A vállalt magányról:
Én azt gondolom, hogy az ember tényleg egy társas lény.
Szóval ez nem egy frázis.
Tényleg társas lény, ősidőktől kezdve.
Egyrészt. De nem csak társas lény!
Hanem vannak olyan élethelyzetek, amiket csak egyedül lehet megélni.
Én ebben egy kicsit pesszimista vagyok.
Tehát azt gondolom, hogy minden nagy fontosságú, minden lényeges kérdésében az életnek az ember egyedül van.
És egyedül éli meg...
... akkor is, ha van partnere.
Az már részletkérdés, hogy van egyedüli magány, meg társas magány.
De nem szabad, hogy ilyen hamis illúziói legyenek az embernek, hogy kikerülheti az egyedüllétet bizonyos élethelyzetekben.
Egyedül vagyunk, mert: senki sem olyan, mint mi.
Mert senki sem gondolkodik pont úgy, mint mi.
Mert senki nem érez pont úgy, mint mi.
Mert senki sem élte át pont azt, mint mi.
Ezért minden megosztásra való törekvés
hibádzik ezen a ponton:
amint kommunikálni kívánunk róla
egy más embernek,
aki másképp gondolkodik,
másképp érez,
és más életélményeken jutott odáig, ahol van.
Mert senki sem gondolkodik pont úgy, mint mi.
Mert senki nem érez pont úgy, mint mi.
Mert senki sem élte át pont azt, mint mi.
Ezért minden megosztásra való törekvés
hibádzik ezen a ponton:
amint kommunikálni kívánunk róla
egy más embernek,
aki másképp gondolkodik,
másképp érez,
és más életélményeken jutott odáig, ahol van.
Nélküled semmi vagyok - de veled is...
* * *
