A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verbalitás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verbalitás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 26., szerda

A csend a jobb kapcsolat titka?

A. D. Mello - A Csend szava

Egy farmer rászánta magát, hogy megnősüljön, ezért aztán felnyergelte öszvérét, és elindult a városba, hogy találjon magának egy asszonyt. Idővel talált is magának egy nőt, akiről azt gondolta, hol jó feleség lenne belőle. Megházasodtak.
A szertartás után mindketten felültek az öszvérre, és visszaindultak a farmra. Egy idő után azonban az öszvér megállt, és mozdulni sem volt hajlandó. Erre a férfi leszállt, és egy hatalmas bottal ütni kezdte a jószágot, míg az ismét el nem indult.
- Ez volt az első - szólt a farmer.
Néhány mérföld után az öszvér újból megállt, farmer pedig leszállt, és ismét addig ütötte az állatot, amíg az el nem indult.
- Ez volt a második - szólt a farmer.
Néhány mérföld múlva az öszvér harmadszor megállt. Ekkor a farmer leszállt, levette a feleségét is, elővette a pisztolyát, és úgy fejbe lőtte az öszvért, hogy az egy pillanat alatt elpusztult.
- Hogy te milyen ütődött vagy! - kiáltott fel felesége. - Ez egy j6 és erős állat volt, aminek na hasznát vehettük volna a farmon, de te hirtelen indulatodban elpusztítottad. Ha tudtam volna, hogy milyen keményszívű vagy, nem mentem volna hozzád feleségül ...
És csak mondta, mondta, még vagy alább percig. A farmer kivárta, hogy az asszony megálljon egy pillanatra levegőt venni. Akkor azonban így szólt:
- Ez volt az első.
A történet szerint azután boldogan éltek.

Psssszt!

Vicc (email):

Jön egy nő a dokihoz, kékre-zöldre verve, mire a doki felkiált:
- Istenem, mi történt magával?
A nő sírva mondja:
- Akárhányszor jön haza az uram részegen, mindannyiszor megver...
- Hmm, - mondja az orvos - tudok erre egy teljesen biztos és hatásos szert! Mikor az ura hazaért, vegyen egy csésze kamillateát és öblítse vele a torkát, alaposon öblögessen!
Két hét múlva jön ugyanez a nő a dokihoz; virágzóan néz ki és mondja:
- Doktor úr, ez csodálatos, amit javasolt! Képzelje, jön az uram holt részegen én meg csak öblögetem, öblögetem a torkom, ő meg nem bánt engem ...
- No látja! - mondja a doki szerényen - egyszerűen csak kussolni kell...


Az erőszak része a rendszernek...
(Monty Python: Holy Grail)

Sokszor a verbális agresszió  mélyén gyerekes gyengeség áll...
Az engedés hátterében pedig ott rejtőzhet a csendes erő.


Néha ki kell adni, ami feszít

A nyers erő álcázza a gyengeséget, belső félelmet,
a bizonytalanságot és a zavarodottságot
(Sepultura: Refuse/Resist)

A fű csendben nő:
Csak törekszik felfelé.
Hangját nem hallatja,
Magát nem hirdeti.


* * *

2009. július 31., péntek

Szavak mentén

A. D. Mello - Ébredj Tudatára

Egy guru egyszer kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza egy tömeg számára, hogy az emberi lények miként reagálnak a szavakra, hogyan használják ki azokat, hogyan élnek a szavak, nem pedig a valóság mentén.

Az egyik ember felállt és tiltakozott.
Azt mondta: "Kétlem, hogy efféle hatást tennének rám a szavak."

A guru azt felelte: "Üljön le, maga ördögfajzat!"

Az ember feldühödött és odavágta: "Ön felvilágosult embernek nevezi magát, gurunak, mesternek, holott szégyellnie kéne magát".

Ekkor a guru azt mondta: "Elnézését kérem, uram. Elragadott a hév. Őszintén bocsánatot kérek; hibáztam; nagyon sajnálom."

Az ember végül megnyugodott.

Ekkor a guru azt mondta: "Csupán néhány szavamba került, hogy dührohamot váltsak ki önből; s csupán néhány szóval le lehetett önt csillapítani, ugye?".

Csak szavak?

Csiticsiticsitt!

Fehér ember, túl sokat beszélsz!

* * *