A halál és a vénasszony
Volt egyszer egy száz esztendős öregasszony, meghalni nem akart, élni nagyon szeretett. Még mindig dolgozgatott, kuporgatta össze a garasokat, rakta a ládájába, pedig senkije nem volt. Belesajdult a szíve, ha arra gondolt, hogy egyszer meg kell halnia.
- Jaj, Istenem, egyszer beállít hozzám a halál, azt sem kérdi jössz-e, nem-e, csak megragad és visz.
Jól is gondolta, mert egyszer tényleg megjelent nála a halál.
- No, öregasszony, készülj, mert viszlek!
- Csak legalább még tíz évet hagyjál élni! - rimánkodott az öregasszony.
- Nem lehet, beírtam a neved a nagykönyvbe, azt én onnan ki nem törlöm.
De annyira tördelte a kezét az öregasszony, annyira jajveszékelt, hogy valami kicsit engedett a halál.
- No, adok egy órát, hogy elkészülj.
- Adjál egy kicsit többet, gyere el holnap!
- Jól van, Isten neki. De úgy készülj, hogy holnap viszlek, nem lesz kegyelem.
Rendben van, de írd fel az ajtófélfára, hogy el ne felejtsem, mindig a szemem elõtt legyen.
A halál elővett a zsebéből egy krétát, és az ajtófélfára írta:
H O L N A P
Másnap korán reggel bekopogtatott a halál, ahogy ígérte.
- Öregasszony, letelt az órád, viszlek.
- Nem úgy van az, nézd meg, mit írtál az ajtóra: HOLNAP.
A halálnak sem kellett több, letörölte az írást mérgesen.
- Öregasszony, úgy készülj, hogy reggel viszlek, nem lesz sem irgalom, sem kegyelem.
Mikor magára maradt az öregasszony, minden tagja reszketni kezdett. Csak azon törte a fejét, hogy járhatna túl a halál eszén. Nézett erre is, nézett arra is. Bágyadt szemében felcsillant egy kis fény, mikor a mézes hordóra pillantott. Nehézkesen belekuporodott abba, hogy ne vegye észre a halál.
- Jaj, itt sem lesz jó, hátha a hordóba is belekukkant a halál!
Kihasította a dunnáját, belebújt abba, a pelyhes dunnába. Ráragadt a sok pehely környösdön-körül, hogy nem is lehetett belőle látni csak egy nagy pehelycsomót.
Jött a halál, benyitott a szobába.
- Hol vagy, öregasszony?
Az asszony meg elkiáltotta magát:
- Itt vagyok, keressél meg!
Ahogy az asszony megmozdult, úgy megijedt a halál, hogy a nyakába vette a lábát, nem ment többet az öregasszony házának a közelébe sem.
Sose add fel!
Harcolj vagy pusztulj!
De legalábbis ne add fel!
Ám ha mégis,
akkor itt van neked
egy vidámabb Befejező
... és egy picit sármosabb is
Castaneda - Ixtláni utazás
Egyfajta tánc ez. Mozdulat, melyet személyi erejének hatására tesz. Ha a haldokló harcos ereje kicsi, tánca rövid lesz, ha ereje nagy, tánca csodálatos. De függetlenül attól, hogy kicsi-e az ereje vagy nagy, a halálnak meg kell állnia, és megnéznie az utolsó kiállást. A halál nem tudja elvinni az élete művét utoljára összegző harcost, amíg tart a tánc.
A Holt-tánc-Együttes
megbocsát a kedvencgyeröknek
