hogy darab papír egy milliárd dollárra szóló csekk.



Bolondok Aranya


A gyémánt is megfakul idővel



Dalai láma - Boldogság művészete a munkában



Nos, tudom, sokak hozzáállását így lehetne összefoglalni: azért dolgoznak, hogy pénzt keressenek - kezdte a dalai láma. - Nincs is ezzel semmi baj. Minthogy a modern ipari társadalomban mindenkinek meg kell találnia a módot, mellyel biztosíthatja túlélését, igen reális az az attitűd, mely a munkát a megélhetés forrásának tekinti.
Különösen abban az esetben, ha az egyénnek van családja, gyerekei, akiket munkája révén el kell tartania, akkor ez a felfogás nemes.


A probléma ott keletkezik, amikor a pénzkeresés, mint motiváció, önmaga lesz a végcél.

Amikor ez bekövetkezik, szem elől tévesztjük, hogy valójában miért is keresünk pénzt - hogy ellássuk magunkat azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével megvalósíthatunk valamit.

A pénz önmagában egy darab papír.



Ami persze gyártható is



Értékét az adja, hogy mi, a társadalom, felruházzuk azzal, ami értékessé tesz.

Valódi értékét csak az alapanyag ára és a nyomtatás költsége adja. Tudom, hogy ostobán hangzik, amit mondok, de néha nem árt megemlíteni ezt az egyszerű tényt.








És a pénz még mindig beszél!





* * *

2011. augusztus 2., kedd

Az agyszívás esete Tóth Marival

Göbölyös N. László - Jim Morrison


"A mozi a legtotalitáriusabb művészet. Minden energiát kiszív az agyból, valóságos agyi erekció következik be. Caligula császár azt szerette volna, ha összes alattvalójának csak egy nyaka lett volna, hogy lefejezhessen egyetlen szemvillanás alatt egy egész birodalmat. Ilyen a mozi is: a test csak a szemek hasznára létezik és üressé válik, hogy fenntartsa e két puha, kielégíthetetlen csillagot."

...

"A filmek halott képek gyűjteményei, amelyeket mesterségesen termékenyítenek meg. A filmnézők szelíd vámpírok... A film hamis örökkévalóság... a Film vonzereje a halálfélelemben van."

...


Ez utóbbi gondolat közel áll ahhoz a hitchcocki elmélethez, mely szerint úgy kell "szereplővé" tenni a nézőt, hogy a végén fellélegezhessen: benne voltam, de nem velem történt a baj...
Ebben a vízió-sorozatban azonban Jim elrejt több forgatókönyvet. Ebben is van az írás egyik ereje: ugyanúgy, ahogyan életében mindent, beleértve a szavakat, Morrison odavet néhány mondatot. Aztán mi ezeket elolvassuk, lehunyjuk a szemünket és minden megelevenedik.

"A pokol modern körei: Oswald (?) megöli az elnököt. Oswald taxiba száll. Oswald megáll egy panziónál. Oswald kiszáll a taxiból. Oswald megöli Tippit rendőrt. Oswald ledobja zakóját. Oswaldot elfogják."

Ez már legújabb korunk, amikor a szemünk láttára ölnek elnököket, szemünk láttára végeznek ki hadifoglyokat, túszokat, és amikor egy hírügynökségben a telexen megjelenik, hogy egy merényletnek 10 halálos áldozata van, a szerkesztő unottan csak ennyit mond: "Várunk több hullára."

És Jim pontosan érzi ezt a cinizmust, nem hagyja, hogy a néző "ártatlan" maradjon. Ha tetszik neki, ha nem, bűntárssá kell válnia...




A mi felelősségünk is, mit nézünk, mit engedünk be...
Ajánló: Popper Péter: Mit tehetünk magunkért
(részlet)



* * *

2010. szeptember 9., csütörtök

Az én Isten-hite

Biegelbauer Pál: Ki vagyok én?

Néhány mondat erejéig hadd térjek ki egy fogalomra (vagy valóságra, teljesen mindegy, nagyon sok mindenféleképpen nevezik: a mi kultúránkban úgy nevezik, hogy Isten).

Sajnos, ha az ember a Kossuth rádiót fél kettő tájban bekapcsolja, és valamilyen vallási műsort hallgat, egy igen furcsa istenkép bontakozik ki.
Olyan istenkép, ami mindannyiunkban benne van valamilyen módon, valami nagyúr, aki hatalmas, dicsőséges, jó és irgalmas. Aki büntet és jutalmaz, akit lehet kérni és vagy teljesíti, vagy nem, amit kérünk (ebben eléggé kiszámíthatatlan).

Mondhatnám úgy, hogy egy egyetemesen elterjedt istenkép kevésbé hízelgően megfogalmazva a következő:
Van egy kaporszakállú vén kukkoló, aki állandóan lesi, mikor teszek jót-rosszat, hogy büntessen-jutalmazzon, és a mennyei butikos, aki megfelelő lemondás, meg ima fejében vagy megad, vagy nem ad meg valamit.

Ez az istenkép él és virul. Holott vallástörténetileg kétezer éve tökéletesen érvényét vesztette. Már nem is szabadna erről beszélni gyakorlatilag.

De nem kell itt épp a kereszténységhez fordulni - ez valamennyi, legalábbis a vallását tényleg komolyan vevő ember számára teljesen tarthatatlan.

Vallásfilozófiát tanítottam, és amikor a tematikában eljutottunk az istenbizonyítékokhoz, hát a terem csordultig megtelt - még más évfolyamról is jöttek.
Más főiskoláról, más egyetemről is jöttek, hogy "jaj, hát végre bizonyítsák be az Istent!".

És mondtam: "Biztos csalódást fogok okozni, mert mindenki azt várja, hogy azt az istent bizonyítsam be, annak a létét, aki őbenne van az Istenről.

A. D. Mello - Hiedelem

A Mester Arisztotelészt idézte. "Az igazság keresésében jobbnak tűnik, s valójában szükséges is, hogy feladjuk a számunkra legkedvesebbet." És az "igazság" szót felcserélte az "Isten" szóval.
Később az egyik tanítvány ezt mondta a Mesternek:
- Kész vagyok, hogy Isten keresése érdekében lemondjak mindenről: jómódról, barátokról, családról, hazámról, még az életemről is. Mi mást adhatna még fel egy ember?
A Mester nyugodtan felelt:
- Istenről alkotott hiedelmeit.
A tanítvány szomorúan távozott, mert nagyon ragaszkodott a meggyőződéséhez. .lobban félt a "tudatlanságtól", mint a haláltól.


Isten bukott el...
... avagy mi?
(Metallica: The God that failed)


Az én kis személyes istenem
(Depeche Mode: Personal Jesus)

Hit, antihit - egyre megy

Camp, L. Sprague de: Manótorony - 7. fejezet

Add fel a félelmed és csatlakozz!
(Prong: Your fear)


* * *

2010. január 2., szombat

Valóban segíthetnek a hirtelen kitörések?

Carlos Castaneda - Belülről izzó tűz

Don Juan megismételte, hogy teljes összpontosításra van szükségem, hogy a megértés döntő fontosságú, és hogy az új látók a mély, érzelemtől mentes felismeréseket tekintik a legértékesebbnek.



– A napokban például – folytatta don Juan –, amikor megértetted, miben áll la Gorda és a te önhittséged, semmit sem értettél meg igazán. Az egész csak érzelemkitörés volt a részedről. Azért merem ezt mondani, mert másnap már ugyanolyan magas lovon ültél: olyan beképzelt voltál, mintha semmire sem jöttél volna rá.

A régi látókkal ugyanez történt. Szabadjára engedték érzelemkitöréseiket.



Amikor azonban eljött az ideje annak, hogy megértsék, mit láttak, képtelenek voltak rá. Ahhoz, hogy az ember meg tudja érteni a dolgokat, józanságra van szükség, nem érzelmekre. Óvakodj azoktól, akik meghatódnak attól, ha rájönnek valamire! Az ilyen emberek semmire nem jöttek rá!



A dühöngő kos képes egy falat ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.
(Anthony de Mello)


...

Don Juan elmagyarázta, hogy meg kell értenem, a racionalitás csupán egy a lehetséges beigazulások közül, ami pusztán a gyűjtőpont helyzetének az eredménye.

