Thady és Grace Connor egy hatalmas tőzegláp szélén éldegéltek, Clendevaddock járásban, ahol jól hallották az Atlanti-óceán dörögve a parthoz csapódó hullámait, s ha kinéztek, látták, amint a vad téli viharok végigsöpörnek a Muckish-hegyen és környékén. A mocsárszéli kunyhóban még a nyár is meglehetősen egyhangú és kietlen volt.
Thady Connor a földjén dolgozott, Grace pedig házalóként kereste a kenyerét, járta környéket, kosarában vászon, karton, daróc- és gyapjúmaradékokkal. Az emberek errefelé ritkán jártak nagyobb városban, így kapóra jött nekik, hogy Grace-től vásárolhattak. Sok magányos házban fogadták szívesen az érkezését, és takarították le sebesen az asztalt, hogy kirakhassa az áruját.
Mivel igen becsületes asszonynak tartották, gyakran megbízták, hogy vásároljon be ezt-azt Letterkennyben és Rameltonban az üzletekben.
Ahogy hazafelé igyekezett, kosarát rendszerint telerakták apró ajándékokkal a gyermekeinek.
-Grace, kedves - mondta neki avalamelyik jólelkű háziasszony -, fogja, itt egy darab zablepény, egy kicsi vajjal a tetején, vigye el a kicsikéknek! - Vagy: - Itt van fél tucat tojás, tudom, nagy a család.
Otthon aztán a kis Connorok, aprók és nagyobbacskák, mind fáradt anyjuk köré gyűltek, és átkutatták a kosarát ezekért az ajándékokért.
De Grace takarékos, kemény élete egyszer csak véget ért, néhány órás betegség után meghalt. Olyan szépen elsiratták és eltemették, ahogy csak Thady szerény erszényétől tellett...
Thady a temetés utáni éjszakán már ágyban volt, de a tűz még erősen égett, amikor egyszer csak látta, hogy elhunyt felesége keresztülmegy a szobán, és a bölcső fölé hajol. Thady halálra rémült, gyorsan imádságot kezdett mormolni, és eltakarta az arcát a takaróval, aztán mire ismét fel mert nézni, a jelenés már eltűnt.
Másnap éjjel kivette a csecsemőt a bölcsőből és maga mellé fektette az ágyba, azt remélve, hogy ezzel megmenekül a kísértet látogatótól, de Grace nemsokára megjelent a szobában, átnyúlt Thady felett, és betakarta a gyermeket. Szegény ember remegve és borzongva kiáltott fel:
- Grace, feleségem, mi hoz ide vissza? Mit akarsz tőlem?
- Nem akarok én tetőled semmit, Thady, csak azt, hogy tedd vissza a kicsit a bölcsőbe - felelet a kísértet megvető hangon. - Te túlságosan félsz tőlem, de Rose húgom nem fog félni... Mondd meg neki, hogy várjon rám holnap este a régi várfalnál!
Rose az anyjával élt, egy mérföldnyire onnét, de minden félelem nélkül engedelmeskedett a nővére hívásának, és a megjelölt időben pontosan megjelent a furcsa találkozón.
- Rose, aranyom - mondta a kísértet, amikor megjelent a húga előtt a régi várfalnál - , nem nyughatik a lelkem amiatt a két veres sál miatt, amik a kosaramban maradtak. Matty Hunter és Jane Taggart adták rájuk a pénzt, azon vettem, pénteken volt nyolc napja. Add nekik oda a sálat holnap. Az öreg Mosey M'Conkell meg adott nekem egy gyapjúkabátra valót, ott van többi holmi alatt a kosárban. És most Isten áldjon, most már nyugalomra térhetek!
- Grace, Grace, ne siess már annyira! - kiáltotta a hűséges testvér, amikor a kedves hang elhalkult, és a kedves arc halványulni kezdett.
- Grace, drága! Hát Thady? A gyerekek? Csak még egy szót!
De sem a kiáltás, sem a könnyek nem állíthatták meg útján a nyugvóhelyére siető kísértetet.
Mit ér?
Nyugodj békében!
(Félre?-)Vezető szellemek
* * *
