A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 10., szerda

Gyerekek a szerelemről, családról

1.

Egy család úgy lesz, hogy mennek az emberek az utcán, jeges a járda, és egy fiatal nő elesik, és egy fiatal férfi felsegíti, megismerkednek, barátok lesznek, és egy pár hónap múlva megszeretik egymást, és megházasodnak.

Mariann 9 éves

2.

Egy férfi és egy nő találkozik a mulatóban, és megszeretik egymást.
Együtt laknak. Ha jobban tetszik neki, mint a többi nő, és szorgalmas is, akkor elveszi feleségül.

Ádám 9 éves

3.

Egy férfi meglát egy lányt, és megszólítják egymást.
A lány szép, okos, karcsú és házias. A férfi meg csinos, jól öltözött, munkára termett.
Szívbeli társak lesznek. Mindig egymás mellé fekszenek, mindig egymásba lesznek burkolózva.
Olyan meleg van, hogy nincs kedvük hálóruhát venni. Élnek éldegélnek, és olyan nagy a szerelem, hogyha a fiú megcsókolja a lányt, az rögtön elpirul.

Marcella 11 éves

4.

Az emberek azért házasodnak, mert szerelmesek lettek, vagy pedig az egyik házastárs öröksége miatt.

Zsolt 10 éves

5.

A férfi és a nő közötti kapcsolat a szerelem, amelyben testi szerelmet is végeznek. Ez már házassághoz is vezethet.

Tamás 10 éves

6.

Hát én úgy lettem, hogy az apukám nagyon vágyott egy gyerekre, de egy papának nem lehet gyereke, ezért elkezdett keresni egy mamát. Egy jó nagy mellű nőt keresett feleségnek, mert a mamáknak nagyon kell a mell, mert azon szoptatják a kisbabájukat

Zoltán 7 éves

7.

A szerelem olyan érzés, ami vagy jól, vagy rosszul végződik.

Nóra 10 éves

8.

Szerintem a gyerek egy szerelemből születik.
Egyik este megtörténik a dolog. Ehhez nagy bátorság kell.

Károly 9 éves

9.

A kisbaba egy burokban van az anya hasában, és szerintem ott jobb dolga van, mint nekünk az iskolában.

Máté 7 éves.

10.

A kisbaba legtöbbször az anya tejét issza, ilyenkor a csecsemőt odafektetik az anya melléhez, és saját maga szívja ki a tejet.
Amikor pedig elég volt neki a tej, üzen a mellnek, hogy köszöni a tejet

Marci 7 éves

11.

Szerintem az apuka az úr a családban, mert ő a leghangosabb, ő tud a legjobban kiabálni. Az anyuka a helyettese.

Krisztián 7 éves

12.

Azt kívánom a mamának, hogy amikor megkapja a fizetését, ezer forinttal többet kapjon.

Pál 11 éves


* * *

2010. február 20., szombat

A szerelem bolonddá tesz

Szendi Gábor - A nő felemelkedése és tündöklése

A szerelem, mint élmény

Ha definícióval szeretnénk indítani, akkor a szerelem az az esztelen állapot, amivel a természet évmilliók óta ráveszi az embereket arra, hogy egy addig teljesen idegen, ismeretlen egyént közel engedjenek magukhoz, testileg-lelkileg magukba fogadják, mi több, egy életre szoros intim kötelékben éljenek és szaporodjanak vele.

A szerelem tehát abszurdum, ellentmond a józan észnek, általában mégis működik.

Mert mindenki szaporodni akar, különben kiesik az evolúciónak nevezett sorsolásos játékból.

A megőrjítő érzés - amiben felborul a világképünk

Muszáj inni abból a kurva a méregpohárból...
(Alice Cooper: Poison)

...akkor is, ha beledöglünk!
A 3. férjem volt messze a legjobb az összes közül:
neki volt a legremekebb íze!

Megjegyzés:
Ennél már csak az orvosokat engedjük közelebb... :-(


* * *

2010. január 11., hétfő

A gonoszság egyik okáról

Bosszú, büntetés, mert nekem nem jó:

Christie Golden - A ködök vámpírja

Strahd Von Zarovichtól egyetlen dolog tagadtatott meg, amit igazán szeretett volna, és ezt a veszteséget a Ravenloft Kastélyának falain belül élőktől mind behajtotta, és talán mindenkin, aki Barovia határain belül élt.

Az önző mottó: ha nekem nem jó, másnak se legyen az...

Jani Anna - József Attiláról

A létező hiánya, a semmi megtapasztalása a gyermekkori anya-kép megfogalmazásában fonódik össze József Attila költészetében. A nő alakja, létezésének hiánya, ebből a létezésből való kitaszítottság érzése, illetve a soha meg nem tapasztalt nyugvó szeretet vezet a Nagyon fáj című versben a gyűlöletbe forduló szerelemérzés megfogalmazásához: ,,Nincsen egyéb / menedékünk; a kés hegyét / bár anyádnak szegezd, te bátor! // És lásd, akadt / nő, ki érti e szavakat, / de mégis ellökött magától.,, Az anya-kép különböző megfogalmazásai, a gyermek számára hűtlen női alak, aki nem foglalkozik a gyermekével, aki megélhetési küzdelmeinek az alig járni és beszélni tudó József Attila is részese, nem tűnhet el a szerelmes versekből, ahol a létezés teljessége fogalmazódik meg. Nevének nem-létté tagadása és a szerelem totalitása, a teljes hiány és a teljes létezés dualizmusában az esztelen ragaszkodáshoz és féltékenységhez vezet. A szeretet hiánya, az ebből fakadó egyedüllét maró kínja vezet olyan tettek elkövetéséhez, amelyben az ember nem akar többé az lenni, aki eddig volt, nem akar jó lenni, hanem rossz akar lenni, rombolni akar, hogy foglalkozzanak vele.

Müller Péter - Szeretetkönyv

A szeretet hiánya

..."senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.

A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben... Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk. (Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy "Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!".)
És ezt a hiányt valamennyien felfedezhetjük a lelkünkben."...

Indira Gandhi beszéde

Bár jelenlétem vagy távollétem nem növeli, sem nem csökkenti az emberek hitét, mégis szeretném ezúton kifejezni szilárd meggyőződésemet, miszerint a szellemi, lelki hiány miatt a mai világot egyfajta szomjúság, éhínség kínozza, s ezért az anyagi javakra és kényelemre sóvárgó emberek sohasem találják meg az olyannyira áhított lelki békét és boldogságot.

* * *

2009. február 15., vasárnap

A magány talánya - egyedül nem megy?

Dino Buzatti - Képes Poéma - Emlékszel-e arra az estére?

Ott csókolózott egy pár.
S te egyedül voltál.



Valahonnan, Isten manzárdszobáiból
zongoraszó hallatszott, Chopin.

Tarkón ütött, örökre megjelölt,
naggyá tett és boldogtalanná.



Egyedül nem megyen...?
(Gazebo: I like Chopin)

Egyedül nem megy... Háháháhá...!
(Ripacsok, főcím)

Egyedül mégis jobb,
mint megtörve?
Vagy mégsem?
(Yes: Owner of the lonely heart)

A. D. Mello

Az elmegyógyintézetben az egyik látogató megpillantott egy ápoltat, amint az előre-hátra dülöngélt egy székben, miközben gügyögve, gyengéden és megelégedve ismételgette: "Lulu, Lulu ...".
- Mi baja ennek az embernek? - kérdezte a doktort.
- Lulu. Az a nő faképnél hagyta őt - hangzott az orvos válasza.
Ahogy tovább haladtak, elérkeztek a gumiszobába, amelynek a lakója állandóan a falba verte a fejét, és közben azt dünnyögte: "Lulu, Lulu ..."
- Ennek is Lulu a problémája? - kérdezte a látogató.
- Igen - válaszolta a doktor -; Lulu végül is ehhez a férfihez ment feleségül.

Kétféle csapás van az életben: ha nem kapjuk meg, amihez ragaszkodunk, és ha megkapjuk, amihez ragaszkodunk.

Veled vagy nélküled? Egyik sem jó!
(U2: With or without you)

A "nélküled"-ben is lehet öröm
(Beatrice: Azok a boldog szép napok)

Vicc

A középkorú férfinak éppen klimaxa van, így hát eldönti, hogy kárpótolja magát egy meggypiros Porsche-val. Felmegy az autópályára és robog 120-szal.
Ejj, hát ez semmi, felgyorsít 180-ra.
Kezdi élvezni a dolgot, amikor felbukkan mögötte egy szirénázó, villogó rendőrautó.
Na, most jól kifogok rajtatok, hiszen Porsche-ban ülök - gondolja, és felgyorsít 240-re.
De a rendőrautó még mindig jön mögötte.
Erre észhez tér, gondolja ezért még le is tartóztathatják, inkább lehúzódik és megáll a leállósávban. Egy nagyon morcos közeg lép az ablakához:
- Uram, ma nagyon szar napom volt, de adok egy esélyt magának, hogy ne szekáljuk egymást. Ha tud mondani egy olyan kifogást, amit még senkitől sem hallottam, akkor nem tartóztatom le és elengedem.
- Biztos úr! Este a feleségem megszökött egy rendőrrel, és azt hittem, őt akarja visszahozni.
- További jó utat kívánok!

* * *