Pontosan emlékszem arra kora reggelre, amikor a csendőrök kíséretében végigmentem az utcákon. Tiszta nap volt, a város tornyai és háztetői mintegy fémből kimetszve, élesen rajzolódtak ki az égbolt hátterén.
Egy pékségből meleg kenyér illata áradt, s mintha ebben az illatban rejlett volna a világ minden vigasztalása.
Ismeri ezt az érzést?
Bólintottam.
- A világ sohasem tűnik szebbnek, mint abban a pillanatban, amikor éppen bezárják az embert.
Mielőtt elhagyni kényszerül! Bárcsak mindig így tudnánk érezni!
Talán túl kevés időnk van hozzá. Túl kevés a nyugalmunk. -
Emlékidézés utoljára
A. D. Mello
A következő történetet Buddha mesélte tanítványainak:
Egyszer a tigris megpillantott a mezőn egy embert. A tigris üldözőbe vette, az ember meg szaladni kezdett, mígnem beleesett egy szakadékba. Esés közben elkapott egy kis földieper bokrot, amely a szakadék oldalán nőtt. Ott lógott néhány percig, felette az éhes tigris, alatta pedig a feneketlen mélység, ahol majd nemsokára a halálát leli.
Ekkor azonban meglátott egy csodálatos epret a bokron. Egyik kezével erősen kapaszkodott a bokorba, miközben a másikkal leszakította az epret és a szájába tette. Életében még sosem kóstolt ilyen édes epret!
Előtted örökre nyitva áll az epermező!
A. D. Mello
A medve le-föl járkált húszlábnyi ketrecében. Amikor öt év múlva a ketrecet leemelték róla, a medve továbbra is csak a szokásos területen mozgott, mintha a rácsok még mindig ott volnának. Ott is voltak. Neki!
Bekerített randevú
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése