A tibeti már feküdt, és üres tekintettel bámulta a mennyezetet. Manue leült, és kifejezéstelen, üres arcára meredt.
- Miért jöttél te ide, Paci?
- Jönni hova?
- A Marsra.
Paci elvigyorodott, kivillantotta széles, fekete barázdás fogait. – Pénzt keresni. Szép pénzt kapni a Marson.
- Mindenki megkeresi a maga pénzét, mi? – Biztos.
- Honnan jön ez a pénz?
Paci a perui felé fordította az arcát, és összeráncolta a szemöldökét. – Lenni bolond? A pénz a Földről jönni, minden pénz onnan jönni. – És mit kap ezért a Föld a Marstól?
Paci tétovázott egy pillanatig, de mert nem lelt választ, dühösen fújt egyet. Egy egytagú szót vetett oda az anyanyelvén, aztán befordult és elaludt. Manue általában nemigen foglalkozott az efféle dolgokkal, de most azon kapta magát, hogy azt kérdezi: “Mi keresnivalóm van itt?”, s aztán: “Mi keresnivalója van itt bárkinek?”
A Mars-terv nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt indult, és végső célja az volt, hogy lakhatóvá tegye a Marsot úgy, hogy a telepesek ne szoruljanak aztán földi segítségre, oxigénre, szigetelő öltözékre és egyéb felszerelésekre, egyszóval ne kelljen ellátni őket mindazzal, amire ma még a negyedik bolygón szükség van az ember életben maradásához. De mindeddig a Föld csak vetett, nem aratott. Az ég feneketlen kúttá vált, amelybe a Föld beleömlesztette eszközeit, pénzét, munkaerejét és műszaki tudását. És úgy tetszett, hogy a közeljövőben sem lesz másképpen. Manue hirtelen úgy érezte, hogy csapdába esett. Szerződésének lejárta előtt nem térhet vissza a Földre. Öt évre tulajdonképpen rabszolgának adta el magát olyan összegért, amivel később csak egy csekély szabadságot vásárolhat. De mi lesz akkor, ha tüdejét elveszítve, élete hátralevő napjaira a kis légzőkészülék rabjává válik? És ami a legrosszabb: kinek az érdekét szolgálja? A vállalkozók meggazdagodnak az állami szerződéseken. Egyes mérnökök és munkavezetők a pénzalapok hűtlen kezelésének különböző formái révén tollasodnak meg. De mit kapnak pénzükért a Föld lakosai? Semmit. Hosszú ideig ébren feküdt, töprengve. Végül azzal tért napirendre a dolog fölött, hogy holnap majd megkérdez valakit, valakit, aki dörzsöltebb nála.
De mindenki kitért a válasz elöl. Végül összeszedte magát, és megkérdezte Vögelit, de a munkavezető durván ráripakodott, hogy csak dolgozzon, és ne üsse bele az orrát mindenbe. Megkérdezte a statikusmérnököt, aki az építkezést irányította, de a fickó csak nevetett, és ezt mondta:
- Mit törődik vele? Szép pénzt seper be.
Most betonoztak; az árok aljára marsbéli acélból készült, hosszú betonvas szálakat fektettek, és csorgó-csöpögő, teli talicskákból reá zúdították a zöldesszürke keveréket. A fúrómunkások folytatták az unalmas mélyfúrást a vörös bolygó talajában. Kétszer napjában yardnyi hosszúságú, henger alakú talajmintát hoztak felszínre, és átadták egy geológusnak, aki lemérte, kiégette, ismét megmérte, és megpróbált tritiumot kivonni belőle – ha volt benne egyáltalán. Naponta krétával fölírta az eredményt a mérnökök szálláshelye előtt kifüggesztett táblára, és a műszaki személyzet odacsődült, hogy megnézze. Manue, ahányszor csak arra járt, látta a számjegyeket, de egy kukkot sem értett belőle.
Az élet fájdalom, félelem, harag és lélekölő munka végtelen egymásutánjává vált. Alig volt valami változatosság. Nagy ritkán egy csoport kabarészínész rándult át a Maré Erythraeumból, de a munkabrigádok képtelenek voltak valamennyien bezsúfolódni a normális légnyomást biztosító vezetőségi barakkba, ahol az előadásokat tartották, és amikor Manue futólag megpillantotta az egyik lányt, amint átsétált a szabad térségen, mit sem láthatott belőle, hiszen bundába volt burkolózva, és a fejére csuklyát borított.
Időnként a világ jelentősebb vallásainak képviseletében vándor rabbik és papok, buddhista, mohamedán és keresztény tanok hirdetői keresték föl a tábort. Antonio Selni atya havonta látogatott ide, hogy gyóntasson és misét celebráljon. A munkacsapatok legtöbbje az egyhangúságból való menekülés, a honvágytól való szabadulás reményében minden istentiszteletet végighallgatott. Manue gyomrát különös érzés szorította össze, amikor nézte a szentmise kétezer éves szertartását, amely az ősi szabályok szerint folyt a Mars sötét ege alatt is, az oltárul szolgáló friss betonlap egy pontján, amire a pap kirakta a feszületet, a gyertyákat, ereklyéket, misekönyvet, kelyhet, misekannát, miegymást. Manue látta, hogy amikor a pap a mise előtt teletöltötte a boroskancsót, kiloccsantott egy keveset a világosvörös folyadékból a barna talajra; bor volt ez, a szicíliai szőlőskertek napérlelte földi bora, amit szőlőfürtökből tapostak a dobogó, csupasz gyermeklábak. A bor, a Föld dús, vörös vére lassan beivódott egy másik bolygó talajába.
Áldásosztáskor a mélyen meghajló, boldogtalan perui fölidézte magában azt az imát, amit egy héttel előbb egy rabbi énekelt: Áldott legyen az Úr, a mi Istenünk, a Mindenség Királya, aki a földből kenyeret érlel nekünk. Földi kehely, a föld vére, földi isten, földi istentisztelet – és műanyag cső az emberek mellében, borzalmas kiábrándultság a szívükben. Csüggedten távozott.
Itt nem lehet hinni.
A hitnek ismerős környezetre, a kultúra támaszára van szüksége. Itt nincs más, mint lendülő csákány, csörömpölő gép, loccsanó beton, szerszámok csattogása és a roskadt mellűek zihálása. S mindez miért? Öt dollár órabérért és teljes ellátásért?
Manue alsóbb néprétegekből származott, s ennek a rétegnek megvolt a maga népi kultúrája; mélységes vágy élt bennük valami életcél iránt. Apja kőműves volt, és szeretettel dolgozott az új székesegyház fölépítésén, új házak, bérpaloták és kereskedelmi székházak építésén; apja vére elkeveredett ezeknek az épületeknek a habarcsával. A közösség, az emberek, a szokások, az istenek iránti szeretet adta kezébe a vakolókanalat. Tisztában volt saját célkitűzéseivel, és ismerte azok törekvéseit is, akik körülötte éltek. De mi értelme ennek a véget érni nem akaró kapirgálásnak a Mars felszínén? Azt képzelték talán, hogy fenyvesekkel, tavakkal, hóborította hegyekkel és apró falvakkal ékes második Földdé tehetik? Az ember nem ily hatalmas. Nem. Ha egyáltalán lesz valami eredménye a munkájuknak, az csak annyi, hogy fölépítenek egy világot, amely egyáltalán nem hasonlít a Földhöz, és amelyet ő sohasem szerethet meg.
...
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése