Bárhogy van is, Főtitkár Uram, az emberiség felett komoly veszedelem lebeg, bolygónk történetében a legnagyobb. Természetesen Ön aligha hiszi el ezt egy volt űrhajósnak, aki "súlyos agyregresszióban'' szenved, de annál rosszabb Önnek és az emberiségnek, amelyet Ön szimbolikusan kormányoz.
A veszedelem, most először, nem kívülről jön, hanem BELÜLRŐL, bennünk, a lényünkben van Ez alkalommal nem betegségről vagy háborúról van szó, nem is a sors sötét erejéről, hanem valami sokkal kényesebb és helyrehozhatatlan dologról.
Ezenkívül, Főtitkár Uram, a világpusztulás most először MEGNEVEZETT és egyértelműen LOKALIZÁLT. A civilizáció jövője most először függ EGYETLEN személytől. Eddig soha senkinek nem volt a kezében ennyire végzetesen romboló erő.
A történelem nagyjai, akik a romlás zsenialitását hordták magukban (nagy vonalakban a történelem csak rájuk emlékezik), csak naiv bohócoknak tűnnek e sorok írójával összehasonlítva, mert azok csak regionális (földrajzi) vonatkozásban változtathatták meg a tényeket; és csak az élet behatárolt keretében (időben), amíg én, Alfred Meduhov, egyetlen ütéssel, egyidejűleg a menekülés esélye nélkül képes vagyok a civilizáció és az emberi faj MINDEN bábuját lerombolni; a Természettel folytatott MÁR méltatlan flörtünk összes bábuját.
S ez az isteni hatalom egy félkegyelmű kezében van, Főtitkár Uram.
- Alszol, Antonia?
- Tudod, hogy nehezen alszom el. A vérnyomástól a halántékom egyre csak zúg...
- Biztosan szeretnél beszélgetni!
- Jobban szeretném, ha hallgatnánk, de ha te feltétlen beszélni akarsz...
- Elhatároztam, Antonia. Ez alkalommal elhatároztam, hogy feltétlenül beszélni fogok. Szörnyűséges, hihetetlen dolgokat kell neked elmondanom. Félek belekezdeni. Én állandóan figyelem Mortiliát.
- Észrevettem. Miért, Alfred?
- Figyelem a magatartását, a mozdulatait, mindent. Nagyon szenvedek ettől, Antonia. Tudom, hogy ez nem normális. Az utóbbi időben ő is észrevette, és szemrehányóan néz rám. Mintha azt akarná mondani: hagyj már békén, papus! Én pihenni jövök haza, te meg mint egy detektív, úgy jársz a nyomomban.
- És miért csinálod?
- Ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni. Lehet, hogy csak beteg agyam szüleménye. Miért is ne, tudod, hogy nem vagyok teljesen normális a szörnnyel való eset óta... Hallgass meg, Antonia, én ismerem Mortiliát, még a születése előtti időből!
- Ez hülyeség, Alfred.
- Lehet, hogy hülyeség, de én valóban ismerem Mortiliát, még a születése előtti időből. Tudom, mit fog tenni a következő pillanatban, hogy fogja csinálni, miért csinálja. Ismerem minden szavát, minden mozdulatát. Honnan tudhatom mindezt, Antonia?
- Csak úgy tűnik neked. Mi ezt hallucinációs retroszkópiának nevezzük.
- Nevezzétek, ahogy akarjátok, de számomra Mortilia a múltam egy része. A greenfieldi múltamé. És sok mindent tudok róla, a- mit nem kellene tudnom. Ti titokban leveleztek, ugye, Antonia?
- Nincs abban semmi különös, hogy anya és lánya leveleznek.
- Mortilia az egyik levelében megírta, hogy van egy barátja, ugye, Antonia?
- Igen, Alfred. Itt az ideje. Már tizennyolc éves.
- És ez a barátja banktisztviselő, ugye, Antonia?
- Igen, Alfred. A banktisztviselők megbecsülésnek örvendenek, és jól fizetik őket. Semmi rosszat nem látok ebben.
- És ezt a banktisztviselőt Haroldnak hívják, ugye?
- Igen, igen! De mások levelét elolvasni neveletlenség!
- Az a rettenetes, Antonia, hogy nem olvastam őket... Ennek a banktisztviselőnek egy furcsa hobbija lesz, gyufaszálakból várakat fog építeni, és negyvenéves korában meg fog halni. Korán kopaszodik majd, és cukorbeteg lesz, aztán alkoholistává válik, és negyvenéves korában meghal.
- Ezek teljesen a te koholmányaid!
- Rettenetes, Antonia, de nem azok. Mindez egyszer már megtörtént, ha távol is innen, és egy egészen más korban. Mindez megtörtént, saját szememmel láttam, és most megismétlődik, furcsa módon ismétlődik.
- Mit akarsz mondani?
- Emlékszel, egyszer beszéltünk egy fényképről - hogy vajon mamát vagy Mortiliát ábrázolja-e. Felesleges volt, Antonia. Ez mama is és Mortilia is. Egyszerűen mama és Mortilia ugyanaz a személy. Az a rettenetes, Antonia, hogy teljesen ugyanaz. Mama megszült engemet, aztán fordítva. Érted, én hoztam a világra az anyámat. Legyen ez hallucinációs nem tudom micsoda... Nem érdekel a tudományod. Én hoztam a világra a mamát - ez minden.
...
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése