A következő címkéjű bejegyzések mutatása: generáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: generáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 13., szombat

A nő energetikai helyzete...

Taisha Abelar - Absztrakt repülés


Mint egy ellentmondást nem tűrő tanár, aki felvilágosítja a tanítványát, elmagyarázta, hogy a nők sokkal inkább a társadalmi rend igazi támogatói, mint a férfiak, és hogy betöltsék ezt a szerepüket, az egész világon egyöntetűen úgy nevelik fel őket, hogy a férfiak szolgálatára legyenek.

– Ebben akkor sincs különbség, ha szolgasorban vagy körüludvarolt és szeretetteljes légkörben nevelik fel őket. Az alapvető feladatuk és sorsuk ugyanaz: táplálni, védelmezni és szolgálni a férfit.

Clara rámnézett, felmérve, hogy követem-e az érveléseit. Azt hittem, hogy követem, de a belső reakcióm az volt, hogy ez az egész feltételezés helytelen.

– Talán ez igaz némely esetben – mondtam –, de nem hiszem, hogy megfogalmazhatsz egy ilyen elsöprő, minden nőt magábafoglaló általánosítást.

Clara hevesen ellenkezett. – A nő szolgálói helyzetének az az ördögi vonása, hogy nem csupán társadalmi előírásnak tűnik – mondta –, hanem alapvető biológiai kényszerítésnek is.

– Várj csak egy kicsit – tiltakoztam. – Hogy jutottál idáig?

– Minden fajnak az a biológiai késztetése, hogy fenntartsa magát, és a természet eszközöket teremt ahhoz, hogy a legeredményesebb módon biztosítsa a férfi és női egyesülését – mondta. – Az embereknél a szexuális egyesülés elsődleges funkciója az utód létrehozása, a nemzés, de van egy második, rejtett funkció is, amely a folyamatos energiaáramlást biztosítja a nőtől a férfihoz.

Clara olyan nyomatékkal mondta ki a „férfi” szót, hogy meg kellett kérdeznem, miért beszél úgy, mintha ez csak egyirányú utca lenne. A nemi közösülés az energiáknak nem egyenlő cseréje a férfi és a nő között?

– Nem – mondta nyomatékosan. – A férfi jellegzetes energiaszálat hagy a nő testében. Ezek mint fénylő, féregszerű fonalak mozognak a méhben és elszívják az energiát.

– Hát ez nagyon baljóslatúan hangzik – mondtam humorizálva.

Teljes komolysággal folytatta tovább a magyarázatát. – Ezek a szálak vésztjóslóbb okból kerültek oda – mondta, ideges nevetésemet figyelmen kívül hagyva –, azért hogy állandó energiaellátást biztosítsanak mindazoknak a férfiaknak, akik otthagyták azokat. Ezek az energiaszálak, amik a nemi egyesülés következtében kerültek oda, összegyűjtik és ellopják a női testből az energiát, a férfiak számára.

Clara annyira hajthatatlan voltam, hogy nem tudtam tovább humorizálni rajta, komolyan kellett vennem. Ahogy figyeltem, éreztem, mint változik át ideges nevetésem vigyorgássá. – Nem azért, mintha egy pillanatig is elfogadnám azt, amit mondtál, pusztán kíváncsiságból meg akarom kérdezni, hogy a csudába jöttél ilyen abszurd megállapításra. Valaki mondta ezt neked?

– Igen, a mesterem beszélt erről. Először én se hittem neki – ismerte el. – De ugyanakkor a szabadság művészetére is megtanított, ami azt jelenti, hogy megtanultam látni az energia áramlását. Most már tudom, hogy pontos volt a megállapítása, mert már én magam is képes vagyok meglátni ezeket a féregszerű szálakat a női testben. Neked például sok van belőle és még mindegyik aktív.

– Tegyük fel, hogy ez igaz – mondtam kényszeredetten –, csak a vita kedvéért hadd kérdezzem meg, miért kell ennek így lenni? Ez az egyirányú energiaáramlás nem igazságtalan az asszonyokkal szemben?

– Az egész világ igazságtalan az asszonyokkal szemben – kiáltott fel. – De nem ez a lényeg.

– Hát akkor mi a lényeg? Úgy érzem, hogy nem látom.

– A természet a fajunk folyamatos fenntartására kényszerít. Ahhoz, hogy ennek a folyamatosságát biztosítsa, a nőknek túl nagy terhet kell hordaniuk az alap energiaszintjükön. Ez egy olyan energiaáramlást jelent, ami elvesz a nő erejéből.

– De még mindig nem magyaráztad meg, miért kell ennek így lenni – mondtam meggyőző erejétől elragadva.

– Az emberi faj fenntartása a nőkre alapozódik – válaszolta. – Az az óriási mennyiségű energia, ami tőlük jön, nemcsak a terhességet, a szülést és az utódok táplálását szolgálja, hanem azt is biztosítja, hogy a férfi megfelelő szerepet játsszon ebben az egész folyamatban. Ez a folyamat gondoskodik arról, hogy a nő táplálja energiájával a férfit a testében hagyott szálakon át és így titokzatos módon függővé válik a nőtől az éteri szinten.

Ez magyarázza meg a férfiaknak azt a viselkedését, amikor ismét ugyanahhoz a nőhöz mennek vissza, hogy felkeressék ellátásuk forrását. Ilyen módon a természet biztosítja azt, hogy a férfiak az azonnali szexuális kielégülés mellett tartósabb köteleket hozzanak létre a nőkkel. Ezek a női méhben hagyott energiaszálak a fogamzás létrejöttekor egyesülnek a leszármazottak energiakonstrukciójával is – magyarázta. – Tatán ez csírája a családi kötelékeknek. Az apától származó energia egyesül a magzatéval, és ez teszi lehetővé a férfi számára azt az érzést, hogy a gyermek a sajátja. Az életnek ezek olyan tényei, amikről a lányoknak az édesanyjuk sohasem beszél. A lányokat arra nevelik, hogy könnyen elcsábíthassák a férfiak, anélkül, hogy a leghalványabb elképzelésük lenne ennek következményeiről, az energiaveszteségről, amit ez okoz bennük. Ez az amiről beszélek, és ez az, ami nem igazságos.

Ahogy Clara beszédére figyeltem, éreztem, hogy néhány dolognak, amit mondott, mély jelentése van számomra. Arra késztetett, hogy ne csak ellenkezzek, vagy egyetértsek vele, hanem gondoljam át az egészet, és bátor, előítéletmentes és intelligens módon értékeljem ki.

– Épp elég baj, hogy a férfi energiaszálakat hagy a nő testében – folytatta Clara –, bár szükség van erre az utódok létrehozásához és azok életben maradásához. De amikor tíz, vagy húsz férfi energiaszála van a nőben és a nő fényerejéből táplálkozik, ez több, mint amit el lehet viselni. Nem kérdéses, hogy miért nem tudják a nők fenntartani a fejüket.

– Megszabadulhatnak a nők ezektől a szálaktól? – kérdeztem, egyre inkább meggyőződve róla, hogy van valami igazság abban, amiről beszél.

– A nők hét évig hordozzák ezeket a fénylő szálakat, amelyek csak a azután tűnnek vagy halványodnak el. De a legtöbbször az történik, hogy amikor a hetedik év már majdnem lejár, az egész hadseregnyi szál, a legelső férfitől az utolsóig, olyan izgatottá válik, hogy a nőt ismét nemi közösülésbe hajszolja. Ezután az összes szál újra életre kel erősebben, mint valaha, hogy tovább táplálkozzon a nő fényenergiájával újabb hét évig. Ez soha véget nem érő körforgás.

– Mi van, ha a nő megtartóztatja magát? – kérdeztem. – Akkor elhalnak ezek a szálak?

– Igen, ha ellent tud állni hét évig. De ez szinte lehetetlen a mi korunkban, hacsak nem lesz apáca, vagy pénze van és el tudja tartani magát. Még ebben az esetben is másféle józanságra van szüksége.

– Miért, Clara?

– Mert nemcsak biológiai kényszer, hogy a nőnek szexuális kapcsolata legyen, hanem társadalmi kényszer is.

Ezután egy nagyon zavaró és lehangoló példát mondott. – Mivel képtelenek vagyunk az energia áramlását látni, ezért szükségtelenül azokat a viselkedési és érzelmi sémákat állandósítjuk, amik ezzel a láthatatlan energiaáramlással vannak kapcsolatban. Például a társadalom elvárja a nőtől, hogy férjhez menjen vagy legalábbis felajánlkozzon a férfinak, de ez helytelen, mint ahogy az is, hogy a nő nem érezheti magát teljesnek, míg nincs egy férfi spermája benne. Az igaz, hogy a férfiak energiaszálai célt adnak számukra, a biológiai rendeltetésüket: táplálni a férfit és az utódaikat. De az emberi lény elég intelligens ahhoz, hogy többet követeljen maga számára a pusztán reprodukciós kényszerítésnél. Például a kibontakozás ugyanilyen, ha nem nagyobb kényszerítő erő, mint a reprodukció, ami ebben az esetben azzal jár, hogy a nők ráébredjenek igazi szerepükre a reprodukció energetikai sémájában.

Ezután személyes szintre terelte érvelését és azt mondta, engem is úgy neveltek, mint a többi nőt. Anyám elsődleges feladatának tartotta, hogy hogy úgy neveljen, hogy megfelelő férjet találjak, és így nem maradok a nyakán, nem lesz rajtam a vénlányság bélyege. Igazából tenyésztettek a nemi kapcsolatra, és teljesen mindegy, hogy az anyám ezt minek nevezte.

– Téged is, mint minden más nőt, ravaszul rászedtek és engedelmességre kényszerítettek. És ebben az a szomorú, hogy beleestél ennek a viselkedési formának a csapdájába, még akkor is, ha nincs szándékodban gyereket szülni.

Annyira lehangoló volt a kijelentése, hogy idegességemben felnevettem. Clara ezen egyáltalán nem lepődött meg. – Talán ez mind igaz – próbáltam nem leereszkedőnek látszani. – De az én esetemben a múltra emlékezni változtat-e valamit. Van-e ennek értelme?

– Csak annyit mondhatok, ahhoz, hogy felébredj, meg kell szakítanod az ördögi kört – folytatta, zöld szemeivel kutatóan felmérve.


* * *

2009. november 23., hétfő

Parasztnak lenni nem menő?!

Jared M. Diamond - Összeomlás - Montana

Tim szavai jól illusztrálják az egyik okot a montanai mezőgazdaság felemelkedésére és hanyatlására: a vele járó életstílust az előző generációk nagyra értékelték, mai fiatal utódaik viszont már sokkal kevésbé.
Ők ülőmunkára vágynak számítógép képernyője előtt, szabad estékkel és hétvégékkel, ahelyett, hogy szénabálákat emelgessenek olyan tehenek etetéséhez, akiket aztán naponta fejni kell kihagyás nélkül. Eszükben sincs vállalni azt a kilátást, hogy még nyolcvanévesen is derékfájdító fizikai munkára legyenek kényszerülve, mint például napjainkban a három Hirschy testvér.


Stewe Powell: "Valamikor a farmer nem várt többet a földjétől, mint hogy megteremje a család élelmét. Ma azonban ennél többet kell teremnie, ha pl. a gyerekeket taníttatni akarják.".

John Cook úgy nőtt fel, hogy "vacsorára a mama szedett spárgát a kertben, és ez elég volt nekünk. Ahogy nekem gyerekként elég volt annyi szórakozás, hogy vadásztam és halásztam. Most a srácok gyorséttermekhez és tucatnyi tévécsatornához vannak szokva, aki ilyesmiket nem kap meg, az lemaradva érzi magát a haverjai mögött.
Mikor én fiatal voltam, a korombeliek tudták, hogy előbb vagy 20 évig nélkülözniük kell, csak utána remélhetik, hogy némi szerencsével a sorsuk jobbra fordul. Ma a huszonévesek rögtön kényelemben akarnak élni. Mikor jelentkeznek egy új munkahelyre, első kérdésük az, hogy mennyi lesz a bér és hány szabadnapot kapnak."


Ahány montanai farmerrel beszéltem, mind nagy aggódva latolgatták, hogy valamelyik gyerekük tovább viszi-e a családi gazdaságot, vagy már biztosak voltak benne, hogy egyikük sem fogja.


Romolusz (Rémusz nélkül)

Humán romok-roncsok

Feladjuk a falusi létet ezért?!


Arany János - Toldi Miklós (9-10)

"Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?"
Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;
De Toldinak a szó szívébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik.
"Hm, paraszt én!" emígy füstölög magában,
"Hát ki volna úr más széles e határban?
Toldi György talán, a rókalelkű bátya,
Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja?

"Én paraszt? én?" - Amit még e szóhoz gondolt,
Toldi Györgyre szörnyű nagy káromkodás volt.
Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,
S mintha vassá volna karja, maga válva,
Még csak meg se rezzen a kinyújtott szálfa.



Minő pipogya városlakók lettünk!
(Tanyán él az igazi nő)


* * *