Szemlélődés

Carlos Castaneda - Az erő második köre

– Annak érdekében, hogy elérjük ezt a figyelmet, a Naguál és Genaro megtanított minket álmodni, téged meg az erőnövényekkel ismertettek meg. Nem tudom, neked mit tanítottak, hogyan ragadd meg a második figyelmedet az erőnövényekkel, de ahhoz, hogy megtanuljunk álmodni, minket a Naguál szemlélődni tanított. Soha nem mondta meg, mit is csinál valójában velünk.

Csak megtanított szemlélődni. Fogalmunk sem volt róla, hogy a szemlélődés a második figyelem megragadásához vezető út. Mi azt hittük, a szemlélődés csak önmagáért jó. Ez azonban nem így van.

Az álmodóknak szemlélődőknek kell lenniük, mielőtt megragadhatják a második figyelmüket.

Az első dolog, amit a Naguál tett, az volt, hogy egy száraz levelet tett elém a földre, és órákig kellett néznem. Mindennap hozott egy levelet, és odatette elém. Először azt hittem, hogy ugyanaz a levél, amit mindennap megőrzött, de aztán észrevettem, hogy a levelek különböznek egymástól.

A Naguál azt mondta, hogy amikor ezt észrevesszük, már nem nézünk, hanem szemlélődünk. Később száraz levélkupacokat rakott elém. Azt mondta, túrjak bele a bal kezemmel, és érezzem miközben szemlélem őket. Az álmodó spirál alakban mozgatja meg a leveleket, szemlélődik rajtuk, aztán azokkal a formákkal álmodik, ami a levelekből összeállt.

A Naguál azt mondta, akkor mondhatják, hogy tökélyre fejlesztették a levélszemlélődést, ha előbb megálmodják a levelek által alkotott mintát, és másnap megtalálják ugyanazt a mintát a száraz levélkupacukban.

A Naguál elmondta, hogy a szemlélődés erősíti a második figyelmet. Ha órákon át szemlélsz egy kupac levelet, ahogy velem csináltatta, a gondolataid elcsendesednek. Gondolatok nélkül a tonál figyelme elenyészik, és a levelek hirtelen megragadják a második figyelmedet, és ettől valami mássá változnak.

Azt a pillanatot, amikor a második figyelem megragad valamit, a Naguál a világ megállításának nevezte. És ez így is van, a világ megáll.

Ebből kifolyólag valakinek mindig ott kell lenni, amikor szemlélődsz. Nem ismerhetjük a második figyelmünk furcsaságait.

Mivel eddig sohasem használtuk, meg kell ismerkednünk vele, mielőtt megkockáztatnánk, hogy egyedül szemlélődjünk.

A szemlélődésben az a legnehezebb, hogy megtanuljuk lecsendesíteni a gondolatainkat.

A Naguál azt mondta, hogy azért akarta egy kupac levélen megtanítani ezt nekünk, mert leveleket bármikor tudunk szerezni magunknak, ha szemlélődni akarunk. De bármi más is megtenné. Ha egyszer meg tudod állítani a világot, szemlélődővé válsz. Mivel a világ megállításának egyetlen módja, hogy próbálkozunk, a Naguál tanácsára éveken át szemlélődtünk száraz leveleken. Azt hiszem, ez a legjobb mód arra, elérjük a második figyelmünket.

A száraz leveleken való szemlélődést összekötötte azzal, hogy keressük meg a kezünket álmunkban. Körülbelül egy évbe tellett, míg megtaláltam a kezem, és négy évbe, míg megállítottam a világot. A Naguál azt mondta, ha egyszer sikerül a száraz levelek segítségével megragadnod a második figyelmedet, akkor a szemlélődést és az álmodást arra használhatod, hogy megnöveld ezt a figyelmedet. Ez minden, amit a szemlélődésről el lehet mondani.

– Ez így nagyon egyszerűnek hangzik, Gorda. – Minden nagyon egyszerű, amit a toltékok csinálnak A Naguál azt mondta, hogy mindössze annyit kell tennünk ahhoz, hogy megragadjuk a második figyelmünket, hogy próbálkozunk, és próbálkozunk. Mindannyian megállítottuk a világot a leveleken való szemlélődéssel. Te és Eligio mások voltatok.

Te az erőnövényekkel csináltad ugyanezt, de azt nem tudom, Eligióval milyen utat követett a Naguál. Ezt soha nem akarta elmondani. Rólad azért beszélt nekem, mert nekünk ugyanaz a feladatunk. Megemlítettem neki, hogy azt írtam a füzetembe, hogy pár nappal ezelőtt történt meg velem először az, hogy teljes tudatosságommal megállítottam a világot. Felnevetett.

– Te mindannyiunknál előbb állítottad meg a világot – mondta. – Mit gondolsz, mit csináltál, amikor azokat az erőnövényeket magadhoz vetted? Annyi a különbség, hogy soha nem szemlélődéssel tetted azt, mint mi.

– A száraz levélkupac volt az egyetlen dolog, amit a Naguál szemléltetett veletek?

– Mihelyst az álmodó megállítja a világot, más dolgokat is szemlélhet; és végül amikor teljesen elhagyja a formáját, már bármit szemlélhet. Én ezt teszem. Bármibe képes vagyok belemenni. Habár bizonyos sorrendet be kellett tartanunk. Először kis növényeket szemléltünk.

A Naguál figyelmeztetett bennünket, hogy a kis növények nagyon veszélyesek. Az erejük koncentrált; nagyon erőteljes fényük van, és megérzik azt, amikor álmodók szemlélik őket; azonnal a szemlélődőre lövellik a fényüket. Az álmodónak ki kell választania egy bizonyos növényfajt, és mindig azt kell szemlélnie.

Ezt követően fákat szemléltünk. Az álmodóknak a fák közül is egy bizonyos fajtát kell szemlélniük.

Ebből a szempontból mi ugyanolyanok vagyunk; mindketten eukaliptusz-szemlélők vagyunk.

Az arcomra nézve megsejthette a következő kérdésemet.

– A Naguál azt mondta, hogy a kis füstje segítségével nagyon könnyen működésbe tudtad hozni a második figyelmedet – folytatta. –

Sokszor fókuszáltad a figyelmedet a Naguál kedvenceire, a varjúkra.

Elmesélte, hogy egyszer olyan tökéletesen összpontosítottad második figyelmedet egy varjúra, hogy elrepültél, mint a varjú, a környéken található egyetlen eukaliptuszfához. Évekig elemezgettem ezt az élményt. Sehogy máshogy nem tudtam tekinteni, mint egy elképzelhetetlenül bonyolult hipnotikus állapotot, melyet a keverékben található hallucinogén gomba idézett elő, don Juan viselkedés-manipulációs szakértelmével együtt.

Azt az érzékcsalódást idézte elő bennem, hogy varjúvá változom, és varjúként észlelem a világot. Az eredmény az lett, hogy olyan módon érzékeltem a világot, ami nem lehetett múltbeli tapasztalataim eredménye. La Gorda magyarázata valahogy mindent leegyszerűsített. Elmesélte, hogy ezután a Naguál mozgó, élő lényeket szemléltetett velük. Azt mondta, a kis rovarok messze a legjobb alanyok. Mozgékonyságuk miatt ártalmatlanok a szemlélődőre, a növények ellentétei, akik egyenesen a földből szívják a fényüket. A következő lépés sziklák szemlélése volt.

Azt mondta, a sziklák nagyon öregek, nagy hatalmuk van, és különleges a fényük, amely összehasonlítva a növények fehéres, és a mozgó élőlények sárgás fényével, inkább zöldes. A sziklák nem egykönnyen nyílnak meg a szemlélődőnek, de érdemes kitartani, mert különös titkok rejlenek a belsejükben, titkok, melyek segíthetik a varázslót az álmodásban.

– Milyen dolgokat rejtenek a sziklák? – kérdeztem.

– Amikor egy szikla legeslegbelsejét szemlélem – mondta –, mindig megérzek egy különös illatot, ami csak arra a sziklára jellemző.

Amikor bolyongok az álmomban, tudom, hol vagyok, mert ezek az illatok vezetnek. Elmondta, hogy a napszak fontos tényező a fa- és sziklaszemlélésben. Korán reggel a fák és a sziklák merevek, és a fényük halvány. Dél körül vannak a legjobb formájukban, és ebben az időben a varázslók arra használják a szemlélődést, hogy kölcsönkérjék a fényüket és az erejüket. Késő délután és kora este a fák és a sziklák is csendesek és szomorúak, különösen a fák.

La Gorda azt mondta, hogy ebben az időben a fák azt az érzést keltik, mintha ők is szemlélnék az embert. A következő lépcső a ciklikus jelenségeken való szemlélődés, mint például az eső és a köd. Azt mondta, hogy a szemlélődők összpontosíthatják a második figyelmüket az esőre magára, és elmozdulhatnak vele, vagy a háttérre fókuszálnak, és így valamiféle nagyítóüvegként használják az esőt, hogy felfedje nekik a dolgok rejtett tulajdonságait.

Az erőhelyeket, vagy azokat a helyeket, melyeket jobb elkerülni, általában esőn keresztüli szemlélődéssel találják meg. Az erőhelyek sárgásak, az elkerülendő helyek pedig élénk zöldek. La Gorda azt mondta, hogy a szemlélődő számára kétségtelenül a köd a legrejtélyesebb dolog a világon.

Ugyanazon a kétféle módon lehet használni, mint az esőt. De nőknek nem egykönnyen adja meg magát; la Gorda számára azóta is elérhetetlen maradt, mióta elhagyta a formáját.

Elmesélte, hogy a Naguál egyszer láttatott egy zöld ködgomolyagot egy ködfelhő tetején, és azt mondta neki, hogy az egy ködszemlélő második figyelme, aki ott lakik a hegyek között, ahol éppen voltak, és aki most éppen utazik a köddel. Hozzátette, hogy a ködöt arra használják, hogy olyan dolgok szellemét leplezzék le, melyek már nincsenek az adott helyen, és hogy a ködszemlélő igazi hőstette az, ha elengedi második figyelmét, hogy az belemerüljön mindabba, amit a szemlélődése feltár előtte. Elmeséltem neki, hogy egyszer amikor don Juannal voltam, egy híd jelent meg előttem a ködfelhőben. Megdöbbentem, milyen tisztán láttam a hidat, minden apró részletével együtt. Számomra több volt, mint valóság.

Annyira erős és eleven volt a kép, hogy azóta sem tudom elfelejteni. Don Juan megjegyezte, hogy egy nap át kell majd kelnem azon a hídon.

– Tudok róla – mondta la Gorda. – A Naguál azt mondta, egyszer mestere leszel a második figyelmednek, át fogsz vele kelni azon a hídon, mint ahogy varjúként is repültél vele. Azt mondta, hogy ha varázslóvá válsz, egy híd fog előbukkanni előtted a ködből, és át fogsz kelni rajta, és örökre eltűnsz ebből a világból.

Úgy, ahogy ő maga is tette.

– Ő is így tűnt el, hogy átkelt egy hídon?

– Nem, nem hídon. De láttad, hogyan léptek be Genaróval a világok közötti résbe közvetlenül a szemetek előtt. Nestor azt mondta, hogy az utolsó alkalommal, amikor láttátok őket, csak Genaro integetett, a Naguál nem, mert ő éppen a rést nyitotta ki. A Naguál elmondta nekem, hogy amikor arról van szó, hogy az embernek össze kell gyűjtenie a második figyelmét, mindössze arra a bizonyos mozdulatra van szükség, ami olyan, mint amikor az ember kinyitja az ajtót. Ez a tolték varázslók titka, ha egyszer elérték a formanélküliséget. Érdeklődni akartam még, hogyan lépett át don Juan és don Genaro a résen.

Kezét finoman a számhoz érintette, és ezzel belém fojtotta a szót. Azt mondta, hogy egy következő sorozat a távolba, és a felhőkre való szemlélődés.

Mindkét esetben a szemlélődő azon igyekszik, hogy elengedje a második figyelmét, hogy odamenjen ahhoz, amit szemlél. Ilyenformán hatalmas távolságokat képes megtenni, vagy felhők szárnyán utazni.

Felhőszemlélődés esetén a Naguál sohasem engedte nekik, hogy viharfelhőket szemléljenek. Azt mondta, hogy formanélkülieknek kell lenniük, mielőtt ezzel a feladattal próbálkoznának, viszont akkor már nemcsak viharfelhőkön hanem magán a mennydörgésen is utazhatnak. La Gorda felnevetett és azt mondta, találjam ki, ki lenne olyan őrült és vakmerő, hogy tényleg megpróbáljon viharfelhőket szemlélni. Csak Josefinára tudtam gondolni. La Gorda elmesélte, hogy Josefina, ha alkalma volt rá, mindig megpróbált viharfelhőket szemlélni, amikor a Naguál nem volt ott, addig, amíg egy villámcsapás majdnem megölte.

- Genaro mennydörgés-varázsló volt – folytatta. – Első két tanítványát, Benignót és Nestort barátja, a villámcsapás jelölte ki számára. Azt mesélte, hogy egyszer növények után kutatott egy nagyon távoli vidéken, ahol az indiánok nagyon zárkózottak, és semmilyen látogatót nem kedvelnek.

Genarónak azért engedték meg, hogy a földjükön tartózkodjon, mert beszélte a nyelvüket.

Genaro éppen gyógynövényeket gyűjtött, amikor eleredt az eső.

Volt néhány ház a környéken, de az emberek barátságtalanok voltak, úgyhogy nem akarta zavarni őket; éppen be akart mászni egy lyukba, amikor egy fiatalembert pillantott meg, aki súlyosan megrakott biciklijén közeledett az úton. Benigno volt, az az ember, aki az ottani indiánokkal foglalkozott.

Biciklije beragadt a sárba, és ott helyben belécsapott egy villám. Genaro azt hitte, meghalt. Az emberek a házakból látták, mi történt, és kiszaladtak. Benigno jobban megijedt, mint amekkora baja esett, de a biciklije és az összes áruja tönkrement. Genaro vele maradt egy hétig, és meggyógyította. Majdnem ugyanez történt Nestorral.

Ő azelőtt gyógynövényeket vásárolt Genarótól, és egyszer utána ment a hegyekbe, hogy meglesse, hol szedi a növényeit, hogy többé ne kelljen fizetnie érte. Genaro szándékosan nagyon messze ment a hegyekbe; azt akarta, hogy Nestor eltévedjen. Nem esett az eső, de villámlott, és hirtelen egy villám csapott a földbe, és mint egy kígyó végigfutott a száraz talajon. Egyenesen Nestor lába között szaladt el, és egy sziklába csapódott be, tíz méterre mögötte.

Genaro azt mondta, a villám elszenesítette Nestor lábának belső felét. Heréi bedagadtak, és nagyon beteg lett. Genarónak egy hétig kellett ápolnia ott a hegyek között.

– Mire Benigno és Nestor meggyógyultak, bekapták a horgot. A férfiakat mindig horogra kell csalni. A nőknek erre nincs szükségük. A nők szabadon mennek bele bármibe. Ez az ő erejük, de ez a hátrányuk is. A férfiakat vezetni kell, a nőket pedig vissza kell tartani. Felkacagott, és azt mondta, hogy őbenne kétségtelenül sok férfiasság van, mert őt vezetni kell, bennem viszont sok nőiesség kell legyen, mert engem meg vissza kell tartani.

Az utolsó sorozat a tűz-, a füst- és az árnyékszemlélődés. Azt mondta, a szemlélődő számára a tűz nem fényes, hanem fekete, és a füst is ilyen. Ezzel szemben az árnyékok fényesek, színesek, és mozgás van bennük. Két dolog volt még, amit elkülönítettek: a csillag- és a vízszemlélődés. Csillagokat csak azok szemlélhettek, akik már elhagyták az emberi formájukat. La Gorda azt mondta, ő nagyon jól boldogul a csillagszemlélődéssel, de a vízszemlélődést nem tudja kézben tartani, főleg a folyóvízét nem, melyet a formanélküli varázslók arra használnak, hogy összegyűjtsék a második figyelmüket, és elmenjenek vele bárhová, ahova menniük kell.

* * *