Hangsúlyozta, hogy ezt olyankor kell megértenem, amikor rendkívül sebezhető állapotban vagyok, mint most. Ha akkor érteném meg, amikor a gyűjtőpontom elérte azt a helyzetet, ahol nincs többé kétely, nem lenne semmi értelme, mert abban a helyzetben az efféle felismerések közhely számba mennek.

Hasonlóképp az is értelmetlen lenne, ha normál tudatállapotban érteném meg; abban az állapotban ugyanis az efféle felismerések csupán érzelemkitörések, amelyek csak addig őrzik meg az érvényességüket, amíg az érzelmek hatnak.



Dalai láma - Nyitott szívvel

Amint eltűnődünk más embereket, tárgyakat vagy helyzeteket érintő ítéleteink kivetítésének módján - akár negatívak, akár pozitívak legyenek is -, akkor kezdjük el értékelni, hogy az ésszerűbb érzelmi reakciók és gondolatok valójában sokkal megalapozottabbak.

Ez azért van, mert a racionálisabb gondolkodási folyamatot kevésbé befolyásolják a projekciók.



Ez a mentális állapot sokkal inkább úgy tükrözi a dolgokat, vagy a helyzeteket, ahogyan azok állnak.
Ezért gondolom azt, hogy a boldogság keresése szempontjából rendkívül fontos, hogy a dolgokat pontosan úgy fogjuk fel, amilyenek azok valójában.

* * *

2009. december 16., szerda

Énkép, Tekép, Tikép - és hol vagy Én ebben?

Biegelbauer Pál - Egészség szívében

ÉN és TE = MI

Mielőtt megpróbáljuk az életünket alapvetően meghatározó csoda, a párkapcsolat titkáról fellebbenteni a fátylat, érdemes néhány, ennek megértéséhez szükséges fogalmat újragondolni, hogy tisztán lássunk:

Én: Aki vagyok. Nem azonos a testemmel, nem azonos a pszichémmel. Míg a testem és pszichém folyamatosan változik, én vagyok, aki vagyok, csecsemőként és aggként is ugyanaz, de nem ugyanolyan. Az én időtlen. Ha mégis időben kéne megfogalmaznom, hogy ki vagyok, így hangzana: a világtörténelem soha nem volt és soha nem lesz, egyedi és megismételhetetlen csodája vagyok.

Énkép: Az, amilyennek vélem magam. Az ezotéria ezt a vélt önmagamat nevezi egónak. Életünk alapproblémája, hogy ezzel az énképpel, egóval azonosítjuk magunkat. Azt hisszük, hogy az énkép én vagyok, azaz, amit "tudok" magamról, az vagyok.

Ha belegondolunk abba, hogy is jön létre ez az énkép, világosan látni fogjuk, hogy semmi közünk hozzá. Ugyanis a Világba lépésünk pillanata óta mindenki, aki csak tudomást szerez létezésünkről, valamilyen véleményt alkot rólunk, visszatükröz minket. És mi ezekből a véleménytükrökből, mint mozaikkockákból állítjuk össze énképünket. Sokszor zavarban is vagyunk, mert gyakran egymásnak ellentmondó véleményekkel találkozunk. Ezért is oly gyakori az önmagunknak feltett kérdés: Milyen is vagyok én voltaképpen?

Az énképünk alapvetően másoktól függő. Erősödik, ha dicsérnek, és gyengül, ha elmarasztalnak. A siker hizlalja, a kudarc próbára teszi. Egy súlyos csalódás az "önmagunkról alkotott" véleményben akár össze is omlaszthatja énképünket, és mi ott állunk egónk tört cserepei között és reszketeg kézzel próbáljuk azt ismét összerakni.

Van egy törvény, amit kevesen ismernek, és ez alapvetően helyére teszi énképünk valóságának tarthatatlanságát. Így hangzik: Akárki véleményt alkot bárkiről, vagy bármiről, ez a vélemény őróla szól, őt jellemzi, és nem azt, akiről, vagy amiről véleményt mond. Tehát az énképem nem rólam, hanem azokról szól, akik véleményeztek.

...

A számomra ismeretlen vonásaim azok az emberi magatartásformák, amelyeket egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudok elviselni a másik emberben. Minden, ami zavar a másikban, az a bennem fel nem ismert, tudomásul nem vett, letagadott személyiség jellemzőm. Vakok vagyunk önmagunk rossz tulajdonságaira.