Tim szavai jól illusztrálják az egyik okot a montanai mezőgazdaság felemelkedésére és hanyatlására: a vele járó életstílust az előző generációk nagyra értékelték, mai fiatal utódaik viszont már sokkal kevésbé.
Ők ülőmunkára vágynak számítógép képernyője előtt, szabad estékkel és hétvégékkel, ahelyett, hogy szénabálákat emelgessenek olyan tehenek etetéséhez, akiket aztán naponta fejni kell kihagyás nélkül. Eszükben sincs vállalni azt a kilátást, hogy még nyolcvanévesen is derékfájdító fizikai munkára legyenek kényszerülve, mint például napjainkban a három Hirschy testvér.
Stewe Powell: "Valamikor a farmer nem várt többet a földjétől, mint hogy megteremje a család élelmét. Ma azonban ennél többet kell teremnie, ha pl. a gyerekeket taníttatni akarják.".
John Cook úgy nőtt fel, hogy "vacsorára a mama szedett spárgát a kertben, és ez elég volt nekünk. Ahogy nekem gyerekként elég volt annyi szórakozás, hogy vadásztam és halásztam. Most a srácok gyorséttermekhez és tucatnyi tévécsatornához vannak szokva, aki ilyesmiket nem kap meg, az lemaradva érzi magát a haverjai mögött.
Mikor én fiatal voltam, a korombeliek tudták, hogy előbb vagy 20 évig nélkülözniük kell, csak utána remélhetik, hogy némi szerencsével a sorsuk jobbra fordul. Ma a huszonévesek rögtön kényelemben akarnak élni. Mikor jelentkeznek egy új munkahelyre, első kérdésük az, hogy mennyi lesz a bér és hány szabadnapot kapnak."
Ahány montanai farmerrel beszéltem, mind nagy aggódva latolgatták, hogy valamelyik gyerekük tovább viszi-e a családi gazdaságot, vagy már biztosak voltak benne, hogy egyikük sem fogja.
Romolusz (Rémusz nélkül)
Humán romok-roncsok
Feladjuk a falusi létet ezért?!
Arany János - Toldi Miklós (9-10)
"Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?"
Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;
De Toldinak a szó szívébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik.
"Hm, paraszt én!" emígy füstölög magában,
"Hát ki volna úr más széles e határban?
Toldi György talán, a rókalelkű bátya,
Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja?
"Én paraszt? én?" - Amit még e szóhoz gondolt,
Toldi Györgyre szörnyű nagy káromkodás volt.
Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,
S mintha vassá volna karja, maga válva,
Még csak meg se rezzen a kinyújtott szálfa.
Minő pipogya városlakók lettünk!
(Tanyán él az igazi nő)
(Tanyán él az igazi nő)
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése