Étek, test, energiaszint

Tom Kenyon - A Hathorok


A KÁ építését elősegíti az élő ételek fogyasztása. Ha nem szoktatok élő ételt fogyasztani, vagyis nyers zöldségeket, gyümölcsöket, gabonacsírát, lassan kezdjetek hozzá a változtatáshoz.

Ha megfelelő előkészületek nélkül túl sok élő ételt vesztek magatokhoz, a testnek nem marad ideje átállni a magasabb enzimszintre, ez pedig méregtelenítési válsághoz vezethet.

Mint mindenben, ebben is a mértékletesség a célravezető.

Hallgassatok figyelmesen a testetekre, ne pedig a személyiségetek hóbortjaira.

A testetek megmondja, mire van szüksége.



Ellentmondásosnak tűnhet, de ha eléritek a tudatosság egy bizonyos fokát, bármit megehettek kedvezőtlen hatások nélkül.

Végső soron az ételnek nagyon kevés köze van a lelki fejlődéshez.





Carlos Castaneda - Ixtláni utazás


Tegnap délelőtt don Juan és én beautóztunk a városba, és egy étteremben reggeliztünk. Azt tanácsolta, ne változtassak étkezési szokásaimon túlságosan nagyot.

– A tested nincs hozzászokva az erő eledeléhez – mondta. – Megbetegednél, ha nem ennél a megszokott ételből.

Jómaga nagy étvággyal evett. Amikor viccelni kezdtem vele, egyszerűen azt válaszolta:

– Az én testem mindent szeret.

* * *

Turkapiszka a piszokban

Taisha Abelar - Absztrakt repülés

– És most – mondta a széket közelebb húzva –, beszéljünk arról amivel a ma reggeli beszélgetésünket elkezdtük: az összegező gyakorlatról.
Borzongás futott át rajtam.
– Bár sejtelmem sincs miről beszélsz – mondtam de tudom, hogy valami jelentős dologról lesz szó és nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok erre.
– Azért idegeskedsz – hangsúlyozta mert egy részed megérezte, hogy az önmegújítás talán legfontosabb technikáját fogom feltárni előtted.
Türelmesen magyarázni kezdte, hogy azt nevezzük összegező gyakorlatnak, amikor a múltban lejátszódó eseményekből visszahívjuk az energiánkat. Az összegező gyakorlat abból áll, hogy felidézünk mindenkit, akivel valaha is találkoztunk, az összes helyet, amit láttunk és minden érzésünket, amit életünkben éreztünk, a jelennel elkezdve, egészen visszamegyünk a legkorábbi emlékekig, aztán tisztára söpörjük egyiket a másik után a söprő légzéssel.

Kíváncsian figyeltem, de nem tehettem róla, úgy éreztem, képtelenség amit mond. Mielőtt bármilyen megjegyzést tehettem volna, határozott mozdulattal megfogta az államat és utasított, hogy lélegezzek be az orromon keresztül, mialatt a fejemet a bal oldalra fordította és aztán, miközben a fejemet jobbra fordította, lélegezzek ki. Majd egyetlen mozdulattal balra majd jobbra fordította, légzés nélkül. Ez a titokzatos lélegzésmód az összegező gyakorlat kulcsa, mivel a belégzés lehetővé teszi visszahozni az elvesztett energiánkat, míg a kilégzéssel kifújjuk az idegen, nem kívánt energiákat, melyek összegyűltek bennünk az embertársainkkal való kapcsolataink folyamán.

– Ahhoz, hogy élhessünk és kapcsolatot teremthessünk, energiára van szükségünk – folytatta Clara. – Általában az az energia, amit az életünk fenntartására felhasználunk, örökre eltávozik tőlünk. Ha nem lenne az összegező gyakorlat, sohasem lenne lehetőségünk megújítani magunkat. Életünk összegezése és múltunk elsöprése a söprő légzéssel, mint egység működik.

Visszaidézni mindenkit, akit valaha is ismertem és érezni mindent, amit egész életemben éreztem, abszurd és lehetetlen feladatnak látszott.
– Ez örökké eltarthat – mondtam, azt remélve, hogy ez a megjegyzésem megállítja a gondolatmenetét.
– Természetesen – mondta beleegyezően. – De biztosíthatlak róla Taisha, hogy ezt gyakorolva mindent visszaszerzel és semmit sem veszítesz.

Néhány mély lélegzetet vettem, fejemet balról jobbra fordítva megismételtem a légzést, ahogy mutatta, csak azért, hogy kibékítsem és lássa, hogy figyelek.

Merev mosollyal figyelmeztetett, hogy az összegező gyakorlat nem valami önkényes vagy szeszélyes dolog.

– Amikor az összegező gyakorlatot végzed, próbáld érzékelni a hosszú, rugalmas szálakat, melyek a hasi részedből kinyúlnak – magyarázta. – Aztán a fejed forgó mozgását egyeztesd ezeknek a megfoghatatlan szálaknak a mozgásával. Ezek olyanok, mint a vezetékek, amelyek visszahozzák azokat az energiákat, amiket elhagytál.

Ahhoz, hogy visszanyerjük az erőnket és egységünket, fel kell szabadítanunk a világ csapdájába esett energiánkat és visszahúzni magunkhoz. Amikor az összegező gyakorlatot végezzük, ezeket a rugalmas energiaszálakat kinyújtjuk a téren és időn át azokhoz a személyekhez, helyekhez és eseményekhez, amiket éppen vizsgálunk. Ennek eredményeképpen életünk minden mozzanatához vissza tudunk menni úgy, mintha valóban ott lennénk.

Ettől a lehetőségtől kirázott a hideg. Bár elméletileg érdekelt, amit mondott, de nem szándékoztam visszaidézni a kellemetlen múltamat, még akkor sem, ha ez csak az agyamban létezett. Ha másra nem is, de arra legalább büszke voltam, hogy megszöktem egy elviselhetetlen életből.

Nem akartam visszahatolni és szellemileg újra átélni mindazokat a pillanatokat, amiket olyan nagyon el akartam felejteni. Ugyanakkor Clara olyan komolyan és őszintén magyarázta el az összegező gyakorlat technikáját, hogy ellenkezésemet egy pillanatra félretéve a szavaira figyeltem.

Megkérdeztem tőle, számít-e, hogy milyen sorrendben idézem fel a múltat.
– Az a legfontosabb – mondta, hogy újból átéljük az eseményeket és érzéseket, olyan részletesen, ahogy csak lehet, és a söprő légzéssel megérintve ezeket, szabadon engedjük a csapdába ejtett energiát.
– Ez a gyakorlat egy buddhista tradícióhoz tartozik? – kérdeztem.
– Nem – válaszolta komolyan. – Ez egy másik tradícióhoz tartozik. Egy nap majd megtudod melyik tradíció is ez.


Carlos Castaneda – Mágikus gyakorlatok

Összegezni annyit tesz, mint újraélni minden, vagy majdnem minden tapasztalatot, amelyben részünk volt, és így, az emlékezet segítségével, kisebb vagy nagyobb mértékben áthelyezni a gyűjtőpontot arra a helyre, amelyet az összegzéskor felidézett esemény történtekor foglalt el.

Ez a folyamatos oda-vissza mozgás a múlt és a jelen, azaz a gyűjtőpont korábbi és mostani pozíciója között biztosítja a gyakorló sámánok számára a szükséges fluiditást, hogy vállalhassák a végtelenben tett utazásuk során felmerülő rendkívüli kockázatokat.

A tensegritás gyakorlóinak az összegzés biztosítja azt a szükséges fluiditást, amelynek segítségével elkerülhetik a köznapi tudat világában ismeretlen kockázatokat.

Az ősi időkben az összegzést mint formális eljárást úgy hajtották végre, hogy a
gyakorló visszaemlékezett minden személyre, akit ismert, és felidézett minden tapasztalatot, amelyet együtt élt meg a többiekkel.

Don Juan azt javasolta nekem, a modern ember tipikus megtestesítőjének, hogy az emlékezés megkönnyítése végett újak egy listát mindazokról az emberekről, akikkel valaha is találkoztam. Amint elkészültem a listámmal, elmagyarázta, hogyan használjam. A listáról – amely visszafelé haladt az időben, a jelentől a múltba, életem első tényleges tapasztalatáig – fel kellett idéznem az első személyt és az utolsó alkalmat, amikor találkoztam vagy interakcióba léptem vele. Ezt a műveletet az összegzendő esemény elrendezésének hívják.

Az aprólékos részleteket kimerítő visszaemlékezés, amely az emberi emlékezőképesség élesítésének leghatékonyabb eszköze – alapkövetelmény.

Ez az emlékezés kiterjed az összes almáiig fizikai részlet felidézésére, például a helyszínre, ahol a szóban forgó esemény végbement. Mihelyt az eseményt elrendeztük, beléphetünk oda, ahol a színhely volt, és mintha tényleg ott lennénk, különleges figyelmet szentelhetünk minden fontos részletnek.

Ha például az interakció egy irodában ment végbe, emlékeznünk kellene a padlóra, az ajtóba, a falakra, a képekre, az ablakokra, asztalokra és a rajtuk lévő tárgyakra, tehát gyakorlatilag mindenre, amit az ember egy pillantással megfigyelt, majd elfelejtett.

Az összegzést mint formális eljárást a legközelebbi múltban történt események részletes felidézésével kell kezdeni. Ily módon a tapasztalat elsőbbsége példaértékűvé válik. A legközelebbi múltban történteken olyan eseményeket értünk, amelyekre az ember nagy pontossággal vissza tud emlékezni. amelyekre az ember nagy pontossággal vissza tud emlékezni.

A varázslómesterek mindig számolnak azzal a ténnyel, hogy az emberi lények képesek olyan apró részletek elraktározására, amelyeknek nincsenek a tudatában, és hogy a tudat sötét tengere éppen azt a részletet kívánja tőlük.

Egy múltbeli esemény tényleges összegzése megköveteli, hogy az ember mélyen lélegezzen, és a fejét legyezőszerűen ide-oda mozgassa, lassan és nyugodtan, az egyik oldalról a másikra, tetszőlegesen a jobb vagy a bal oldalon kezdve. Ezt a legyezőszerű mozgást addig kell végezni, amíg fel nem idéztük az összes hozzáférhető részletet. Don Juan szerint, a sámánok elbeszélése alapján ez a tevékenység olyan, mintha az ember belélegezné azokat az érzéseit, amelyek hatalmába kerítették a felidézett alkalommal, é ugyanakkor megszabadulna mindazoktól a kellemetlen, idegen érzésektől, amelyek nyomasztó emlékekként benne rekedtek.

A sámánok hite szerint az összegzés igazi misztériuma a ki- és belégzés aktusában rejlik. Mivel a légzés alapvető életfunkció, a varázslómesterek biztosak abban, hogy segítségével az ember átadhatja élete tapasztalatainak hasonmását a tudat sötét tengerének. Amikor erősködtem, hogy don Juan próbálja meg racionálisan elmagyarázni, mi is az az összegzés, azt felelte, hogy az ilyen dolgokat nem lehet megmagyarázni, csak megtapasztalni.

Hozzátette, hogy az összegzés aktusával az ember felszabadítja önmagát, és hogy mindenféle magyarázat csak meddő erőfeszítés fenne, csak eltékozolnánk vele az energiánkat. A cselekvésre való határozott felhívása tökéletes összhangban volt mindazzal, amit tudott, és arait elmondott.

A nevek listája az összegzésben az emlékezés megkönnyítését szolgálja, és az emlékezetet fantasztikus utazásra sarkallja. A varázslómesterek álláspontja szerint a közelmúltban megtörtént eseményekre való emlékezés lehetővé teszi, hogy később az időben távolabbi eseményekre is ugyanolyan tisztán és pontosan emlékezzünk vissza.

Az emlékezés révén újraélhetjük egykori tapasztalatainkat, és ebből olyan erőt nyerhetünk, amely képes az életerőközpontjainkból szétszóródott energia felkavarására és a központokba való visszavezetésére. A sámánok úgy utalnak az összegzés útján megvalósított energiaátirányításra, mint a fluiditás elérésére azt követően, hogy a tudat sötét tengerének megadták azt, amire szüksége van.

Egy sokkal inkább világi síkon az összegzés képessé teszi a gyakorlókat arra, hogy megvizsgálhassák az életükben előfordult ismétlődéseket. Az összegzés meggyőzheti őket arról, hogy minden kétséget kizáróan mindnyájan olyan erők hatalmában vagyunk, amelyeknek végső soron nincs értelmük, habár első pillantásra ésszerűeknek tűnnek. Ilyen erő például a széptevés, amelynek sokan kiszolgáltatják magukat.

Vannak olyan emberek, akiknek a széptevés egy egész életen át tartó törekvésük.

Személyesen hallottam olyan előrehaladott korú emberekről, akiket egész életükben egyetlen vágy vezérelt: hogy egy tökéletes társat találjanak, és egyetlen, szerelemben eltöltött évnyi boldogsággal is megelégedtek volna.

Don Juan Matus gyakran mondogatta – bármilyen hevesen tiltakoztam is ellene —: az alapvető probléma az, hogy igazából senki sem akar szeretni senkit – mindnyájan azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Azt mondta, hogy ez a szerelmi megszállottság szó szerint a legtermészetesebb dolog számunkra a világon. Egy hetvenöt éves férfi vagy nő szájából azt hallani, hogy még mindig a tökéletes társat keresi, csak megerősíti hitünket egy olyan eszmében, amelyet hasonlíthatatlanul idealisztikusnak, romantikusnak és gyönyörűnek tartunk.

Ugyanakkor, ha ezt a rögeszmét az életen át tartó ismétlések összefüggésében vizsgáljuk meg, nyilvánvalóvá válik, hogy valójában valami mérhetetlenül groteszk dologról van szó.

Don Juan biztosított róla, hogy csakis az összegzés eredményezhet alapvető változást a viselkedésünkben, mivel ez az egyetlen eszköz a tudat megnövelésére, és képes arra, hogy felszabadítsa az embert a szocializáció ki nem mondott követeléseinek uralma alól, amelyek annyira természetesek és magától értetődőek számunkra, hogy normális körülmények között észre sem vesszük őket, nemhogy elgondolkodnánk róluk.

Az összegzés tényleges aktusa egész életünkön át tartó erőfeszítés. Az emberek teljes listájának elkészítése éveket vesz igénybe, különösen azoknál, akik személyek ezreivel ismerkedtek meg és kerültek kapcsolatba addigi életük során. A listát később ki kell bővíteni a személytelen események emlékeivel, amelyekben személyek ugyan nem szerepebiek, mégis meg kell vizsgálni őket, mert az összegzést végző emberrel valamilyen módon kapcsolatban voltak.

Don Juan azt állította, hogy az ősi mexikói sámánok az összegzésben mindenekelőtt az interakciós tapasztalatok emlékeit igyekeztek felidézni és tudatosítani, mert a szocializáció legmaradandóbb hatásai az interaktív helyzetekben érvényesülnek a legerőteljesebben, ők pedig éppen ezeket a hatásokat igyekeztek minden elérhető eszközzel semlegesíteni.

(Peter Gabriel: Digging in the dirt)

(Michael Jackson: Remember the time)

* * *

Az emberi mező több nézetből...

Tom Kenyon - A Hathorok üzenetei a Föld számára

Az érzelmi testet ragyogó tojás alakú energiamezőként érzékeljük, amely lebegő fényrészecskékből áll: millió és millió apró, különböző színű fényrészecskéből.


Carlos Castaneda - Belülről izzó tűz

A látók az embert fénylénynek látják. Fénytestünk a Sas emanációinak abból a hányadából áll, amely egy tojáshoz hasonló fényszövedékbe van bezárva. Ez a meghatározott hányad, ez a maroknyi emanáció az, ami emberré tesz minket.
...
Felvázolt egy ábrát egy kis táblára. Tojásszerű alakzatot rajzolt, hosszirányban négy részre osztotta, hozzátéve, hogy a vonalakat azonnal le is fogja törölni, mert csak azért rajzolta be őket, hogy legyen valami fogalmam arról, hol helyezkedik el a sáv az ember fényszövedékében. Ezután az első és a második szeletet elválasztó vonalat besatírozta, és menten le is törölte a választóvonalakat. Elmagyarázta, hogy ez a sáv olyan, mintha egy gömbölyű sajtba beleraktak volna egy réteg sötétebb sajtot.

– Mármost, ha a gömbölyű sajt átlátszó volna – folytatta –, tökéletes másolatát kapnád az ember fényszövedékének. A sötétebb sajt nemcsak a gömbölyű sajt felületén van.

– Az ember gyűjtőpontja fent helyezkedik el a fénytojás felszínén, mintegy háromnegyed résznyi magasságban. Amikor a nagual nyomást gyakorol erre a fényes pontra, a pont belenyomódik a sötétebb sajtból való korongba. Emelkedett tudomás állapota akkor jön létre, amikor a gyűjtőpont heveny izzása a sötétebb sajt belsejében szunnyadó emanációkat világít meg. Amikor az ember látja, hogy a gyűjtőpont izzása a korong belseje felé mozdul, az az érzése támad, hogy a pont a fénytojás felszínének a bal oldala felé tolódik el.

* * * 

Kényelem a négyzeten - azaz "lustaság fél egészség"...

A kényelem (lustaság) magyarázata evolúciós szempontból

Sokan feszegetik, hogy miért vagyunk olyan makacsok.
És tényleg - néha a legalapvetőbb dolgokat sem vagyunk képesek megvalósítani, gyakorlatba ültetni: változtatni viselkedésünkön, szokásainkon, gondolkodásunkon, beszédünkön... Akár egy minimális aprósággal sem birkózunk meg.

Temérdek ősi, már idejét múlt hagyomány nem akar lecsengeni, csak mert életben tartjuk. De miért?

Ahhoz, hogy ez megértsük, mélyebbre kell tekinteni saját magunkon.

Az ember, akármennyire is "észlény" - azaz az elméjét bármennyire is kicsiszolta és magasba emelte -, mégiscsak elsősorban az állatvilág és az ökológiai rendszer része.

S mint ilyet, olyan hatások is befolyásolják, amelyeket nem is sejt, vagy igyekszik elvetni, elnyomni (akár kulturális, társadalmi szinten).

Az ember, mint egyed, éppolyan testi ösztönökkel rendelkezik, akár az állatok, még ha ezt el is fojtja, vagy eltorzítja - megzabolázza intelligenciája révén.

Az ösztönvilág alapvető védelmi reakciókat tartalmaz, ezek az embert védik és biztosítják fennmaradását.
De az életösztön, szaporodási ösztön, stb., mellett van egy nagyon fontos: a takarékosság elve.

Takarékosság, vagy pedig zsugoriság?

(Indul a bakterház)

["Megszokták az éhezést, a szegénységet, aztán azért őrzi-vigyázza az ételt.
Nem akarja, hogy visszajöjjön a koplalás."]

A fizikából jól ismert a az energiaminimumra, legkisebb felületre (buborék) való törekvés és ez az evolúcióban is fülön csíphető.

A faj evolúciós megjelenése/viselkedése nem 10-20-50-100, hanem több millió évnyi csiszolódás, lassú változás és fejlődés eredménye. Az egyedek beépített (genetikai) és tanult ösztönrendszere pontosan úgy tervezett, hogy az adott faj sikeresen fennmaradjon és betölthesse szerepét a nagy rendszerben, annak elemeként.

A fejlődés végeredménye egy nagyon jól összecsiszolt rendszer: az ökoszisztéma, amiben minden lény viselkedése, megjelenése tükrözi helyzetét és pontosan az adott környezetre (amelyben él) van úgymond kifejlesztve.

Mindez kizárólag úgy jöhet létre, hogy minden résztvevő valamilyen módon felismeri a környezete elemeit, képes közöttük eligazodni: vagyis reagálni a külső körülményekre, eseményekre, helyzetekre.

Az adott lénybe "ültetett" felismerő képesség a jelek érzékelésével, a letárolt ismeret (azaz tapasztalat) általi értelmezésével és a megfelelő reakció létrehozásával egy olyan alapot ad, amellyel az egyed biztonsággal tudja az önfenntartását és ezzel pedig az egész faj továbbélését megvalósítani.

Egy rendszer akkor működőképes, ha a részegységei kiszámítható módon kapcsolódnak egymáshoz. Vagyis minden alkotórészének tudnia kell, hogy milyen módon kell a többiekhez viszonyulni, tisztázni kell az egyes szerepeket, a folyamatokat.

Ennek megfelelően szükséges a mellérendeltségi viszonyok mellett alá-és fölérendeltségi viszonyokat is kialakítani.
Ez a rendező és rendszerező elv működik minden organizmusban, és azok legkisebb egységében, a sejtben is - máskülönben a rendszer (a lény) és annak alkotórészei (szervek) hamar elpusztulnának.

A tisztázatlan vagy megváltozó szerepek szintúgy rossz eredményre vezethetnek (pl. rák, stb).

Amikor a farok "csóválja" a fejet...

A rendszerek működéséhez ÁLLANDÓSÁGRA van szükség. Az állandóság kiszámíthatóságot jelent.
Csak egy kiszámítható rendszerben tudunk igazodni a körülményekhez, csak itt tudjuk kialakítani viselkedésmintáinkat, működési mechanizmusainkat.
Az állandóság szolgál alapul a viszonyrendszereknek, a kommunikációnak, a transzfereknek, protokolloknak, stb.

Az evolúciós folyamatok egy űrcsiga lassúságával haladnak előre. A környezet ilyesformán nagyon hosszú időkereten belül változik nagyon kicsit.

A Föld éghajlati rendszerének kvázi állandósága adott lehetőséget az élőlények megjelenésére, a fajok specializálódására. A teljes rendszer összefügg és együttműködik, kezdve a Naprendszertől egészen egy egysejtű szervezetig.

A kapcsolódás láthatatlan összefűződéseit még a buddhizmus is leírja - kifejtve, hogy önmagukban a dolgok nem léteznek, csak egy nagyobb kontextusba helyezve, mint ahogy nincs önmagában máj, hanem az a szervezet részeként "él". Éppígy sem hangya, sem méh nincs a közössége (faja, bolya, kaptára) nélkül.
Hasonlatos módon kapcsolódnak egymásba a kisebb és nagyobb rendszerek; egymáshoz való viszonyuk sokszor indirekt hatásokkal leírható csupán. De jelen vannak és ez egyfajta állandóságot biztosít számukra.

Ez az állandóság azt jelenti, hogy az egyedek a rendszerben képesek elfoglalni a helyüket úgy, hogy jelenlétük sem a rendszert nem veszélyezteti, sem pedig saját fajukat; hanem a szisztéma részeként, azzal együttműködve léteznek. A betöltött "pozícióval" pedig együtt jár a rendszer egészére vonatkozó ismeretek megjelenése, amelyek egy része genetikailag kódolt, továbbiak pedig tanulásból, következtetésből és tapasztalatból származnak.

Ezek a tapasztalatok (összességükben) az állandóságra hagyatkoznak. Az állandóság ugyanis azt jelenti, hogy az egyed és vele a faj eligazodik az adott környezetben, tisztában van a megfelelő reakciókkal (és a körülményekkel, jellegzetességekkel és történésekkel).

Az ökoszisztéma ezt az igényt igyekszik is kielégíteni.

A fajok különféle jellemzői, úgy mint forma, szín, szag, íz, érzet, stb. egy adott specifikációt hordoznak. Így a környezet jelei értelmezhetőkké váltak és hozzájuk különféle reakciókat lehet társítani (például menekülés, kerülés, védelem, keresés, stb.).

A reakciók betanulása, azaz a tapasztalatok adaptációja rendkívül fontos.Ez segíti az egyedet a környezet folyamatainak hatékony követésében. Az életben maradásnál egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott környezeti hatásra milyen gyorsan, vagy milyen módon reagál az egyed.

A betondzsungel törvényei

(The Bee Gees: Stayin' alive)

Az sem mindegy, hogy agyi, vagy érzékelési kapacitásának, energiájának mennyi százalékát foglalja le a környezeti ingerek feldolgozása, azok értelmezés és a megfelelő válasz megtalálása és végrehajtása.

A szokások, a megtanult elemek mind segítenek, hogy kiszűrjék azon elemeket, amikkel nem kell foglalkozni, és felerősítsék azon jeleket, amelyek valamilyen nagyobb fontossággal bírnak a túlélés érdekében.

A súlyozottság és az önvédelmi folyamatok révén kialakul egyfajta energiaminimumra törekvés, amelyet kényelemnek, vagy komfortnak is hívhatunk.

A kényelem, a komfort alapvető evolúciós érdekké vált, mert az egyed a túlélése érdekében legalább annyi energiát kell termeljen, bevételezzen, mint amennyi a saját testének szükséglete, illetve minden eszközzel meg kell óvja azt maga és közvetve fajának túlélése érdekében.

Az egyed ezért igyekszik takarékoskodni az erejével - keresi a bőséges élelemforrásokat és nem pazarolja az energiáját, hacsak nem szükséges: ez a túlélésének záloga.
(Kivételt képez a játék, mint az állatok közt is létező megnyilvánulási forma.Ám a játék tapasztalatszerzésről szól - egyféle előképzés az életre -, valamint az idegpályák közötti kapcsolatok bővülését segíti elő - ami jobb helyzetfelismerést és reagálást tesz lehetővé.)

Az ember, mint az evolúciós paletta része, szintén rendelkezik beépített ösztönrendszerrel és ebbe a kényelem - azaz az energiaminimalizálás - elve hasonlóképpen kódolva lett.

Saját maga és közössége (törzse, faluja, társadalma, stb.) túlélése azon múlt, mennyire hatékonyan tudja a természeti erőforrásokat hasznosítani, és ebben az intellektusa messze a többi faj fölé emelte.

Az építményei (sátrak, házak, városok) a barlangok; földjei és veteményesei a gyűjtögetés, nyájai pedig a vadászat kiváltására szolgáltak, igyekezvén megszüntetni a természeti történések bizonytalanságát.

Ami pedig bevált, azt az ember rendszeresítette (technológia), mert azzal energiát takarított meg, ezt pedig más életterületekre tudta fókuszálni.

Az az emberi egyed, amelynek nap mint nap fel kellett volna találnia nyugvóhelyét, élelmét, stb., nem lett volna túl hatékony sem az energiakezelés, sem a túlélés szempontjából, mivel a fáradtsága, gyengesége könnyen az életébe kerülhetett volna.

Ám a humán a faj a rendszerépítés során megismételte ugyanazt a folyamatot, amit az univerzumban tapasztalt, azaz igyekezett úgy kialakítani környezetét, hogy abban minél jobban érvényesüljenek az állandó jellemzők.

Az ésszerűsítés (amelyben racionalizálni akarjuk a folyamatokat és kizárni a bizonytalanságot) a biztonságérzet növelésére szolgál.

Ami így beépül a rendszerbe, az megszokottá válik.
A megszokás pedig annyira vezérli az életet, hogy akár már érvénytelenné vált elemeket is átveszünk - értelmük megkérdőjelezése nélkül.

De ez csak a "szokás hatalma"!

(Európa Kiadó: M avagy egy város)

Innen nézve érthetővé válik a vaskalaposság - a változások elleni félelem - oka is.

Evolúciós örökségünk egy része ugyanis az a vágy, hogy minden állandó maradjon.

Az állandó ugyanis megszokottat jelent, amire már jó esetben van taktika, megoldás, bevált reakció.

A természetben mindez ugyebár úgy jelenik meg, hogy a fajok az ingerek (színek, formák, szagok, hangok, stb.) alapján be tudják azonosítani a környezeti elemeket és ezek alapján képesek megfelelően reagálni rájuk.

A tanulás alapja az ingerminta ismétlődése, a bevésődés - a tapasztalatok megszerzése.

Öreg róka - nem vén róka

A túl nagy változások a természetben a bevésett emlékek miatt akár teljes pusztulást is hozhatnak, mivel az adaptációs készség nem minden esetben kellően nagyfokú (lásd lemmingek).

Ha faj tudása tartalmazza a sárga színre a tiltást, piros színre az élelem emlékét, akkor a színek hirtelen megváltozása totális zavart okozhat az adott faj egyedeiben.

Továbbá: minden változás energiabefektetéssel jár.

Az állandóság az energiával való takarékoskodást is szolgálja a környezetben való eligazodás mellett. A túlzott energiabefektetés az egyed(ek) halálát okozhatja.

Ezért fontos a gyűjtögető életmód...

A tanulás során az elme alkalmazkodik egy környezeti sajátossághoz, arra megfelelő viselkedésmintát, kvázi technológiát fejleszt ki. Ha ez bevésődik, akkor a megszokás révén alacsony energiaszinttel is követhető a környezet változása.

Ez az örökség is lehet az oka az ember hagyományokhoz, szokásokhoz (szokásoshoz) való ragaszkodásának. A régi, kitaposott a biztonságos.

"Járt utat járatlanért el ne hagyj!"

Tovább lehet menni!
(P. Mobil: Menj tovább)

Vagy menjün ketten a (nem egészen) Sárga Úton?

(Billy Idol: Blue Highway)

Az új területek magukban hordozzák a rizikót, továbbá az új sajátosságok feltérképezése, megismerése és a hozzájuk való alkalmazkodás többletenergiát igényel, ami az egyed hatékonyságát, "túlélésének" zálogát csökkenti.

Már csak ezért is félünk a szabadságtól...

Ezért, ha lehet, az egyed elkerüli az új szokásokat és az meglévő ismeretekre igyekszik hagyatkozni. A tanulás egyik kerékkötője pontosan a megelőző ismeret és a törlésének nehézsége.

Lenin: tanulni, tanulni, tanulni

De ugyan hova szuszakoljam még?

És egyáltalán:

Nem akarok visszamenni az iskolába!

Megjegyzendő azonban, hogy a túlságosan erős szokások a rugalmas viselkedést megbéníthatják és merev keretek közé szoríthatják az egyedeket. A kondicionálás annyira megerősíthet egyes területeket, hogy mások elhalhatnak, és a szituáció függvényében ez is könnyen okozhatja egy faj vesztét, hiszen az új, vagy változtatást igénylő helyzetekre nem tud kellőképpen reagálni és a bevésődött minta ismételt alkalmazása rossz esetben éppenhogy elpusztíthatja az adott fajt.

A. D. Mello - A szív ébredése

Amikor baleset következtében az egyik török falu vezetője elveszítette a lábait, mankókkal kezdett járni. Egyre ügyesebben tudott menni, még táncolni is megtanult velük, sőt még kis piruetteket is rögtönzött szomszédjai szórakoztatására.A fejébe vette, hogy gyermekeit is megtanítja mankóval járni.
Nemsokára a mankókon való járás státuszszimbólummá vált falujában, és nem tellett bele sok idő, mindenki úgy járkált.A negyedik nemzedék idejében már senki sem tudott mankó nélkül közlekedni. A falusi iskolában bevezették az Elméleti és gyakorlati mankósság című tantárgyat; a falusi kézművesek pedig híressé váltak az általuk készített mankók minősége folytán. Már arról is szó esett, hogy kifejlesztenek egy elektromos, akkuval üzemeltethető mankópárt.
Egyszer azonban egy fiatal török mankózott a falu vénei elé azzal, hogy megtudja: miért kell mankókon járni, mikor Isten lábakat teremtett az embereknek. A véneket bosszantotta, hogy ez a suhanc náluk is bölcsebbnek képzeli magát, ezért elhatározták, hogy megleckéztetik.
- Miért nem mutatod meg nekünk, hogy hogyan kell járni mankó nélkül?
- Rendben van! - kiáltotta a fiatalember.
A következő vasárnap a falu főterére tervezték a bemutatót. Mindenki ott volt, amikor a fiatalember bemankózott a tér közepére, megállt egyenesen, és eldobta a mankóit. A tömeg csendben figyelte, amint bátran előrelépett, és arca esett.
Azzal aztán mindenki megerősödött abbéli hitében, hogy mankók nélkül lehetetlen járni.

* * *

Erőgyűjtés = erőmegőrzés és -átalakítás?

Castaneda - A csend ereje

Don Juan többféleképpen is definiálta számomra a varázslás, de mindig fenntartotta azt, hogy a meghatározások a tudás növekedtével változnak. Tanulóidőm vége felé úgy éreztem, már vagyok abban a helyzetben, hogy értékelni tudjak egy pontosabb meghatározást, ezért újra felvetettem a kérdést neki.

- A köznapi emberek szemszögéből nézve - mondta -, a varázslás ostobaság vagy valamiféle, a felfogóképességüket meghaladó, nyugtalanító rejtély. És igazuk is van - nem azért, mintha ez lenne a valóság, hanem azért, mert köznapi emberek nem rendelkeznek kellő mennyiségű energiával ahhoz, hogy képesek legyenek a varázslással foglalkozni.

(Boborján, a Világ legfeketébb fekete mágusa)

Rövid szünetet tartott, aztán folytatta a mondanivalóját.
- Az emberi lények véges mennyiségű energiával születnek - mondta. - A születésük pillanatától fogva rendelkezésükre áll ez az energia, hogy azt a lehető legelőnyösebben használhassák fel, az idő modalitásának megfelelően.
- Mit értesz az idő modalitása alatt? - kérdeztem.
- Az idő modalitása az energiamezők éppen érzékelt kötege - válaszolta don Juan. - Hiszem, hogy az emberi érzékelés megváltozott az évszázadok során. Az érzékelés módját mindig az adott kor határozza meg; ettől függ, hogy az energiamezők felmérhetetlenül sok kötege közül pontosan melyik kerüljön felhasználásra. És az idő modalitásának kezelése - a néhány, kiválasztott energiamező - felemészti az összes rendelkezésre álló energiát, semmit sem hagyva számunkra, ami segíthetne a többi energiamező hasznosításában.

Szemöldöke apró mozdulatával arra ösztönzött, hogy gondolkodjak el azon, amit mondott.
- Erről beszélek, amikor azt mondom, hogy köznapi emberek nem rendelkeznek varázslás kezeléséhez szükséges energiával - folytatta.
- Ha csak a rendelkezésre álló energiát használják, nem képesek érzékelni a varázslók által érzékelt világokat. Ezen világok érzékeléséhez a varázslóknak az energiamezők egy rendszerint használaton kívüli kötegét kell hasznosítaniuk.
Természetesen, ha a köznapi emberek is érzékelni kívánják ezeket a világokat, és meg akarják érteni a varázslók érzékelését, neki is ugyanezt a köteget kell felhasználniuk. Ez pedig egyszerűen lehetetlen, mivel az össze energia le van kötve.
Elhallgatott, mintha a megfelelő szavakat keresné.
- A következőképpen gondold ezt végig - mondta aztán. - Nem arról van szó, hogy ahogy múlik az idő, megtanulsz varázsolni; amit megtanulsz, az sokkal inkább az energia megőrzése. Ez az energia pedig képessé tesz téged arra, hogy kezelj, néhány, számodra jelenleg elérhetetlen energiamezőt. És épp az a varázslás: azon energiamezők kezelésének képesség, melyeken nem hasznosítunk a megszokott, általunk ismert világ érzékelése során. A varázslás a tudomás egy állapota. A varázslás az a képesség, hogy érzékeljünk valamit, amit a köznapi érzékelés nem képes érzékelni.

Őrizni az őrt!

(Monty Python and the Holy Grail: Guards Scene)

Castaneda - Ixtláni utazás

...Amit te álomnak nevezel, az a harcos számára valóság. Meg kell értened, hogy a harcos egyáltalában nem bolond. A harcos tökéletes vadász, és erőre vadászik: nem részeg, nem bolond, nincs sem ideje, sem szándéka ámítani, önmagának hazudni, vagy akár egy rossz mozdulatot is tenni. Számára ehhez túl nagy a tét. A tét a saját megzabolázott, rendszeres élete, melyet oly hosszan alakított tökéletessé és összeszedetté.

Castaneda - Ixtláni utazás

Felmászott oda, akár egy kőszáli kecske. Nem győztem csodálni hihetetlen ügyességét.

Fenéken csúszva lassan leereszkedtem a szikláról, majd megpróbáltam felszaladni a hegy oldalán, hogy elérjem a párkányt. Az utolsó néhány méter teljesen kimerített. Ugratva kérdeztem don Juantól, hány éves valójában. Véleményem szerint ahhoz, hogy valaki úgy jusson fel a párkányra, ahogy ő, igen frissnek és fiatalnak kell lennie.

- Olyan fiatal vagyok, amilyen csak akarok - válaszolta. - Ez megint csak a személyi erő kérdése. Ha gyűjtöd az erőt, tested elképzelhetetlen tettekre lesz képes. Ezzel szemben, ha elszivárog az erőd, pillanatok alatt kövér öregember leszel.

Castaneda - Ixtláni utazás

- Nincs itt az ideje, ne erről beszéljünk - mondta lezárva a témát. - A tudás erő. Sok időbe kerül, míg annyi erőt gyűjtünk, hogy egyáltalán beszélhessünk róla.

- Nem fontos, hogyan nevelkedtünk - állította don Juan. - A személyi erőtől függ minden tettünk. Az ember nem más, mint személyi erejének összege, s ez határozza meg, hogyan él és hal meg.

Erős Pista helyett Igor

Castaneda - Ixtláni utazás

- Mi az a személyi erő?

- A személyi erő: érzés - mondta. - Mintha szerencsés lenne az ember. Nevezhetnénk hangulatnak is. Személyi erőt mindenki a saját származásától függetlenül szerezhet. Már mondtam, hogy a harcos az erőre vadászik, s én arra tanítalak, miképpen kell rá vadászni, és elraktározni. Veled az a nehézség, ami mindannyiunkkal szokott lenni. Meg kell győződnöd. El kell hinned, hogy a személyi erőt fel lehet használni, s el lehet raktározni, de még nem vagy róla meggyőződve.

Zenergia-erőműszakban

(Kraftwerk: Musique non stop)

Castaneda - Mesék az erőről

- Mindegy, ki mit tár fel, vagy mit tart meg magának - mondta. - Mindaz, amit teszünk, ami és aki vagyunk, a személyes erőnkön nyugszik. Ha elegendő erő áll a rendelkezésünkre, egyetlen kimondott szó is sorsfordító jelentőségű. Ám, ha nincs elég személyes erőnk, feltárulhat előttünk a legkáprázatosabb bölcsesség is, és egy hajszálnyi változást sem idéz elő.

Az energiavételezés egy módja

(Tiamat: Whatever that hurts)

* * *

Országlélek? Világlélek? Egységes mező? Kollektív tudat?

Balogh Béla - A Végső Valóság

A karma törvénye nem csak egyéni szinten nyilvánul meg. A törvény népekre, nemzetekre, sőt földrészekre és az egész bolygóra érvényes.

Minden ember egyéni karmáját teremt a maga számára, de közben nagyobb csoportokhoz, népekhez, és végső soron a föld lakosságához tartozunk.

Az a gondolkodásmód, ami a csoportra, a népre vagy az emberiségre jellemző, meghatározza a csoportnak, a népnek és végső soron az egész emberiségnek a sorsát.

Country-Szellem George Jones-tól 

Enyém a választás

(George Jones: Choices)

Mit tesz érted a hazád?

(Megadeth: Take No Prisoners)

Terry Pratchett - Vészbanyák

A démon arckifejezése szenvtelen maradt.

- Három kérdést feltehetsz - közölte.

- Van valami furcsa szabadlábon a királyságban? - firtatta a Néne.

...

- Nincs semmi új a királyságban - mesélte a démon -, de az ország felébredt. -

- Hogy érted ezt? - kérdezte a Néne.

- Az ország boldogtalan. Olyan királyt akar, aki törődik vele. -

...

Ilyen alkalmakkor szokott az elme rátalálni a legfurább tennivalókra azért, hogy elodázza elsődleges rendeltetését, azaz a gondolkodást. Ha bárki figyelte volna, meglepte volna a puszta eltökéltség, amivel Néne nekifogott az olyan feladatokhoz, mint a teáskanna aljának megtisztítása, vénséges diók kikotorászása a kredencen álló tálból, és megkövesedett kenyérmorzsák eltávolítása a kövek repedéseiből egy teáskanál hátsó felével.

Az állatoknak van tudata. Az embereknek is, bár az emberi elmék bizonytalanul ködös valamik. Még a rovaroknak is van pszichéje, csöppnyi, hegyes fénydarabkák a nem-tudat sötétségében.

Néne szakértőnek tartotta magát az elméket illetően. Egész biztos volt benne, hogy olyan dolgoknak, mint például az országok, nincs tudata.

Az istenek szerelmére, még csak nem is elevenek. Egy ország, nos, az...

Várjunk csak. Várjunk csak... Egy gondolat lopózott puhán Néne elméjébe, s félénken megpróbálta fölkelteni érdeklődését.

Van egy mód, ami által ezeknek a borongó erdőknek lehet tudata.

Néne kihúzta magát, kezében egy már-már antiknak számító veknidarabbal, s tűnődve bámult a tűzhelyre. Lelki szemei keresztülnéztek rajta, ki a fák közti, hótöltötte folyosókra. Igen.

Ez korábban sosem merült fel benne. Na persze, olyan tudat lenne, ami a többi, benne levő apróka tudatból tevődik össze; növények tudatából, madarak tudatából, medvék tudatából, még maguknak a fáknak óriási, lassú tudatából is.

Kirándulás emberi tudat mélységeiben

(Suicidal Tendencies: Trip at the Brain)

Carlos Castaneda - Belülről Izzó Tűz

A Sas a tudomást három óriás emanációs nyalábon keresztül adományozza, amelyek nyolc nagy sávon át futnak. Ezek a nyalábok felette különlegesek, mivel a látókban színérzetet keltenek. Az egyik nyalábtól mályvaszín érzése támad a látó embernek, mintha valami rózsaszínes árnyalatú utcai lámpát látna, a másik valami őszibarackos színezet érzetét kelti, mintha barnássárga neonfényt észlelnénk, a harmadik pedig borostyánérzetet vált ki: olyan, mint a tiszta méz.

– Vagyis, amikor a látó emberek látják, hogy a Sas emanációin keresztül tudomást adományoz – folytatta don Juan –, fényt látnak. A vallásos emberek nem látják az isteni szeretetet, de ha látnák, ők is tudnák, hogy az vagy rózsaszínű vagy őszibarack- vagy borostyánszínű. Az ember például a borostyánnyalábhoz kapcsolódik; de persze más lények is.

Szerettem volna tudni, mely lények osztják meg az emberrel ezeket az emanációkat.

– Az ilyen részletekre magadnak kell majd rájönnöd, amikor már magad is látsz – mondta don Juan. – Nem lenne értelme annak, hogy elmondjam neked, mivel menten számvetést készítenél róluk. Elégedj meg annyival, hogy ennél a felfedezésnél izgalmasabb dolog aligha fog megesni veled!

– A rózsaszínű és az őszibarackszínű nyalábok is megmutatkoznak az emberben? – kérdeztem.

– Soha, ezek a nyalábok más élőlényekhez tartoznak – válaszolta.

Épp kérdezni akartam valamit, de határozott kézmozdulattal leintett, majd gondolatokba mélyedt. Hosszú ideig tökéletes csöndben voltunk.

– Mondtam már neked – folytatta végül don Juan –, hogy a tudomás parazsának az emberben különböző színe van. Azt azonban akkor még nem mondtam, mivel nem tartottunk még ott, hogy ezek nem színek, hanem a borostyán különböző fluoreszkálásai. A legközönségesebb fluoreszkálás a sápadtzöld árnyalatú borostyánszín. Ritkább a kékes borostyán, de messze a legritkább a tiszta borostyánfény.

– Mi határozza meg a borostyán konkrét színárnyalatát?

– A látók erre azt szokták mondani, hogy a megtakarított és elraktározott energiamennyiségtől függ a fluoreszkáció színárnyalata. Számtalan harcos kezdi a legközönségesebb rózsaszínű borostyán színárnyalattal az életét, s mégis a legtisztább borostyánszínnel fejezi be. Ilyen Genaro és Silvio Manuel is.

– Az élet milyen alakjai tartoznak a rózsaszín és az őszibarackszínű tudomásnyalábokhoz? – kérdeztem.

– A három nyaláb valamennyi színárnyalatával együtt keresztül-kasul átjárja mind a nyolc sávot – felelte don Juan. – A szerves sávon belül a rózsaszín nyaláb főként a növényekhez, az őszibarackszínű a rovarokhoz, a borostyánszínű pedig az emberhez és egyéb állatokhoz tartozik.

* * *

Az ember ideája...

Kyriakos C. Markides - A Ciprusi Mágus

A lét és az egyediség nem ugyanaz. Vagyok, mielőtt átmennék az Ember Ősképén.
...
A mostanában érkező emberek esetleg a létezés más síkjairól érkeztek. Meghalt emberek lelke pedig e más világok felé vándorol. Ebben nem kell problémát látnunk, mivel tudjuk, hogyan történik az első inkarnáció: az Ember Ősképén áthalad a Szent Monád egy kisugárzása...

Lélekzés és repülés

Pink Floyd: Breathe (dalszöveg)

Carlos Castaneda - Belülről Izzó Tűz

– Az ember mintája hatalmas emanációs fürt a szerves élet sávjában – mondta. – Azért hívják az ember mintájának, mert ez a halmaz csak az ember fényszövedékén belül jelenik meg.

Az ember mintája a Sas emanációinak az a darabja, amelyet a látók közvetlenül láthatnak, anélkül hogy bajt okoznának vele maguknak.

A Sasok egy emanációja

(The Eagles: Hotel California)

Don Juan részletesen elmondta, mi az ember mintája. Nem a Sas emanációi szempontjából beszélt róla, hanem energiamintaként, amely egy alaktalan biológiai masszára rányomja az emberség tulajdonságait. Én legalábbis így értettem, amit mondott, különösen azután, hogy don Juan mechanikus példán próbálta meg részletesebben elmagyarázni, miről is van szó. Azt mondta, az ember mintája olyan, mint valami gigantikus érmenyomó gép, amely szüntelenül ontja a szállítószalagon érkező emberi lényeket. Érzékletesen elő is adta, hogyan gondolja. A két tenyerét össze-összecsapva mutatta, hogy valahányszor a két fél forma egymásba kattan, egy-egy emberi lény alakul ki.

Hozzátette, hogy minden fajnak megvan a maga mintája, s minden faj minden egyede a saját fajtájára jellemző tulajdonságokkal bír.

Ezután végtelenül zavarba ejtő magyarázatba kezdett, hogy megvilágítsa az ember mintájának mibenlétét. Azt mondta, a régi látó emberek és a mai misztikusok egy dologban megegyeznek egymással – mindketten látták az ember mintáját, de egyikük sem értette meg, hogy mi az. A misztikusok évszázadok óta megrendítő formában számolnak be élményeikről. Bármily szépek is azonban ezek a beszámolók, értéküket csorbítja az az alapvető és sajnálatos hiba, hogy az ember mintáját mindenható, mindentudó teremtőnek hiszik; hasonlóképpen a régi látó emberekhez, akik az ember mintájában barátságos szellemet, az ember védelmezőjét láttak...

...A magam szubjektív nézőpontjából mérhetetlenül hosszú ideig láttam a fényt. A látvány mindennél pompásabb, elmondhatatlanul gyönyörű volt, mégsem tudtam rájönni, mi az, és mitől olyan szépséges. Aztán az a gondolatom támadt, hogy szépsége egyfajta harmóniaérzetből, a béke és a nyugalom érzetéből nő ki, abból az érzésből, hogy hosszú út után végre biztonságosan megérkezett az ember. Ereztem, hogy nyugalmat és megkönnyebbülést lélegzek be és ki. Micsoda pazar bőség! Tudtam, anélkül hogy a kételynek akár csak az árnyéka is megérintett volna, hogy szemtől szemben vagyok Istennel, mindennek forrásával. Tudtam, hogy Isten szeret. Isten a szeretet és a megbocsátás. Megfürösztött a fény, tisztának, újjászületettnek éreztem magam. Megállíthatatlanul folyt a könnyem, sirattam magamat. A tündöklő fény látványától gyarlónak, gonosznak éreztem magam...

Dr Mylan Ryzl - Bibliai Csodák

...Mondja meg most, mi alkotja a személyiségét?

- Először én, aki itt ülök, az anyagi testem. Aztán van itt egy második énem, ez egyfajta fluidum, ami engem ábrázol, amilyen lenni szeretnék, mindenre alkalmasnak és tökéletesnek, amilyen lehetnék. A fluidumfajta kontrollt képez énem harmadik része, a szellemem vagy lelkem felett. Ebben tükröződnek az anyagi énemből és a kedvezőtlen környezeti befolyásokból származó rossz hatások. -

Azt kívánja ezzel mondani, hogy anyagi természetű komponensén kívül rendelkezik egy másik, nem anyagi természetű összetevővel is? Úgy vélem, fluidumnak nevezte ugye?

- Igen, ez az ősi képe az embernek, a szellemi képe, amilyen lehetne, ha a jót a rossztól meg tudná különböztetni. Egyfajta szikra, fény, amelynek révén az ember megérti, mit kell tennie, hogyan kell viselkednie. Ezen kívül van a harmadik, már említett én. -

Meséljen valamit a harmadik énről!

- Tudja, a fluidum a második komponens, indítékot jelent arra nézve, mit tegyünk: ez a fény, amely mindenkiben benne van, az ember keresi, és nem tudja, hogy saját magában hordozza. A harmadik én emberi nézőpontból nem anyagi természetű alkotórész, de a szellemi lény szemszögéből mégis anyagi természetű. A fluidum, a jó, azaz a második rész Isten tükröződése, fény. Ez a második rész tökéletesség, nem anyagi tükröződés. Valami nagyon elvont, de mindnyájunkban valóságosként működik. A harmadik rész, a lélek, szintén nem anyagi természetű, materiális, emberi szempontból tekintve.

A szellemi lényeket a tökéletesség fénye hatja át, míg a szellemi lények irányából nézve a mi lelkünk anyagtól terhelt, anyagtól szennyezett és túl erősen anyaghoz kötött - ...

Szent Őfényessége

(Stratovarius: Holy Light)

A Fénybe Emelkedés

(Dune 2000: Land of Sand)

* * *