Annyi kérdést szerettem volna feltenni, de mindegyik fölöslegesnek tetszett!
– Hogy lehet, hogy nem emlékeztem a nagual asszonyra? – motyogtam, miközben irtózatos szorongás és vágyódás lett úrrá rajtam. Megpróbáltam nem szomorkodni többé. De hirtelen úgy hasított belém a szomorúság, mint a fájdalom.
– Még mindig nem emlékszel rá – mondta don Juan. – Csak akkor emlékszel rá, amikor a gyűjtőpontod eltolódik. Neked ő olyan, mintha fantom lenne – és viszont. Te ugyan láttad egyszer normál tudatállapotodban is, de ő téged normál tudatállapotában soha nem látott. Számára te éppolyan személy vagy, mint ő számodra. Azzal a különbséggel, hogy te egy napon még fölébredhetsz, és mindent összerakhatsz. Neked még lehet erre időd, de neki már nem lesz. Kevés ideje van már itt.
Kedvem lett volna tiltakozni ez ellen a szörnyű igazságtalanság ellen. Fejemben már az ellenvetések egész tárát gyűjtöttem össze, de egyiknek sem adtam hangot. Don Juan arcán ragyogó mosoly terült szét. Szeme kajánul és csalafintán csillogott. Az volt az érzésem, hogy alig várja, mit fogok mondani, mivel tudta, mit akarok közölni vele. Ez az érzés tartott vissza; vagy inkább azért nem mondtam semmit, mert ismét magától elmozdult a gyűjtőpontom. És abban a pillanatban tudtam, hogy a nagual asszonyt nem lehet sajnálni azért, mert nincs már ideje, mint ahogyan nekem sincs okom örvendezni afelett, hogy nekem még van.
Don Juan úgy olvasott a gondolataimban, mint a nyitott könyvben. Azt mondta, ideje befejezni felismerésemet, és hangot adni annak, hogy miért nem sajnálkozom, és miért nem örvendezem. Egy pillanatra úgy éreztem, tudom, hogy miért. De aztán elveszítettem a fonalat.
– Az afölött érzett izgalom, hogy van még idő, azonos azzal az izgalommal, hogy nincs – mondta. – Mindegy!
– Szomorúnak lenni vagy sajnálni valamit nem ugyanaz – mondtam. – Én szörnyen szomorú vagyok.
– Kit érdekel a bánat? – mondta. – Ne gondolj másra, csak a rejtélyekre! Csak a rejtély számít! Élőlények vagyunk; meg kell halnunk, és meg kell válnunk a tudomásunktól. Ám ha ezen csak egy árnyalatnyit is tudnánk változtatni, micsoda rejtélyek várnának ránk! Micsoda rejtélyek!
* * *
