Szendi Gábor - Pánik
Az alapgondolat egyszerű, ezt Ellis ABC modellnek nevezi.
A = action (akció, helyzet, hatás)
B = beliefs (hiedelmek, feltevések, cselekedetek)
és
C = consequences (következmények, mint érzelmek és cselekedetek)
["Kognitív pszichoterápia"]
"Az emberek célokat követnek, általában azért, hogy életben maradjanak és érthető módon, hogy boldogok legyenek, ám gyakran találkoznak olyan aktiváló eseményekkel vagy akadályokkal (ezek az A-k), amelyek blokkolják vagy gátolják őket abban, hogy a siker, a szeretet és a kényelem iránti vágyaik kielégülhessenek.
Ezekben a helyzetekben hajlamosak arra, hogy érzelmi vagy viselkedéses következményeket (vagy C-ket) hozzanak létre az A-kkal kapcsolatban, de ezek gyakran egészségtelen vagy önromboló szorongató érzések, vagy depresszió, vagy düh, és ezek olyan diszfunkcionális viselkedéseket eredményeznek, mint visszahúzódás, halogatás, kényszeresség. Ezekhez az önromboló következményekhez (C-khez) döntően a hiedelmeik (B-k) vezetnek."
Ellis Arthur Lange-dzsal írt egy könyvet, "Hogyan vegyük elejét annak, hogy az emberek a gombjainkat nyomogassák?" címmel.
Ebben ezt így magyarázzák:
Cselekvéseinket és érzéseinket nem "A",
hanem "B" határozza meg, vagyis az, hogyan értelmezzük, interpretáljuk "A"-t. Amikor a házastársunk "megőrjít" minket viselkedésével, akkor hagytuk, hogy megnyomja a gombunkat. (A "gombok" alatt tulajdonképpen a gyenge pontjainkat kell érteni. Ebből mindenkinek van egy készlete, mindenki "allergiás" bizonyos dolgokra, és ha azzal szembesül, akkor bepöccen.)
Ebből következik viszont, hogy módunk van kontrollálni viselkedésünket és érzéseinket, ha befolyásoljuk "A"-ról való gondolkodásunkat.
Ekkor nem engedjük meg, hogy nyomkodják a gombjainkat.
Ebből viszont az következik, hogy felelősséget kell vállalnunk "C"-ért, vagyis érzéseinkért és cselekedeteinkért, ugyanis "A" önmagában nem okozza "C"-t.
Nem mondhatjuk többé, hogy "X" felhúzott, hogy a "helyzet kiborított", hogy a gyermekkorom ilyenné tett".
Vagyis saját érzéseinkért és cselekedeteinkért nem hibáztathatunk többé másokat.
De önmagunkat sem helyes hibáztatni, mert az önhibáztatás mindig az egész személyiségre vonatkozik. Vállalni a felelősséget egy adott tettért, cselekedetért, az egy egészséges dolog, de nem azonos az önhibáztatással. Nem ÉN vagyok hibás, hanem a döntésem, az érzésem, a cselekedetem hibáztatható.
Mondd el! Mondd el, hogy mi van a fejedben?
Mondd el! Mondd, hogy mit kéne tennem!?
Mondd el! Csak suttogd ide a fülembe!
Mondd el! Mondd ki végre, hogy mi az, ami kell!?
(Roy és Ádám: Mondd el)
Közkeletű vicc arról, hogy mi van a fejünkben
Egyszer a nyuszika elindult, hogy kölcsönkérje a sünike fűnyíróját.
Ment, mendegélt, s közben töprengett:
- Na és mi van, ha éppen valakinek kölcsönadta...
Tovább lépkedett:
- És mi van, ha nem fog tetszeni neki, hogy elkérem...
Néhány lépés után:
- Lehet, hogy direkt letagadja, hogy ne vigyem el.
Pár méterrel később így gondolkodott:
- Lehet, hogy nem is nyit ajtót, mert tudja, miért jövök...
Megint később így morgott magában:
- Még hogy elkérni... úgysem fogja odaadni, mert olyan irigy!
Mély töprengése közepette odaért a süni házához és kétségekkel terhesen bekopogott.
De még ki sem nyílt teljesen az ajtó, ordítani kezdett:
- Tudod mit, sündisznó b*zd meg a fűnyíródat!!!
Majd dühödten hátat fordított és hazatrappolt.
A. D. Mello
- Elnézést, uram - kezdte egy diák félénken nem tudtam elolvasni, amit a legutóbbi dolgozatomban a margó szélére írt.
- Azt írtam oda, hogy írj olvashatóbban! - válaszolta a tanár.
* * *
