A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 19., szombat

A bonyolítás miértje

A. D. Mello - Szárnyalás

A guru annyira meg volt elégedve tanítványa lelki fejlődésével, hogy úgy ítélte, nincs többé szüksége irányításra, magára hagyta egy kis kunyhóban a folyó partján.

Szertartásos reggeli alámerülése után a tanítvány ki szokta akasztani ágyékkötőjét száradni. Ez volt az egyedüli tulajdona. Nagy bosszúságára azonban a patkányok egy nap apró darabokra tépték. Ezért aztán egy másikat kellett kunyerálnia a falubeliektől. Amikor a patkányok abba is lukakat rágtak, szerzett magának egy macskakölyköt. Nem is volt többé problémája a patkányokkal, de most a saját élelme mellé még tejet is kellett neki koldulnia.

- Túl sok probléma van ezzel a koldulással - gondolta -, és túlságosan nagy teher a falubelieknek is. Tehenet fogok tartani.

Amikor meglett a tehénkéje, akkor meg még takarmányt is kellett kéregetnie.

- Könnyebb, ha megművelem a földet a kunyhóm körül - gondolta.

De az is kellemetlennek bizonyult, mert így meg kevés ideje maradt meditálásra. Ezért aztán napszámosokat fogadott fel, akik helyette művelték a földet. Akkor meg a munkásokra való felügyelet fárasztotta, ezért megnősült, hogy a feleségével megoszthassa ezt a feladatot. Nemsokára, természetesen, ő lett az egyik leggazdagabb ember a faluban.

Évekkel később a guru megint arra járt, és meglepődve látta a palotaszerű építményt a kunyhó helyén. Megszólította az egyik szolgát:

- Nemde ez az a hely, ahol egy tanítványom élt valamikor?

Még mielőtt a szolga válaszolhatott volna, felbukkant a tanítvány is.

- Mi történt itt, fiam? - kérdezte a guru.

- Nem fogja elhinni, uram - mondta az -, de csak így tudtam megőrizni az ágyékkötőmet.

* * *

2009. november 28., szombat

Megállítani nem lehet....?

A. D. Mello - Abszurd egypercesek

Az emberi problémák ellenállnak minden ideológiai megoldásnak. Ezt az igazságot a munkásaktivista a saját kárán tanulta meg, amikor a Mesternek megmutatta, hogy milyen új módszerrel ássák az árkot.
- Ez a gép - mondta az aktivista - rengeteg ember munkáját vette el. El kellene pusztítani, és be lehetne száz ember állítani ásóval abba az árokba.
- Úgy van - mondta a Mester -, de még jobb lenne, ha ezer embert állítanánk be kávéskanállal.

Nyílt ellenállás?

A mozgalom a XIX. század elején Angliában indult. A feldühödött munkások összetörték a szövőgépeket, mert úgy vélték, hogy azok szorítják ki őket a munkából. A mozgalom 1811-ben indult Nottinghamshire szövőüzemeiben, s hamarosan átterjedt Yorkshire, Lancashire, Derbyshire és Leicestershire textilgyáraira is. A géprombolók, akiknek egy vélhetően fiktív személy, bizonyos Ned Ludd vagy „Ludd király” (innen ered a Ludditák megnevezés) volt a vezérük, megrohanták a pamut- és gyapjúfonodákat, s tönkretették a szövőgépeket (1. ábra). A kormány válaszul kihirdette, hogy a géprombolásért halálbüntetés jár, s ez a mozgalom végét jelentette, bár 1816-ban még szórványosan fellángolt.



Muzikális rombolás a szabadságért

Vissza a nontechnikális világba?



Amis Paradicsom

De vajon meg lehet állítani?

* * *

2009. november 24., kedd

Elég a sok? Jó-e növekvés?

Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában  - 40. történet 
"Nem állítok a kutamhoz gémet"

Kolostorában egy reggel így fordult szerzeteseihez Lin-csi apát

- Hívek! Ma elmesélem nektek, mit mondott régi mesterünknek a bölcs paraszt. Amikor a mester, még vándorfilozófusként, lent járt délen, találkozott egyszer egy paraszttal. A paraszt kutat ásott a földjére, és ennek a kútnak a vízével öntözte rizsét. Egyszerű csöbörben kézzel húzta fel a vizet a mélyből. Amikor a mester odaért és meglátta, mit csinál, elámult, majd megkérdezte tőle.

- Te paraszt! Miért nem használsz gémet? Mire a nap lemegy, háromszor akkora területet öntözhetnél meg. Miért nem állítasz gémet? Sok fölösleges munkát takarítanál meg! – a paraszt így felelt a mesternek.

- Tudom, hogy a gémmel munkát takarítanék meg. De hát éppen ezért nem használom! Mert mit kezdenék a megtakarított munkával? Újabb földdarabot művelnék meg, ahol újabb kutat ásnék, s ha oda is gémet állítanék, azzal megint csak munkát spórolnék. Azzal a munkával megint újabb darab földet művelnék, s a sok megművelt földön aztán annyi rizst termelnék, amennyit már eladni sem tudnék. Akkor több bivalyt és kocsit vennék, s messzi városokba járnék velük piacra. A piacokon a rizsemmel hosszú napokat töltenék, alkudnék, veszekednék, de aztán megint csak egy kicsikét gyarapodnék. Akkor megint újabb földet vennék, megművelném, kutat ásnék, gémet állítanék, s végül a gémnek köszönhetően többet dolgoznék, mint valaha. A megtakarított munka csakis munkát termelne nekem, egyre keservesebb lenne az életem. Ezt tenné velem a gém. Ezért nem állítok a kutamhoz gémet - mondta régi mesterünknek a paraszt, ő pedig lejegyezte szavait, s az írás fennmaradt – fejezte be Lin-csi a történetet, majd hozzátette.

- Hívek! Bár kolostorunkban elvetjük az írott hagyományt, jegyezzétek föl ezt a tanítást, s idézzétek, ahol csak lehet. Nehogy egyszer ellepjék a földet azok az otromba, fullánkos gémek! – mondta egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Gém óver!

A. D. Mello

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton a csónakja mellett heverészett és pipázott.
- Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
- Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
- De mért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kíváncsiskodott tovább a gyáros.
-Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
- Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szerelhetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál. Ebből annyi pénzed lenne, hogy nylon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne, hogy két csónakod is lehetne… vagy talán egy egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
- S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
- Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
- Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász.

Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.


Sosem elég?

Harcosok klubja

Amit birtokolsz, az birtokba vesz!



A. D. Mello - A szív ébredése

Epirusz királyát, Pürroszt megkérdezte barátja, Küneasz:
- Uram, ha meghódítottuk Rómát, mit csinálunk azután? Pürrosz ezt válaszolta:
- Szicília ott van alatta, könnyű lesz elfoglalni.
- És ha már Szicíliát is elfoglaltuk, mit csinálunk utána?
- Akkor átmegyünk Afrikába, és kifosztjuk Karthágót.
- És Karthágó után, uram? - Görögország kerül sorra.
- És, ha szabad kérdeznem, mi haszna lesz mindennek a hódításnak?
- Akkor aztán - válaszolta Pürrosz - leülhetünk, és élvezhetjük az életet.
- Nem tehetnénk ezt már most? - kérdezte Küneasz.

A szegények azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha meggazdagodnak. A gazdagok azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha megszabadulnak a gyomor fekélyüktől.


Sosem lesz vége???

* * *

2009. május 4., hétfő

Lehetséges-e fejlődés akadály nélkül?

A. D. Mello

Élt egyszer egy rabbi, akit a nép Isten embereként tisztelt.

Nem telt el úgy nap, hogy hatalmas tömeg ne gyűlt volna össze az ajtaja előtt tanácsára, gyógyulásra vagy egyszerűen csak a szent ember áldására várva. Ha a rabbi beszélni kezdett, a tömeg az ajkán csüngött, és itta minden szavát.

Volt azonban a tömegben egy kötekedő alak, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ellene mondjon a mesternek. Megfigyelte a mester gyengeségeit, gúnyt űzött hibáiból a tanítványok nagy rémületére. Azok úgy is tekintettek rá, mint magára a megtestesült ördögre.


Egy nap az "ördög" megbetegedett, és meghalt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Külsőleg persze az alkalomnak megfelelő ünnepélyes arcot vágtak, de a szívük örült, hogy ez a tiszteletlen eretnek nem fogja többé félbeszakítani a mester lelkesítő beszédét, és nem fogja többé kritizálni viselkedését.

Ezért aztán az emberek meglepődtek, amikor a mestert őszintén szomorúnak látták a temetésen. Amikor az egyik tanítvány később megkérdezte, hogy vajon a halott túlvilági sorsa miatt szomorkodott-e, azt válaszolta:
- Nem, nem. Miért szomorkodnék egy barátom miatt, aki már a mennyországban van? Magam miatt bánkódtam, mert ő volt az egyetlen barátom. Itt mindenki tisztelettel vesz körül, ő volt az egyetlen, aki ellentmondott nekem. Attól félek, hogy miután ő elment, én sem fejlődöm tovább.

Az ellenség is lehet barát?

John Caldwell - A Káosz Szíve

 - Miért gyógyítottál meg?
...
- Kucsumot, a barátomat a szemem láttára gyilkolták meg... Ha a barátomon nem tudtam segíteni, legalább az ellenségemet mentsem meg...


Ismerd meg önmagad...
És ellenségedet is!

A látszat csal?
(Egy ágyban az ellenséggel)

Azért, mert nem vérem, még lehet a testvérem!


* * *