Régen, amikor a négerek még rabszolgák voltak, élt köztük egy fekete ember, aki Johnnak hívtak, és vizet hordott egy farmon.
Két vederrel naponta harmincszor járta meg a ház és a folyó közötti hosszú utat.
Nehéz volt a sora.
Amikor egyszer elkeseredve a folyóhoz ért, merítés közben mind ezt hajtogatta:
- Ebből elegem van, mindennap csak vizet cipelek, csak vizet cipelek.
Amikor éppen így zsörtölődött, a parthoz sodort fatörzsön egy teknőst vett észre. A teknős pedig megszólalt:
- Fekete ember, túl sokat beszélsz.
John nem akart hinni a fülének. Amikor azonban a vedrekkel újból a folyóhoz ért, és sopánkodni kezdett, a teknős ismét megszólalt:
- Fekete ember, mondtam már, hogy túl sokat beszélsz.
John erre földhöz csapta a vedreket, lélekszakadva hazaszaladt, és elmondta fehér gazdájának, hogy egy beszélő teknős ül a parton.
- Lehetetlen. Hiszen a teknős néma, mint a hal!
- Nem az! Hidd el, hogy ez a teknős ott a parton beszél! – erősítgette John.
Indult a farmer is a folyóhoz, hogy a különös teknőst megnézze. De odavetette a négernek:
- Ha becsapsz, elveretlek!
John nem félt a veréstől. Utóvégre a teknős hangját a saját fülével hallotta. Amikor a folyóhoz értek, a teknős valóban ott ült a rönkön. Fejét félig behúzta teknője alá. John megszólította:
- Teknős, kérlek szólj a fehér gazdámhoz is, ahogy velem beszéltél!
A teknős csak ült, meg se mukkant. John kérlelte, könyörgött neki. A teknős néma maradt. A farmer végül elvesztette a türelmét. Hazamentek. Otthon a rabszolgáját jól megverette és összeszidta:
- Kellett ez neked? És most futás, hordd a vizet!
Amikor John a folyóhoz ért, a teknős egészen kidugta a fejét. Okos szemével Johnra nézett, és jelentőségteljes hangon mondta:
- Látod, fekete ember, megmondtam, hogy túl sokat beszélsz!
* * *
