Múlik az idő...

... megállítanám, de nem lehet...

Alfred Bester - Gyilkos idő

A hétszáz bolygót benépesített emberiségből csak egy ember képes a Döntésre: John Strapp.
Hihetetlen képességét csorbítja azon szokása, hogy minden Kruger nevű embert legyilkol.
Szereznek neki egy barátot, aki kideríti Strapp őrült szokása okát. Tíz évvel ezelőtt egy Kruger nevű bűnöző megölte feleségét, ami olyan traumát okozott számára, amely lehetővé tette a Döntés végrehajtásában.
Azóta megszállottan keresi kedvese hasonmását.
A barát feltámasztja a halott lányt, de Strapp már nem ismeri fel benne rég halott szerelmét.

Pink Floyd - Time

Tired of lying in the sunshine
Staying home to watch the rain
And you are young and life is long
And there is time to kill today
And then one day you find
Ten years have got behind you
No one told you when to run
You missed the starting gun

And you run, and you run to catch up with the sun, but it's sinking
Racing around to come up behind you again
The sun is the same in a relative way, but you're older
Shorter of breath and one day closer to death

Pedig csak a Jelen, a Pillanat a mienk!
(Rúzsa Magdi: Most élsz!)

Vagy mindig hátrahagysz valami elintézetlent-megéletlent?

* * *

Az elmúlás kinek fáj?

Dr. Csernus Imre - A Nő

Ott voltak a nagyszülők, akik már rájöttek arra,hogy egy csomó mindent rosszul csináltak.

A nagyszülők tudták, hogy mit hibáztak, de erről mélyen hallgattak, majd - a személyiségfejlődésükből (az öregségből) adódóan - elkezdték élni második gyermekkorukat, és sokkal gyorsabban megtalálták a közös nyelvet az unokákkal.
[Óbecsey István: Szeressétek az öregeket.]

Meg tudták őket tanítani egy csomó fontos dologra, amiről később az unokák szeretettel emlékeztek meg. "Milyen jó volt, amikor a nagyi meg a nagyapa meséltek, ők szerettek egyedül..."

Mert a szülők közben rohantak, dolgoztak és játszmáztak egymással.

Ez a modell egy közösség volt, ami működött - és az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy az unokákat akarva-akaratlanul is megtanította a halál elfogadására.

Mai világunkban a halál megfelelő megélése és az erről szóló tanítás hiányzik, én ezt tartom az egyik legsúlyosabb problémának.

Rengeteg súlyos probléma van, de a halál elfogadása az életünkben sarkalatos pont..

Hogy meg fogunk halni. Hogy a halál az nem egy félelmetes dolog, hanem életünk természetes velejárója.

Ebben a modellben az unokák végignézték és átélték azt, amikor a nagyszülők meghaltak.

Jött a pap, aki feladta a kenetet. Jöttek a siratóasszonyok is, akik elkezdtek jajveszékelni.

(Miért kell ilyenkor egyébként sírni? Miért ne lehetne ilyenkor örömünnepet járni, ahogy Mexikóban teszik tequilával?

Miért van az, hogy mi itt Magyarországon, amikor bekövetkezik a halottak napja, kimegyünk a temetőkbe, és orrvérzésig jajveszékelve siratjuk magunkat, hogy "Jaj, szegény szerencsétlen én, itt maradtam, miért hagytál el engem..."; míg Erdélyben vannak olyan települések, azt hallottam, ahol kimennek a temetőbe, cigánnyal, pálinkával, és egy jót vigadnak.)

In memoriam Graham Chapman

["Graham Chapman's funeral"]

* * *