– És most – mondta a széket közelebb húzva –, beszéljünk arról amivel a ma reggeli beszélgetésünket elkezdtük: az összegező gyakorlatról.
Borzongás futott át rajtam.
– Bár sejtelmem sincs miről beszélsz – mondtam de tudom, hogy valami jelentős dologról lesz szó és nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok erre.
– Azért idegeskedsz – hangsúlyozta mert egy részed megérezte, hogy az önmegújítás talán legfontosabb technikáját fogom feltárni előtted.
Türelmesen magyarázni kezdte, hogy azt nevezzük összegező gyakorlatnak, amikor a múltban lejátszódó eseményekből visszahívjuk az energiánkat. Az összegező gyakorlat abból áll, hogy felidézünk mindenkit, akivel valaha is találkoztunk, az összes helyet, amit láttunk és minden érzésünket, amit életünkben éreztünk, a jelennel elkezdve, egészen visszamegyünk a legkorábbi emlékekig, aztán tisztára söpörjük egyiket a másik után a söprő légzéssel.
Kíváncsian figyeltem, de nem tehettem róla, úgy éreztem, képtelenség amit mond. Mielőtt bármilyen megjegyzést tehettem volna, határozott mozdulattal megfogta az államat és utasított, hogy lélegezzek be az orromon keresztül, mialatt a fejemet a bal oldalra fordította és aztán, miközben a fejemet jobbra fordította, lélegezzek ki. Majd egyetlen mozdulattal balra majd jobbra fordította, légzés nélkül. Ez a titokzatos lélegzésmód az összegező gyakorlat kulcsa, mivel a belégzés lehetővé teszi visszahozni az elvesztett energiánkat, míg a kilégzéssel kifújjuk az idegen, nem kívánt energiákat, melyek összegyűltek bennünk az embertársainkkal való kapcsolataink folyamán.
– Ahhoz, hogy élhessünk és kapcsolatot teremthessünk, energiára van szükségünk – folytatta Clara. – Általában az az energia, amit az életünk fenntartására felhasználunk, örökre eltávozik tőlünk. Ha nem lenne az összegező gyakorlat, sohasem lenne lehetőségünk megújítani magunkat. Életünk összegezése és múltunk elsöprése a söprő légzéssel, mint egység működik.
Visszaidézni mindenkit, akit valaha is ismertem és érezni mindent, amit egész életemben éreztem, abszurd és lehetetlen feladatnak látszott.
– Ez örökké eltarthat – mondtam, azt remélve, hogy ez a megjegyzésem megállítja a gondolatmenetét.
– Természetesen – mondta beleegyezően. – De biztosíthatlak róla Taisha, hogy ezt gyakorolva mindent visszaszerzel és semmit sem veszítesz.
Néhány mély lélegzetet vettem, fejemet balról jobbra fordítva megismételtem a légzést, ahogy mutatta, csak azért, hogy kibékítsem és lássa, hogy figyelek.
Merev mosollyal figyelmeztetett, hogy az összegező gyakorlat nem valami önkényes vagy szeszélyes dolog.
– Amikor az összegező gyakorlatot végzed, próbáld érzékelni a hosszú, rugalmas szálakat, melyek a hasi részedből kinyúlnak – magyarázta. – Aztán a fejed forgó mozgását egyeztesd ezeknek a megfoghatatlan szálaknak a mozgásával. Ezek olyanok, mint a vezetékek, amelyek visszahozzák azokat az energiákat, amiket elhagytál.
Ahhoz, hogy visszanyerjük az erőnket és egységünket, fel kell szabadítanunk a világ csapdájába esett energiánkat és visszahúzni magunkhoz. Amikor az összegező gyakorlatot végezzük, ezeket a rugalmas energiaszálakat kinyújtjuk a téren és időn át azokhoz a személyekhez, helyekhez és eseményekhez, amiket éppen vizsgálunk. Ennek eredményeképpen életünk minden mozzanatához vissza tudunk menni úgy, mintha valóban ott lennénk.
Ettől a lehetőségtől kirázott a hideg. Bár elméletileg érdekelt, amit mondott, de nem szándékoztam visszaidézni a kellemetlen múltamat, még akkor sem, ha ez csak az agyamban létezett. Ha másra nem is, de arra legalább büszke voltam, hogy megszöktem egy elviselhetetlen életből.
Nem akartam visszahatolni és szellemileg újra átélni mindazokat a pillanatokat, amiket olyan nagyon el akartam felejteni. Ugyanakkor Clara olyan komolyan és őszintén magyarázta el az összegező gyakorlat technikáját, hogy ellenkezésemet egy pillanatra félretéve a szavaira figyeltem.
Megkérdeztem tőle, számít-e, hogy milyen sorrendben idézem fel a múltat.
– Az a legfontosabb – mondta, hogy újból átéljük az eseményeket és érzéseket, olyan részletesen, ahogy csak lehet, és a söprő légzéssel megérintve ezeket, szabadon engedjük a csapdába ejtett energiát.
– Ez a gyakorlat egy buddhista tradícióhoz tartozik? – kérdeztem.
– Nem – válaszolta komolyan. – Ez egy másik tradícióhoz tartozik. Egy nap majd megtudod melyik tradíció is ez.
Carlos Castaneda – Mágikus gyakorlatok
Összegezni annyit tesz, mint újraélni minden, vagy majdnem minden tapasztalatot, amelyben részünk volt, és így, az emlékezet segítségével, kisebb vagy nagyobb mértékben áthelyezni a gyűjtőpontot arra a helyre, amelyet az összegzéskor felidézett esemény történtekor foglalt el.
Ez a folyamatos oda-vissza mozgás a múlt és a jelen, azaz a gyűjtőpont korábbi és mostani pozíciója között biztosítja a gyakorló sámánok számára a szükséges fluiditást, hogy vállalhassák a végtelenben tett utazásuk során felmerülő rendkívüli kockázatokat.
A tensegritás gyakorlóinak az összegzés biztosítja azt a szükséges fluiditást, amelynek segítségével elkerülhetik a köznapi tudat világában ismeretlen kockázatokat.
Az ősi időkben az összegzést mint formális eljárást úgy hajtották végre, hogy a
gyakorló visszaemlékezett minden személyre, akit ismert, és felidézett minden tapasztalatot, amelyet együtt élt meg a többiekkel.
Don Juan azt javasolta nekem, a modern ember tipikus megtestesítőjének, hogy az emlékezés megkönnyítése végett újak egy listát mindazokról az emberekről, akikkel valaha is találkoztam. Amint elkészültem a listámmal, elmagyarázta, hogyan használjam. A listáról – amely visszafelé haladt az időben, a jelentől a múltba, életem első tényleges tapasztalatáig – fel kellett idéznem az első személyt és az utolsó alkalmat, amikor találkoztam vagy interakcióba léptem vele. Ezt a műveletet az összegzendő esemény elrendezésének hívják.
Az aprólékos részleteket kimerítő visszaemlékezés, amely az emberi emlékezőképesség élesítésének leghatékonyabb eszköze – alapkövetelmény.
Ez az emlékezés kiterjed az összes almáiig fizikai részlet felidézésére, például a helyszínre, ahol a szóban forgó esemény végbement. Mihelyt az eseményt elrendeztük, beléphetünk oda, ahol a színhely volt, és mintha tényleg ott lennénk, különleges figyelmet szentelhetünk minden fontos részletnek.
Ha például az interakció egy irodában ment végbe, emlékeznünk kellene a padlóra, az ajtóba, a falakra, a képekre, az ablakokra, asztalokra és a rajtuk lévő tárgyakra, tehát gyakorlatilag mindenre, amit az ember egy pillantással megfigyelt, majd elfelejtett.
Az összegzést mint formális eljárást a legközelebbi múltban történt események részletes felidézésével kell kezdeni. Ily módon a tapasztalat elsőbbsége példaértékűvé válik. A legközelebbi múltban történteken olyan eseményeket értünk, amelyekre az ember nagy pontossággal vissza tud emlékezni. amelyekre az ember nagy pontossággal vissza tud emlékezni.
A varázslómesterek mindig számolnak azzal a ténnyel, hogy az emberi lények képesek olyan apró részletek elraktározására, amelyeknek nincsenek a tudatában, és hogy a tudat sötét tengere éppen azt a részletet kívánja tőlük.
Egy múltbeli esemény tényleges összegzése megköveteli, hogy az ember mélyen lélegezzen, és a fejét legyezőszerűen ide-oda mozgassa, lassan és nyugodtan, az egyik oldalról a másikra, tetszőlegesen a jobb vagy a bal oldalon kezdve. Ezt a legyezőszerű mozgást addig kell végezni, amíg fel nem idéztük az összes hozzáférhető részletet. Don Juan szerint, a sámánok elbeszélése alapján ez a tevékenység olyan, mintha az ember belélegezné azokat az érzéseit, amelyek hatalmába kerítették a felidézett alkalommal, é ugyanakkor megszabadulna mindazoktól a kellemetlen, idegen érzésektől, amelyek nyomasztó emlékekként benne rekedtek.
A sámánok hite szerint az összegzés igazi misztériuma a ki- és belégzés aktusában rejlik. Mivel a légzés alapvető életfunkció, a varázslómesterek biztosak abban, hogy segítségével az ember átadhatja élete tapasztalatainak hasonmását a tudat sötét tengerének. Amikor erősködtem, hogy don Juan próbálja meg racionálisan elmagyarázni, mi is az az összegzés, azt felelte, hogy az ilyen dolgokat nem lehet megmagyarázni, csak megtapasztalni.
Hozzátette, hogy az összegzés aktusával az ember felszabadítja önmagát, és hogy mindenféle magyarázat csak meddő erőfeszítés fenne, csak eltékozolnánk vele az energiánkat. A cselekvésre való határozott felhívása tökéletes összhangban volt mindazzal, amit tudott, és arait elmondott.
A nevek listája az összegzésben az emlékezés megkönnyítését szolgálja, és az emlékezetet fantasztikus utazásra sarkallja. A varázslómesterek álláspontja szerint a közelmúltban megtörtént eseményekre való emlékezés lehetővé teszi, hogy később az időben távolabbi eseményekre is ugyanolyan tisztán és pontosan emlékezzünk vissza.
Az emlékezés révén újraélhetjük egykori tapasztalatainkat, és ebből olyan erőt nyerhetünk, amely képes az életerőközpontjainkból szétszóródott energia felkavarására és a központokba való visszavezetésére. A sámánok úgy utalnak az összegzés útján megvalósított energiaátirányításra, mint a fluiditás elérésére azt követően, hogy a tudat sötét tengerének megadták azt, amire szüksége van.
Egy sokkal inkább világi síkon az összegzés képessé teszi a gyakorlókat arra, hogy megvizsgálhassák az életükben előfordult ismétlődéseket. Az összegzés meggyőzheti őket arról, hogy minden kétséget kizáróan mindnyájan olyan erők hatalmában vagyunk, amelyeknek végső soron nincs értelmük, habár első pillantásra ésszerűeknek tűnnek. Ilyen erő például a széptevés, amelynek sokan kiszolgáltatják magukat.
Vannak olyan emberek, akiknek a széptevés egy egész életen át tartó törekvésük.
Személyesen hallottam olyan előrehaladott korú emberekről, akiket egész életükben egyetlen vágy vezérelt: hogy egy tökéletes társat találjanak, és egyetlen, szerelemben eltöltött évnyi boldogsággal is megelégedtek volna.
Don Juan Matus gyakran mondogatta – bármilyen hevesen tiltakoztam is ellene —: az alapvető probléma az, hogy igazából senki sem akar szeretni senkit – mindnyájan azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Azt mondta, hogy ez a szerelmi megszállottság szó szerint a legtermészetesebb dolog számunkra a világon. Egy hetvenöt éves férfi vagy nő szájából azt hallani, hogy még mindig a tökéletes társat keresi, csak megerősíti hitünket egy olyan eszmében, amelyet hasonlíthatatlanul idealisztikusnak, romantikusnak és gyönyörűnek tartunk.
Ugyanakkor, ha ezt a rögeszmét az életen át tartó ismétlések összefüggésében vizsgáljuk meg, nyilvánvalóvá válik, hogy valójában valami mérhetetlenül groteszk dologról van szó.
Don Juan biztosított róla, hogy csakis az összegzés eredményezhet alapvető változást a viselkedésünkben, mivel ez az egyetlen eszköz a tudat megnövelésére, és képes arra, hogy felszabadítsa az embert a szocializáció ki nem mondott követeléseinek uralma alól, amelyek annyira természetesek és magától értetődőek számunkra, hogy normális körülmények között észre sem vesszük őket, nemhogy elgondolkodnánk róluk.
Az összegzés tényleges aktusa egész életünkön át tartó erőfeszítés. Az emberek teljes listájának elkészítése éveket vesz igénybe, különösen azoknál, akik személyek ezreivel ismerkedtek meg és kerültek kapcsolatba addigi életük során. A listát később ki kell bővíteni a személytelen események emlékeivel, amelyekben személyek ugyan nem szerepebiek, mégis meg kell vizsgálni őket, mert az összegzést végző emberrel valamilyen módon kapcsolatban voltak.
Don Juan azt állította, hogy az ősi mexikói sámánok az összegzésben mindenekelőtt az interakciós tapasztalatok emlékeit igyekeztek felidézni és tudatosítani, mert a szocializáció legmaradandóbb hatásai az interaktív helyzetekben érvényesülnek a legerőteljesebben, ők pedig éppen ezeket a hatásokat igyekeztek minden elérhető eszközzel semlegesíteni.
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése