A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tom Kenyon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tom Kenyon. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 22., péntek

Étek, test, energiaszint


Tom Kenyon - A Hathorok


A KÁ építését elősegíti az élő ételek fogyasztása. Ha nem szoktatok élő ételt fogyasztani, vagyis nyers zöldségeket, gyümölcsöket, gabonacsírát, lassan kezdjetek hozzá a változtatáshoz.

Ha megfelelő előkészületek nélkül túl sok élő ételt vesztek magatokhoz, a testnek nem marad ideje átállni a magasabb enzimszintre, ez pedig méregtelenítési válsághoz vezethet.

Mint mindenben, ebben is a mértékletesség a célravezető.

Hallgassatok figyelmesen a testetekre, ne pedig a személyiségetek hóbortjaira.

A testetek megmondja, mire van szüksége.



Ellentmondásosnak tűnhet, de ha eléritek a tudatosság egy bizonyos fokát, bármit megehettek kedvezőtlen hatások nélkül.

Végső soron az ételnek nagyon kevés köze van a lelki fejlődéshez.





Carlos Castaneda - Ixtláni utazás


Tegnap délelőtt don Juan és én beautóztunk a városba, és egy étteremben reggeliztünk. Azt tanácsolta, ne változtassak étkezési szokásaimon túlságosan nagyot.

– A tested nincs hozzászokva az erő eledeléhez – mondta. – Megbetegednél, ha nem ennél a megszokott ételből.

Jómaga nagy étvággyal evett. Amikor viccelni kezdtem vele, egyszerűen azt válaszolta:

– Az én testem mindent szeret.





* * *

2010. július 30., péntek

Az emberi mező több nézetből...

Tom Kenyon - A Hathorok üzenetei a Föld számára

Az érzelmi testet ragyogó tojás alakú energiamezőként érzékeljük, amely lebegő fényrészecskékből áll: millió és millió apró, különböző színű fényrészecskéből.


Carlos Castaneda - Belülről izzó tűz

A látók az embert fénylénynek látják. Fénytestünk a Sas emanációinak abból a hányadából áll, amely egy tojáshoz hasonló fényszövedékbe van bezárva. Ez a meghatározott hányad, ez a maroknyi emanáció az, ami emberré tesz minket.
...
Felvázolt egy ábrát egy kis táblára. Tojásszerű alakzatot rajzolt, hosszirányban négy részre osztotta, hozzátéve, hogy a vonalakat azonnal le is fogja törölni, mert csak azért rajzolta be őket, hogy legyen valami fogalmam arról, hol helyezkedik el a sáv az ember fényszövedékében. Ezután az első és a második szeletet elválasztó vonalat besatírozta, és menten le is törölte a választóvonalakat. Elmagyarázta, hogy ez a sáv olyan, mintha egy gömbölyű sajtba beleraktak volna egy réteg sötétebb sajtot.

– Mármost, ha a gömbölyű sajt átlátszó volna – folytatta –, tökéletes másolatát kapnád az ember fényszövedékének. A sötétebb sajt nemcsak a gömbölyű sajt felületén van.

– Az ember gyűjtőpontja fent helyezkedik el a fénytojás felszínén, mintegy háromnegyed résznyi magasságban. Amikor a nagual nyomást gyakorol erre a fényes pontra, a pont belenyomódik a sötétebb sajtból való korongba. Emelkedett tudomás állapota akkor jön létre, amikor a gyűjtőpont heveny izzása a sötétebb sajt belsejében szunnyadó emanációkat világít meg. Amikor az ember látja, hogy a gyűjtőpont izzása a korong belseje felé mozdul, az az érzése támad, hogy a pont a fénytojás felszínének a bal oldala felé tolódik el.


* * *