Birtokoljunk vagy Lemondjunk?

A. D. Mello


Két szerzetes utazott.

Az egyik a birtoklás lelkiségét gyakorolta, a másik a lemondásét.

Egész nap e két lelkiségről vitatkoztak, mígnem estefelé egy folyó partjához értek. A lemondás hívénél nem volt ezért így szólt:

- Nem tudjuk megfizetni a csónakost, hogy átvigyen bennünket, de miért is törődnénk a testtel? Itt töltjük majd az éjszakát, Isten dicséretét zengjük, s holnap majd biztosan akad egy jótét lélek, aki megfizeti a mi díjunkat is.

A másik azonban azt mondta:

- A folyónak ezen az oldalán nincsen falu, se település, se kunyhó, de még egy szállás sem. Fölfalnak a vadállatok, vagy megmarnak a kígyók, esetleg megfagyunk a hidegtől. A túlsó parton viszont biztonságban és kényelemben tölthetnénk az éjszakát. Én majd kifizetem a csónakost.

Amikor átértek a túlsó partra, elkezdett veszekedni a társával.

- Látod már, hogy milyen hasznos, ha van pénzed? Megmenthettem a te életed és az enyémet is. Mi történt volna velünk, ha én is olyan lemondó lettem volna, mint te?

A másik azt válaszolta: - A te lemondásod volt az, ami áthozott bennünket a biztonságba. Te ugyanis lemondtál a pénzedről, hogy kifizesd a csónakost, nemde? Azonkívül, az én zsebem üres volt, de a te zsebed is az enyém lett. Már megfigyeltem, hogy én sosem szenvedek, rajtam mindig segítenek.

* * *

Megszokni - vagy megszökni (de hová)?

A. D. Mello - Jobbrafordulás

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét.

Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.

Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:

- Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.

- Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét!

Felcsillant a remény a fiatalember szemében.

- Gazdag leszek megint?

- Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

A magyar 24, azaz:

(24 óra az utcán)

ugyanez cikként:

első és második

Elcseszett élet

(A jövő kezdete: "Élt már az utcán?")

Hát ezért őrizgeti az ételt... 

nehogy visszajöjjön a koplalás

(Indul a bakterház)

* * *

Étel-ital legyen bőven!

Gyaloggalopp


- "S a magasba emelé Szent Attila a kézigránátot és mondá: »Ó Uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben.« És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket... és szó..."
- A lényegre testvérem! - intett türelmetlenül Ménár atya.

(A jelenet)

A. D. Mello


A második világháború alatt egy férfi három hétig egy mentőcsónakban hánykódott, míg végre megmentették. Amikor megkérdezték, hogy tanult-e valamit ebből a helyzetből, ezt válaszolta:
- Igen. Ezentúl, ha van elegendő ételem és iható vizem, akkor életem végéig határtalanul boldog leszek.

De nem az élelem, az éhezők megsegítése a fontos,

hanem a gazdagok luxusa,

meg a logisztikai pénzáhítat

(Kölesből etanol)

Demokrácia álsága ide vagy oda,

annál inkább nincs jogod semmihez,

minél szegényebb vagy.

E hangzatos címszó mögött

ugyanaz az evolúciós elv húzódik:

"Egyél - vagy téged esznek meg".

Idézet

"Abszurd, hogy mialatt az indiai állam évente millió tonna rizst exportál, a gabonát megtermelő parasztok éheznek és rendkívüli szegénységben élnek."

Másutt meg fesztiválnak nevezik

a bőség elpazarlását

(Tomatina Spain)

Pedig már a nagyszüleink is megmondták:

"Fiam, ne játssz az étellel!"

* * *

Füstbe ment terv...

Az élet értékei (körlevélből)

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, s hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés, hogy jómódú családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát:

- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy.

Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak.

A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak.

A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát.

És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek.

Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és így alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

* * *

Az érték (és a realitás)

Wulf C. Schwarzwaller – Hitler pénze

Amikor a francia csapatok 1923 januárjában megtorlásként megszállták a Ruhr-vidéket, mert a németek megszüntették a jóvátétel fizetését, a német gazdaság teljesen összeomlott.
A kormány kénytelen volt százezrével támogatni azokat a Ruhr-vidékieket, akik passzív ellenállásuk miatt munkanélküliekké váltak.
Ezeket az óriási pénzösszegeket csak úgy tudták előteremteni, hogy egyre több pénzt nyomtak.

1923. február 1-jén egy dollár már 41 500 márka volt, és naponta 75 milliárd márkát nyomtattak. A pénznyomtatás kétezer nyomdának és háromszáz papírgyárnak biztosított munkát.

Május 22-én egy dollár értéke 57 ezer márka volt, egy hónappal később 136 ezer márka.

Július 8-án egy liter tejért 4 ezer márkát fizetett a német fogyasztó.

Július 25-én 6000 ezer márkára szaladt fel a dollár árfolyama.

Ettől kezdve az árak óránként emelkedtem.

A munkásokat naponta fizették.

Az asszonyok a gyárkapu előtt vártak a pénzre, és azonnal az üzletbe siettek, hogy megvásárolhassák a vacsorára valót.

A Vossische Zeitung július 18-i számában egy főorvosról számolt be, aki bezárta a klinikáját, és egy bárban vállalt állás, ahol „hangulatkeltő” énekszámokat adott elő. A zongoránál volt asszisztense kísérte.

Akinek módjában állt értékálló devizához jutni, az úgy élhetett, mint egy kiskirály.

Ernest Hemingway, aki abban az időben mint újságíró Európában dolgozott, egyszer beszámolt néhány napjáról, amelyet egy német luxusszállodában töltött. A számlája több millió márkát tett ki, ami napi 20 centnek felelt meg.

Augusztus 1-jén a dollár árfolyama átugrotta a milliós határt.

Augusztus 7-én 3,3 millió volt az értéke, szeptember 15-én pedig 50 millió.

Október 19-re elérte a 12 milliárdot, három hónappal később meg a 40 milliárdot.

1923. november 1-jén fél kiló kenyér 260 milliárd márkába, fél kiló cukor 250 milliárd márkába, fél kiló hús pedig 3,2 billióba került.

Egy gyári munkás napi bére 5 billió márkát tett ki.

November 9-én a müncheni puccs napján a Völkischer Beobachter egy példányáért 8 milliárd márkát kellett fizetni.

Hogy a vágtató infláció micsoda abszurdumokhoz vezetett, jól mutatja egy orvos esete, akinek a háború előtt 86 ezer márka megtakarított pénze volt egy takarékbetétkönyvben.

Szeptember 5-én a következő levelet kapta a banktól:
„A bank mélységesen sajnálja, hogy a 86 ezer márka értékű betétet nem tudja tovább őrizni, mert a vele kapcsolatos költségek nincsenek arányban az értékével.
Ezért bátorkodunk a befektetett tőkét visszafizetni. Mivel kisebb névértékű papírpénzzel nem rendelkezünk, a betétkönyv értékét 1 millió márkára felkerekítettük.
Melléklet: 1 millió márka.”
(Megjegyzés: a borítékra ragasztott bélyegnek 5 millió márka volt az értéke.)

A papír pénznek már csak az egyik oldalát nyomták.
Az üresen hagyott oldalt jegyzetelésre használták az irodákban. Olcsóbb volt, mintha egy jegyzetfüzetet vettek volna.

* * *