A guru annyira meg volt elégedve tanítványa lelki fejlődésével, hogy úgy ítélte, nincs többé szüksége irányításra, magára hagyta egy kis kunyhóban a folyó partján.
Szertartásos reggeli alámerülése után a tanítvány ki szokta akasztani ágyékkötőjét száradni. Ez volt az egyedüli tulajdona. Nagy bosszúságára azonban a patkányok egy nap apró darabokra tépték. Ezért aztán egy másikat kellett kunyerálnia a falubeliektől. Amikor a patkányok abba is lukakat rágtak, szerzett magának egy macskakölyköt. Nem is volt többé problémája a patkányokkal, de most a saját élelme mellé még tejet is kellett neki koldulnia.
- Túl sok probléma van ezzel a koldulással - gondolta -, és túlságosan nagy teher a falubelieknek is. Tehenet fogok tartani.
Amikor meglett a tehénkéje, akkor meg még takarmányt is kellett kéregetnie.
- Könnyebb, ha megművelem a földet a kunyhóm körül - gondolta.
De az is kellemetlennek bizonyult, mert így meg kevés ideje maradt meditálásra. Ezért aztán napszámosokat fogadott fel, akik helyette művelték a földet. Akkor meg a munkásokra való felügyelet fárasztotta, ezért megnősült, hogy a feleségével megoszthassa ezt a feladatot. Nemsokára, természetesen, ő lett az egyik leggazdagabb ember a faluban.
Évekkel később a guru megint arra járt, és meglepődve látta a palotaszerű építményt a kunyhó helyén. Megszólította az egyik szolgát:
- Nemde ez az a hely, ahol egy tanítványom élt valamikor?
Még mielőtt a szolga válaszolhatott volna, felbukkant a tanítvány is.
- Mi történt itt, fiam? - kérdezte a guru.
- Nem fogja elhinni, uram - mondta az -, de csak így tudtam megőrizni az ágyékkötőmet.
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése