Molnár V. József, a magyar néprajz nagy tudója, aki önmagát néplélekgyógyásznak nevezi, mondja el, hogy a hagyományainkban, a parasztgazdaságok adta környezetben a hétéves korát betöltött fiúnak a disznóölésen a véres tálat kellett fogni és a lánynak a nagymama mellett, amikor a csirke nyakát elvágta, ugyanezt kellett tenni.
Ebben a rítusban az a mély bölcsesség nyilvánult meg, hogy az emberré növekedés során szembe kell néznie az élet végességével, tudomásul kell venni, hogy van halál, van pusztulás.
...
Molnár V. József kapcsolatba hozta ezt a hagyományt, ezt a rítust azzal, hogy – sok minden más mellett – talán ezek a régi gyerekek nagyobb tisztelettel voltak az élet iránt.
Másképpen szemlélték a világot. Nagyobb felelősséggel viseltek a természettel szemben. Más kapcsolatban voltak az állatokkal. Meglátták benne a méltóságot, amivel táplálja gazdáját, az embert. Nem volt kegyetlenkedés az állatokkal. Nem lehetett, mert tisztelte az állat életét is, és tisztelte a belőle nyerhető ennivalót. Nem volt az iskolai szemetesládában kidobott sonkás tízórai.
Más volt ezeknek a gyerekeknek a dolgokhoz való hozzáállása. Mert jó, hogyha földi és haladó lényként, amikor találkozunk a halállal, szüleinktől megtanuljuk az elgyászolást, és a kegyelmet annak elengedéséhez, aki elment.
Fajtárstömeggyilkos Ember
Malac Világ
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése