Hihetetlenül nyugodtnak éreztem magam. Nem okozott problémát számomra, hogy elfogadjam, amit mondott, és nem voltak kérdéseim, mivel mindent érettem anélkül, hogy bármit is el kellet volna magyaráznia.
Don Juan aztán mondott valamit, amit már tudtam, de nem tudtam megfogalmazni, mivel nem találtam a megfelelő szavakat. Azt mondta, a varázslók minden tette a gyűjtőpontjuk elmozdulásának következménye, ezeket az elmozdulásokat pedig a rendelkezésükre álló energiamennyiség határozza meg.
Megemlítettem neki, hogy ezt mind tudom, és még sok más dolgot is tudok. Ő erre megjegyezte, hogy minden emberi lényben ott rejtőzik a csendes tudás óriási, sötét tava, így mindannyian képesek vagyunk arra, hogy intuitívan megérezzük ezt a tudást. Azt mondta, én talán valamivel tisztábban érezhettem azt, mint a köznapi emberek, mivel kapcsolatban vagyok a harcosok útjával.
...
Ekkor hihetetlenül nehéznek éreztem szavaira koncentrálni: nem mintha zavarodott vagy fáradt lettem volna, hanem mert az elmém, tőlem teljesen függetlenül belekezdett egyfajta játékban, melynek során megkísérelte kitalálni, mit fog mondani don Juan. Olyan volt, mintha énem egy bennem rejlő, ismeretlen része sikertelenül próbálna szavakká formálni egy gondolatot. Miközben beszélt, úgy éreztem, képes vagyok megérezni, milyen formában fogja megfogalmazni a saját csendes gondolataimat.
Beleborzongtam abba a felismerésbe, hogy ő mindig jobb kifejezéseket választ, mint amilyeneket én találtam volna.
...
És ott, életemben először, tiszta tudással rendelkeztem a bennem rejlő kettősségről. Két nyilvánvalóan különálló rész létezett a lényemben. Az egyik végtelenül idős volt, nyugodt és közönyös. Súlyos volt és sötét, és kapcsolatban állt mindennel. Ez volt az a részem, mely nem aggódott, mivel azonos volt mindennel. Elvárások nélkül élvezte a dolgokat. A másik részem világos, új, légies, izgatott és gyors volt. Magával törődött, mivel bizonytalan volt, és nem élvezett semmit sem, egyszerűen azért, mert hiányzott belőle a képesség, hogy kapcsolatot alakítson ki bármivel. Egyedül volt a felszínen és sebezhetően. Ez volt az a részem, mellyel a világot szemléltem.
...
Énem idős, sötét és nehéz része nem aggódott. Aztán a két rész vitába szált egymással. A légies rész azt akarta, hogy a nehéz rész aggódjon, a nehéz pedig azt, hogy a másik hagyja abba a bosszankodást, és élvezze a látványt.
...
- Már beszéltem neked erről az állapotról - mondta Don Juan - ... Ebből a helyzetből képes vagy érezni az ember idősebb oldalát. És amit az ember idősebb oldala tud, az a csendes tudás, olyan tudás, melyet még nem vagy képes szavakba foglalni.
...
- A csendes tudás olyan dolog, ami mindannyiunknak van - folytatta. - Valami, ami tökéletes uralommal bír minden felett, aminek tökéletes tudás van mindenről. Gondolkodni azonban nem képes, ennélfogva nem képes elmondani, amit tud.
A. D. Mello - Vallás
A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre - mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?
- Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet? - Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.
A. D. Mello - Érthetőség
- Minden szó, minden Istenről alkotott kép sokkal inkább torzít, mintsem tükröz.
- Akkor hogyan beszéljünk Istenről?
- A csenden keresztül.
- Akkor meg minek használsz szavakat? Erre a Mester harsányan felkacagott, s azt válaszolta:
- Amikor beszélek, nem a szavaimra kell hallgatnod, kedvesem. Hallgasd a csendet!
* * *
