Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nincs lába.
Nick Vujicic
De elmondom, hogy vannak pillanatok az életben, amikor elesel, és úgy érzed, nem vagy elég erős, hogy újra felállj...
Mert azt mondom, én most itt vagyok, arccal lefelé, és se karom, se lábam nincs.
Elvileg lehetetlennek kellene lennie, hogy felálljak innen.
DE NEM AZ! Érted?
Megpróbálok felállni innen százszor is, és ha századszorra sem sikerül... ha nem sikerül és feladom, akkor szerinted fel fogok állni? NEM!
De ha nem sikerül, akkor megpróbálom újra és újra és újra... De szeretném, ha tudnátok, hogy az még nem a vége. Az a fontos, hogy fejezed be.
Te erős leszel a végén? És tudom, hogy meg fogod találni az erőt, hogy újra felállj. Mint én...
Ixtláni utazás
– Miért műveled velem ezt az egészet, don Juan? – kérdeztem.
Levette kalapját, és tettetett töprengéssel vakarta a halántékát.
– Kinyilvánítok feléd valamit – szólt halkan. – Mások is nyilvánítottak már így ki valamit irányodba; egyszer te leszel az, aki kinyilvánít valamit másoknak. Mondjuk, most én vagyok soron.
Egy nap rájöttem, hogy ha a saját önbecsülésemre méltó vadász akarok lenni, akkor meg kell változtatnom az életmódomat. Régen sokat siránkoztam, panaszkodtam. Jó okkal éreztem magam kisemmizettnek. Indián vagyok, az indiánokkal pedig úgy bánnak, mint a kutyával. Ez ellen semmit sem tehettem, és nem maradt más nekem, mint a bánat.
De aztán a jószerencse megmentett, és valaki megtanított vadászni.
És rájöttem, hogy addigi életmódom nem méltó a létre... Így hát átalakítottam. -
Vadászat a Vörös Életvitelre
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése