A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kényelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kényelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 26., kedd

Szokásos szokások megszokottsága



Carlos Castaneda - Ixtláni utazás - A szokásaink megszüntetése



Don Juan ezután megmutatta, hogyan kell csapdát készíteni.

Elmagyarázta, hogy a vadásznak sokáig kell figyelnie táplálkozó- és búvóhelyüket, hogy megállapíthassa, hova helyezze csapdáit; ezután éjszaka felállíthatja őket, és a következő nap csupán rájuk kell ijesztenie, s azok fejveszetten menekülve, a kelepcéjében kötnek ki. Botokat szedtünk és kezdtük összeállítani a csapdákat.

Én már majdnem végeztem az enyémmel, és izgatottan töprengtem, vajon beválik-e, amikor don Juan hirtelen megállt, bal csuklójára pillantott, mintha karórájára nézne – bár ilyet sohasem hordott és kijelentette, hogy az órája ebédidőt mutat.

Éppen egy hosszú vesszőt próbáltam karikába görbíteni. Gondolkodás nélkül letettem a többi vadászfelszerelésem közé.

Don Juan kíváncsi arckifejezéssel nézett rám, majd ebédidőt jelző gyári kürt süvöltését utánozta. Nevettem. A hang tökéletes volt. Elindultam felé, és észrevettem, hogy rám mered. A fejét rázta.

– A fenébe is! – fakadt ki. – Mi a baj? – kérdeztem. Megint kiadott egy hosszú, süvöltő gyári kürtölést.

– Vége az ebédnek – mondta. – Folytatódik a munka!

Egy pillanatig zavarban voltam, de aztán arra gondoltam, hogy tréfál, talán azért, mert nem is volt semmink, amit megebédelhettünk volna. Annyira belemerültem a rágcsálók figyelésébe, hogy elfeledtem, nincs elemózsiánk. Újra fölvettem a vesszőt, és megpróbáltam meghajlítani. Egy pillanat múlva don Juan ismét megszólaltatta a "kürtjét".

– Itt az ideje, hogy hazamenjünk! – jelentette be. Megvizsgálta képzelt óráját, és rám kacsintott.

– Öt óra van – mondta, mintha titkot árulna el.

Azt hittem, hirtelen elege lett a vadászásból és mára be akarja fejezni az egészet. Mindenemet letettem, és kezdtem készülődni a visszatérésre. Rá sem néztem. Feltételeztem, hogy ő is összeszedi a holmiját. Amikor kész lettem, felnéztem és láttam, hogy törökülésben ül egy méternyire.

– Kész vagyok – mondtam. – Felőlem akármikor indulhatunk.

Felkelt, majd felmászott egy kőre. Másfél-két méternyire állt a talajtól, onnan nézett rám. Két kezével tölcsért formált a szája előtt, és nagyon hosszú, éles hangot adott ki. Olyan volt, mint egy gyári kürt felerősített hangja. Teljes körben megfordult, miközben ezt a süvöltő hangot hallatta.

– Mit csinálsz, don Juan? – kérdeztem. Azt mondta, jelt ad az egész világnak, hogy mindenki menjen haza. Teljesen megrökönyödtem.

Nem tudtam megállapítani, tréfál-e, vagy egyszerűen megbuggyant. Merőn néztem, és próbáltam összekapcsolni viselkedését valamivel, amit esetleg előtte mondott. Egész délelőtt alig beszéltünk, nem emlékeztem semmi érdemlegesre. Még mindig a kő tetején állt.

Rám nézett, elmosolyodott, és ismét kacsintott. Rémület fogott el. Don Juan kezéből megint tölcsért csinált, és újból hosszú sípoláshoz hasonló hangot hallatott. Azt mondta, reggel nyolc óra van, és újra elő kell vennem az eszközeimet, hiszen egy teljes nap áll előttünk.

Ekkorra már teljesen összezavarodtam. Félelmem pillanatok alatt megsokszorozódott, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy elfussak a helyszínről. Don Juant őrültnek gondoltam. Már épp menekülni akartam, amikor lecsúszott a kőről, és mosolyogva odajött hozzám.

– Azt hiszed, megőrültem, ugye? – kérdezte.

Elmondtam, hogy kiszámíthatatlan viselkedésével a frászt hozta rám. Közölte, hogy egyenlően állunk. Nem értettem. Gondolataimat teljességgel elmebetegre emlékeztető viselkedése foglalta el.

Elmagyarázta, hogy szándékosan akarta rám hozni a frászt kiszámíthatatlan viselkedése súlyosságával, ő ugyanis az én kiszámítható viselkedésem súlyosságától mászik a falra.

Hozzátette, hogy az én szokásaim éppolyan elmebetegek, mint az ő kürtölése.

Megdöbbenve jelentettem ki, hogy egyáltalán nincsenek szokásaim, sőt, szerintem éppen egészséges szokásaim hiánya miatt zűrzavaros az életem. Nevetett, és mutatta, hogy üljek le mellé. Titokzatos módon ismét átalakult az egész helyzet. Mihelyt beszélni kezdett, ijedtségem eltűnt.

– Mik a szokásaim? – kérdeztem.

– Mindent megszokásból csinálsz.

– De hát nem mindenki ilyen?

– Nem mindenki. Én nem megszokásból csinálom, amit csinálok.

– Mi váltotta ki ezt az egészet, don Juan? Mit tettem vagy mondtam, amitől ezt csináltad?

– Aggódtál az ebéd miatt.

– Nem szóltam semmit; honnan tudod, hogy aggódtam?

– Minden délben aggódsz az evés miatt, minden este hat körül és minden reggel nyolc óra tájékán – mondta gonosz vigyorral. – Akkor is aggódsz ezekben az időpontokban, ha nem vagy éhes. Pusztán meg kellett fújnom a sípomat, hogy megmutassam a szokásokhoz ragaszkodó szellemedet. Szellemedet külső jelekhez idomították.

Szemében kérdéssel meredt rám. Nem tudtam védekezni.

– Lassan már a vadászatból is megszokást csinálsz – folytatta. – Máris kialakítottál egyfajta időbeosztást; megvan, hogy mikor beszélsz, mikor eszel, mikor alszol el.

Nem tudtam mit mondani. Életemben mindent arra a mintára építettem, amelyet don Juan evési szokásaim kapcsán felhozott. Mégis erősen úgy éreztem, hogy életem kevésbé alapul megszokáson, mint e legtöbb barátomé és ismerősömé.

– Sokat megtudtál a vadászatról mostanra – folytatta don Juan. – Könnyen rájössz hát, hogy a jó vadász elsősorban egyvalamit tud – ismeri a zsákmánya szokásait.

Ettől válik jó vadásszá. Ha eszedbe jutna, hogyan kezdtelek beavatni a vadásztudományba, talán megértenéd, mire célzok. Először megtanítottalak csapdát készíteni és állítani, majd megtanítottam a keresett vad szokásait, végül pedig kipróbáltuk, beválik-e a csapda ilyen körülmények között. Ezekből a részekből áll a vadászat. Most a legutolsó, és messze a legnehezebb lépést kell megtanítanom neked. Talán évek telnek el, mire elmondhatod, hogy megértetted, és vadász lettél.

Don Juan szünetet tartott, mintha időt adna nekem. Levette a kalapját és a megfigyelt rágcsálók tisztálkodó mozdulatait utánozta. Roppant mulatságosnak tűnt nekem. Kerek fejével éppen úgy festett, mint egy ilyen rágcsáló.

– A vadászlét nemcsak abból áll, hogy állatokat ejtünk csapdába – folytatta. – Egy valamirevaló vadász sem azért ejt zsákmányt, mert kelepcét állít, vagy mert ismeri a zsákmánya szokásait, hanem azért, mert saját magának nincsenek szokásai. Ebben rejlik az előnye. Egyáltalán nem olyan, mint a szigorúan megszabott szokású, kiszámítható furcsaságokat művelő állatok, amelyekre vadászik; ő szabad, folyékony, kiszámíthatatlan.

Don Juan állítása mesterséges, irracionális eszményképnek tűnt számomra.

El nem tudtam képzelni szokások nélküli életet. Őszintén akartam válaszolni, nemcsak bólogatni vagy ellenkezni. Úgy éreztem, hogy sem én, sem más nem valósíthatja meg azt, amire gondol.

– Nem érdekelnek az érzéseid – válaszolta. – Csak úgy válhatsz vadásszá, ha eltörlöd a szokásokat az életedből. Jól megy neked a vadászat. Gyorsan tanultál, és most láthatod, hogy ugyanolyan könnyen kiszámítható vagy, mint a zsákmányod.

Kértem, hozzon megfogható példákat.

– A vadászatról beszélek – mondta nyugodtan.

– Tehát olyasmire gondolok, amit az állatok tesznek; hogy hol esznek; hol, hogyan, mikor alusznak; hol nevelik fel a kölykeiket; hogyan járnak. Ezekre a szokásokra hívom fel a figyelmedet, hogy a saját magad hasonló szokásai tudatosodhassanak benned. Megfigyelted a sivatagi állatok szokásait.

Meghatározott helyen esznek és isznak, meghatározott ponton építenek maguknak búvóhelyet, meghatározott módon hagyják meg a nyomukat; a jó vadász valójában minden cselekedetüket előre láthatja vagy kitalálhatja. Amint már korábban is említettem, az én szememben úgy viselkedsz, mint a zsákmányod. Valamikor nekem is felhívta erre a figyelmemet valaki, nem vagy hát egyedül vele. Mindnyájan úgy viselkedünk, mint az állatok, amelyekre vadászunk.

És ez nyilvánvalóan éppúgy valaki vagy valami más zsákmányává tesz minket.

Na már most, a vadász ezzel tisztában van, és arra törekszik, hogy ő maga ne legyen többé zsákmány Érted, mit mondok?

Ismét kifejeztem véleményemet, mely szerint javaslata megvalósíthatatlan.

– Időbe telik – mondta. – Elkezdheted például azzal, hogy nem ebédelsz minden egyes nap déli tizenkettőkor.

...



* * *

2009. november 28., szombat

Kényelem a négyzeten - azaz "lustaság fél egészség"...

A kényelem (lustaság) magyarázata evolúciós szempontból

Sokan feszegetik, hogy miért vagyunk olyan makacsok.
És tényleg - néha a legalapvetőbb dolgokat sem vagyunk képesek megvalósítani, gyakorlatba ültetni: változtatni viselkedésünkön, szokásainkon, gondolkodásunkon, beszédünkön... Akár egy minimális aprósággal sem birkózunk meg.

Temérdek ősi, már idejét múlt hagyomány nem akar lecsengeni, csak mert életben tartjuk. De miért?

Ahhoz, hogy ez megértsük, mélyebbre kell tekinteni saját magunkon.

Az ember, akármennyire is "észlény" - azaz az elméjét bármennyire is kicsiszolta és magasba emelte -, mégiscsak elsősorban az állatvilág és az ökológiai rendszer része.

S mint ilyet, olyan hatások is befolyásolják, amelyeket nem is sejt, vagy igyekszik elvetni, elnyomni (akár kulturális, társadalmi szinten).


Az ember, mint egyed, éppolyan testi ösztönökkel rendelkezik, akár az állatok, még ha ezt el is fojtja, vagy eltorzítja - megzabolázza intelligenciája révén.

Az ösztönvilág alapvető védelmi reakciókat tartalmaz, ezek az embert védik és biztosítják fennmaradását.
De az életösztön, szaporodási ösztön, stb., mellett van egy nagyon fontos: a takarékosság elve.

Takarékosság, vagy pedig zsugoriság?
["Megszokták az éhezést, a szegénységet, aztán azért őrzi-vigyázza az ételt.
Nem akarja, hogy visszajöjjön a koplalás."]

A fizikából jól ismert a az energiaminimumra, legkisebb felületre (buborék) való törekvés és ez az evolúcióban is fülön csíphető.

A faj evolúciós megjelenése/viselkedése nem 10-20-50-100, hanem több millió évnyi csiszolódás, lassú változás és fejlődés eredménye. Az egyedek beépített (genetikai) és tanult ösztönrendszere pontosan úgy tervezett, hogy az adott faj sikeresen fennmaradjon és betölthesse szerepét a nagy rendszerben, annak elemeként.

A fejlődés végeredménye egy nagyon jól összecsiszolt rendszer: az ökoszisztéma, amiben minden lény viselkedése, megjelenése tükrözi helyzetét és pontosan az adott környezetre (amelyben él) van úgymond kifejlesztve.


Mindez kizárólag úgy jöhet létre, hogy minden résztvevő valamilyen módon felismeri a környezete elemeit, képes közöttük eligazodni: vagyis reagálni a külső körülményekre, eseményekre, helyzetekre.

Az adott lénybe "ültetett" felismerő képesség a jelek érzékelésével, a letárolt ismeret (azaz tapasztalat) általi értelmezésével és a megfelelő reakció létrehozásával egy olyan alapot ad, amellyel az egyed biztonsággal tudja az önfenntartását és ezzel pedig az egész faj továbbélését megvalósítani.

Egy rendszer akkor működőképes, ha a részegységei kiszámítható módon kapcsolódnak egymáshoz. Vagyis minden alkotórészének tudnia kell, hogy milyen módon kell a többiekhez viszonyulni, tisztázni kell az egyes szerepeket, a folyamatokat.


Ennek megfelelően szükséges a mellérendeltségi viszonyok mellett alá-és fölérendeltségi viszonyokat is kialakítani.
Ez a rendező és rendszerező elv működik minden organizmusban, és azok legkisebb egységében, a sejtben is - máskülönben a rendszer (a lény) és annak alkotórészei (szervek) hamar elpusztulnának.

A tisztázatlan vagy megváltozó szerepek szintúgy rossz eredményre vezethetnek (pl. rák, stb).


A rendszerek működéséhez ÁLLANDÓSÁGRA van szükség. Az állandóság kiszámíthatóságot jelent.
Csak egy kiszámítható rendszerben tudunk igazodni a körülményekhez, csak itt tudjuk kialakítani viselkedésmintáinkat, működési mechanizmusainkat.
Az állandóság szolgál alapul a viszonyrendszereknek, a kommunikációnak, a transzfereknek, protokolloknak, stb.

Az evolúciós folyamatok egy űrcsiga lassúságával haladnak előre. A környezet ilyesformán nagyon hosszú időkereten belül változik nagyon kicsit.


A Föld éghajlati rendszerének kvázi állandósága adott lehetőséget az élőlények megjelenésére, a fajok specializálódására. A teljes rendszer összefügg és együttműködik, kezdve a Naprendszertől egészen egy egysejtű szervezetig.

A kapcsolódás láthatatlan összefűződéseit még a buddhizmus is leírja - kifejtve, hogy önmagukban a dolgok nem léteznek, csak egy nagyobb kontextusba helyezve, mint ahogy nincs önmagában máj, hanem az a szervezet részeként "él". Éppígy sem hangya, sem méh nincs a közössége (faja, bolya, kaptára) nélkül.
Hasonlatos módon kapcsolódnak egymásba a kisebb és nagyobb rendszerek; egymáshoz való viszonyuk sokszor indirekt hatásokkal leírható csupán. De jelen vannak és ez egyfajta állandóságot biztosít számukra.

Ez az állandóság azt jelenti, hogy az egyedek a rendszerben képesek elfoglalni a helyüket úgy, hogy jelenlétük sem a rendszert nem veszélyezteti, sem pedig saját fajukat; hanem a szisztéma részeként, azzal együttműködve léteznek. A betöltött "pozícióval" pedig együtt jár a rendszer egészére vonatkozó ismeretek megjelenése, amelyek egy része genetikailag kódolt, továbbiak pedig tanulásból, következtetésből és tapasztalatból származnak.


Ezek a tapasztalatok (összességükben) az állandóságra hagyatkoznak. Az állandóság ugyanis azt jelenti, hogy az egyed és vele a faj eligazodik az adott környezetben, tisztában van a megfelelő reakciókkal (és a körülményekkel, jellegzetességekkel és történésekkel).

Az ökoszisztéma ezt az igényt igyekszik is kielégíteni.

A fajok különféle jellemzői, úgy mint forma, szín, szag, íz, érzet, stb. egy adott specifikációt hordoznak. Így a környezet jelei értelmezhetőkké váltak és hozzájuk különféle reakciókat lehet társítani (például menekülés, kerülés, védelem, keresés, stb.).


A reakciók betanulása, azaz a tapasztalatok adaptációja rendkívül fontos.Ez segíti az egyedet a környezet folyamatainak hatékony követésében. Az életben maradásnál egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott környezeti hatásra milyen gyorsan, vagy milyen módon reagál az egyed.

A betondzsungel törvényei

Az sem mindegy, hogy agyi, vagy érzékelési kapacitásának, energiájának mennyi százalékát foglalja le a környezeti ingerek feldolgozása, azok értelmezés és a megfelelő válasz megtalálása és végrehajtása.

A szokások, a megtanult elemek mind segítenek, hogy kiszűrjék azon elemeket, amikkel nem kell foglalkozni, és felerősítsék azon jeleket, amelyek valamilyen nagyobb fontossággal bírnak a túlélés érdekében.

A súlyozottság és az önvédelmi folyamatok révén kialakul egyfajta energiaminimumra törekvés, amelyet kényelemnek, vagy komfortnak is hívhatunk.


A kényelem, a komfort alapvető evolúciós érdekké vált, mert az egyed a túlélése érdekében legalább annyi energiát kell termeljen, bevételezzen, mint amennyi a saját testének szükséglete, illetve minden eszközzel meg kell óvja azt maga és közvetve fajának túlélése érdekében.

Az egyed ezért igyekszik takarékoskodni az erejével - keresi a bőséges élelemforrásokat és nem pazarolja az energiáját, hacsak nem szükséges: ez a túlélésének záloga.
(Kivételt képez a játék, mint az állatok közt is létező megnyilvánulási forma.Ám a játék tapasztalatszerzésről szól - egyféle előképzés az életre -, valamint az idegpályák közötti kapcsolatok bővülését segíti elő - ami jobb helyzetfelismerést és reagálást tesz lehetővé.)


Az ember, mint az evolúciós paletta része, szintén rendelkezik beépített ösztönrendszerrel és ebbe a kényelem - azaz az energiaminimalizálás - elve hasonlóképpen kódolva lett.

Saját maga és közössége (törzse, faluja, társadalma, stb.) túlélése azon múlt, mennyire hatékonyan tudja a természeti erőforrásokat hasznosítani, és ebben az intellektusa messze a többi faj fölé emelte.

Az építményei (sátrak, házak, városok) a barlangok; földjei és veteményesei a gyűjtögetés, nyájai pedig a vadászat kiváltására szolgáltak, igyekezvén megszüntetni a természeti történések bizonytalanságát.


Ami pedig bevált, azt az ember rendszeresítette (technológia), mert azzal energiát takarított meg, ezt pedig más életterületekre tudta fókuszálni.

Az az emberi egyed, amelynek nap mint nap fel kellett volna találnia nyugvóhelyét, élelmét, stb., nem lett volna túl hatékony sem az energiakezelés, sem a túlélés szempontjából, mivel a fáradtsága, gyengesége könnyen az életébe kerülhetett volna.

Ám a humán a faj a rendszerépítés során megismételte ugyanazt a folyamatot, amit az univerzumban tapasztalt, azaz igyekezett úgy kialakítani környezetét, hogy abban minél jobban érvényesüljenek az állandó jellemzők.

Az ésszerűsítés (amelyben racionalizálni akarjuk a folyamatokat és kizárni a bizonytalanságot) a biztonságérzet növelésére szolgál.


Ami így beépül a rendszerbe, az megszokottá válik.
A megszokás pedig annyira vezérli az életet, hogy akár már érvénytelenné vált elemeket is átveszünk - értelmük megkérdőjelezése nélkül.

De ez csak a "szokás hatalma"!

Innen nézve érthetővé válik a vaskalaposság - a változások elleni félelem - oka is.

Evolúciós örökségünk egy része ugyanis az a vágy, hogy minden állandó maradjon.

Az állandó ugyanis megszokottat jelent, amire már jó esetben van taktika, megoldás, bevált reakció.

A természetben mindez ugyebár úgy jelenik meg, hogy a fajok az ingerek (színek, formák, szagok, hangok, stb.) alapján be tudják azonosítani a környezeti elemeket és ezek alapján képesek megfelelően reagálni rájuk.

A tanulás alapja az ingerminta ismétlődése, a bevésődés - a tapasztalatok megszerzése.


A túl nagy változások a természetben a bevésett emlékek miatt akár teljes pusztulást is hozhatnak, mivel az adaptációs készség nem minden esetben kellően nagyfokú (lásd lemmingek).


Ha faj tudása tartalmazza a sárga színre a tiltást, piros színre az élelem emlékét, akkor a színek hirtelen megváltozása totális zavart okozhat az adott faj egyedeiben.

Továbbá: minden változás energiabefektetéssel jár.

Az állandóság az energiával való takarékoskodást is szolgálja a környezetben való eligazodás mellett. A túlzott energiabefektetés az egyed(ek) halálát okozhatja.


A tanulás során az elme alkalmazkodik egy környezeti sajátossághoz, arra megfelelő viselkedésmintát, kvázi technológiát fejleszt ki. Ha ez bevésődik, akkor a megszokás révén alacsony energiaszinttel is követhető a környezet változása.

Ez az örökség is lehet az oka az ember hagyományokhoz, szokásokhoz (szokásoshoz) való ragaszkodásának. A régi, kitaposott a biztonságos.

"Járt utat járatlanért el ne hagyj!"


Tovább lehet menni!
(P. Mobil: Menj tovább)

Vagy menjün ketten a (nem egészen) Sárga Úton?

Az új területek magukban hordozzák a rizikót, továbbá az új sajátosságok feltérképezése, megismerése és a hozzájuk való alkalmazkodás többletenergiát igényel, ami az egyed hatékonyságát, "túlélésének" zálogát csökkenti.


Ezért, ha lehet, az egyed elkerüli az új szokásokat és az meglévő ismeretekre igyekszik hagyatkozni. A tanulás egyik kerékkötője pontosan a megelőző ismeret és a törlésének nehézsége.

Lenin: tanulni, tanulni, tanulni

És egyáltalán:

Megjegyzendő azonban, hogy a túlságosan erős szokások a rugalmas viselkedést megbéníthatják és merev keretek közé szoríthatják az egyedeket. A kondicionálás annyira megerősíthet egyes területeket, hogy mások elhalhatnak, és a szituáció függvényében ez is könnyen okozhatja egy faj vesztét, hiszen az új, vagy változtatást igénylő helyzetekre nem tud kellőképpen reagálni és a bevésődött minta ismételt alkalmazása rossz esetben éppenhogy elpusztíthatja az adott fajt.

A. D. Mello - A szív ébredése

Amikor baleset következtében az egyik török falu vezetője elveszítette a lábait, mankókkal kezdett járni. Egyre ügyesebben tudott menni, még táncolni is megtanult velük, sőt még kis piruetteket is rögtönzött szomszédjai szórakoztatására.A fejébe vette, hogy gyermekeit is megtanítja mankóval járni.
Nemsokára a mankókon való járás státuszszimbólummá vált falujában, és nem tellett bele sok idő, mindenki úgy járkált.A negyedik nemzedék idejében már senki sem tudott mankó nélkül közlekedni. A falusi iskolában bevezették az Elméleti és gyakorlati mankósság című tantárgyat; a falusi kézművesek pedig híressé váltak az általuk készített mankók minősége folytán. Már arról is szó esett, hogy kifejlesztenek egy elektromos, akkuval üzemeltethető mankópárt.
Egyszer azonban egy fiatal török mankózott a falu vénei elé azzal, hogy megtudja: miért kell mankókon járni, mikor Isten lábakat teremtett az embereknek. A véneket bosszantotta, hogy ez a suhanc náluk is bölcsebbnek képzeli magát, ezért elhatározták, hogy megleckéztetik.
- Miért nem mutatod meg nekünk, hogy hogyan kell járni mankó nélkül?
- Rendben van! - kiáltotta a fiatalember.
A következő vasárnap a falu főterére tervezték a bemutatót. Mindenki ott volt, amikor a fiatalember bemankózott a tér közepére, megállt egyenesen, és eldobta a mankóit. A tömeg csendben figyelte, amint bátran előrelépett, és arca esett.
Azzal aztán mindenki megerősödött abbéli hitében, hogy mankók nélkül lehetetlen járni.


* * *

2009. február 9., hétfő

A kanapé elmélet... avagy: birtokló birtokol birtoklót birtokló birtokot

Harcosok Klubja - Kocsmai rész

N:
- De érted! Hogy ha az ember például vesz egy kanapét, akkor hajlamos azt gondolni, hogy egy életre van egy kanapéja; és történjék bármi, a kanapé gondot letudta.
Összegyűjtöttem mindent, de tényleg...
Volt egy jó kis hifitornyom, egy tisztességes ruhatáram... Már majdnem... Majdnem kész voltam... -

T:
- És most fuccs az egésznek... -

N:
- Fuccs az egésznek... -

T:
- Hmmm, hmmm... Tudod, mi az a dunyha? -

N:
- Egy paplan. -

T:
- Egy takaró. Egy sima takaró. Na de honnan tudjuk mi ketten, hogy mi az a dunyha? Szükségünk van dunyhára a túléléshez a szó nomád értelmében?!
Egy lófaszt! ... Akkor mik vagyunk? -

N:
- Nem tudom... Hát... Gondolom fogyasztók... -

T:
- Úgy van!!! Mi fogyasztók vagyunk! Az életszínvonal-megszállottság melléktermékei. Bűnözés, éhezés, szegénység? Ezekkel nem törődünk. Mi izgat minket? A színes magazinok. A televízió, az 500 csatorna, egy név az alsógatyánkon... Viagra, hajnövesztő, műolaj... -

N:
- Martha Stewart... -

T:
- A francba Martha Stewarttal! Martha a Titanicot dekorálja ki nekünk. Süllyedünk, öregem, úgyhogy szard le azt a vacak kanapét, vagy mit, a zöld kárpittal együtt...!
Ne akarj mindent megszerezni! Ne akarj tökéletes lenni! Te egyszerűen csak élj a világba'! Hadd jöjjön, aminek jönnie kell...!
Jó, ez csak egy vélemény... Lehet, hogy tévedek. Talán mégis tragédia történt. -

N:
- Neeeem... Csak holmik voltak... Nem történt tragédia... -

T:
- Nézd, amik elvesztek, a modern háztartás alappillérei voltak... -

N:
- Neeeem, igazad van... Neeeem dohányzom...  Különben is a biztosító valószínűleg fizetni fog... Mi van? -

T:
- Amit birtokolsz, az birtokba vesz... Csinálj, amit akarsz! -



A jelenet magyarul
["Tyler Durden ütős életfilozófiája és kritikája."]

Hol hagytam az agyam?
(Pixies: Where is my mind)?

Zsírlopás - főcím
(The Dust Brothers: Stealing fat)

Ennyi volt az életem...
(Megadeth: This was my life)


* * *

2009. február 5., csütörtök

Szabadság vagy kényelem?

A. D. Mello - A Madár Dala - Diogenész

Diogenész, a filozófus lencsét evett vacsorára.

Meglátta ezt egy másik filozófus, Arisztippusz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak.

Arisztippusz megjegyezte:
- Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned.

Mire Diogenész ezt válaszolta:
- Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak hízelegned.



Vere valet, ahogy a jó barátok mondták volt...
["Vérré válik, mint barátban a lencse." mondás értelme]

E kettő kell nekem...
(Koncz Zsuzsa: Szabadság, szerelem)

De akarunk mi szabadok lenni?
["Amit te képviselsz, az a szabadság..."]

* * *