Buddharakkita Theyrának elmondtam, amit én a nagy szociális paradoxonnak gondolok.
Gyönyörű társadalmi ideáljaink vannak: éljünk demokratikusan, szabadon, jólétben. Ám mégis azt tapasztaljuk, hogy amint ezek az ideálok - bármilyen társadalomban - elkezdenek valóra válni, megnő a pszichés zavarok száma, sokasodnak a neurózisok, a pszichoszomatikus megbetegedések, egyre több lesz az alkoholista, kábítószeres, az öngyilkos, a bűnöző.
A lelki egészségre vonatkozó statisztikák akkor a legkedvezőbbek, amikor a társadalomra - és természetesen az egyénre is - valamilyen nagy külső nyomás, presszió nehezedik, háborúk idején, totális rendszerek, kemény diktatúrák alatt.
Azt felelte: Ez azért van így, mert az emberi léleknek olyan a szerkezete, hogy fegyelem nélkül tönkremegy, szétzilálódik. Természetesen a belső fegyelem az, ami egészségben tartja az embert. E téren viszont maguk, európaiak rosszul állnak. S akkor még a külső fegyelem is jobb, mint a semmilyen. A diktatúra megfegyelmezi az embereket. Az emberek félnek. Megtanulják a beszéd fegyelmét, a viselkedés figyelmét. Szegények: kénytelenek megfegyelmezni a birtoklási vágyaikat. És ez az erőszakos külső fegyelem még mindig egészségesebb lelki szempontból, mint a féktelenség.
Héééé, hát a világnak kéne hozzám idomulnia!!!
Elgondolkodott: Önöknél valami nem jól működik belül. Ha nincsenek külső korlátaik, nem tudnak mértéket tartani. Mértéktelenné válnak evésben-ivásban, szexusban, a pénz hajszolásában, a becsvágyban, mértéktelenül gyűlölnek és mértéktelenül rajonganak. Hogy maradhat így az ember egészséges?
Modern világ, rohanó élet...
Rám nevetett: Fegyelmezetlen a gondolkodásuk is. Mindig az irrealitásokban kószál. Vagy a múlton rágódnak, ami irrealitás, mert már nincsen sehol, vagy a jövőjüket tervezgetik, ami megint irrealitás, mert még nem létezik. S eközben nem élik át mélyen, teljes valóságában az egyetlen realitást, a jelent. A "most" fölött felszínesen átsuhannak. Látja, maga pszichoanalitikus. Tudom, mit jelent ez. Évekig kíséri a betegeit, amikor a múltjukban vándorolnak, a régen messze tűnt gyerekkor árnyképei között, amelyek már sehol nincsenek, sőt ő maga, az egykori gyerek sem létezik már a valóságban. Mire jó ez? Tudom, azt vallják, hogy hatásában mindig jelen van, sőt sokan úgy vélik, hogy az egykori gyermek is megőrződik, hogy semmi sem múlik el. De ezt csak azért hiszik, mert annyira félnek a haláltól.
Jöjjön el néhány hétre a mi kolostorunkba. Szerzetesnövendékeket nevelünk nyolcéves koruktól tizenhat éves korukig. Azután továbbküldjük őket tanulni buddhista országokba, hiszen itt Indiában nagyon kevesen vagyunk. Éljen közöttünk egy kicsit. Meglátja, hogy külső fegyelemmel kezdjük a formálásukat, hiszen gyerekek, irányítani, nevelni kell őket. De a lényeg az, hogy ezt a külső fegyelmet fokozatosan hogyan változtatjuk át belső fegyelemmé.
Elme-fegyelem terelgető
Nyugati módra való önfegyelmezés
Első a Rend, aztán a Csend. Fegyelem. Figyelem!
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése