A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kitartás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kitartás. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 24., szerda

Különös szilveszter (de nem Cserháti művésznőtől)

A partraszállás előkészületeiről

A COSSAC az akció végrehajtásának időpontjául 1943 szilveszterét választotta, abban bízva, hogy a német védők a laza, ünnepi hangulat miatt kevésbé lesznek figyelmesek, és feltételezett hanyagságuk nagyban növeli a küldetés esélyét.

A feladat végrehajtását az alig 23 éves Logan Scott-Bowden őrnagy és a vele egykorú Bruce Odgen-Smith őrmester vállalta fel.

A zseb-tengeralattjáró az éjjel beálló dagállyal érkezett a Luc-sur-Mer nevű, kicsiny parti településhez. A feszülten hallgatózó brit katonák rövidesen német danászásra figyeltek fel - a védők tehát a várt módon viselkedtek, és önfeledt mulatozással töltötték az év utolsó napját.



A kommandósok magukhoz vették a felszerelésüket, a pisztolytáskát, a deszantosoknál rendszeresített tőrt, a csuklóra szíjazott tájolót, vízhatlan órát, a vízhatlan írótáblát és a szintén vízhatlan zseblámpát, valamint a legfontosabb eszközt, a tizenkét darab, egyenként 30 centiméter hosszú fémcsövet, amelyben a mintákat kellett szállítaniuk. Belecsúsztak a jéghideg vízbe, majd úszni kezdtek. Mennél közelebb kerültek a parthoz, annál tisztábban és hangosabban hallották a németek dáridózását, ami mindenképpen jó előjel volt, hiszen feltételezte a laza őrséget, amely nagyban megkönnyítette számukra a feladat elvégzését.

A hideg vízben azonban a vártnál nehezebben tudtak mozogni, és a különleges védőruhák ellenére is nagyon fáztak. Elérték a partot, majd kievickéltek a vízből - alig tettek meg azonban pár lépést, mikor a világítótorony hatalmas keresőreflektorának metsző fénye elől a földre kellett bukniuk. A nedves homokhoz lapulva várták ki, míg a fénysugár végigsiklik a parton, majd felkeltek és nagyon óvatosan beljebb merészkedtek.

Tudták, hogy mozgásterük igen korlátozott, mivel csak a dagály által elöntött terepen hagyhatták ott nyomaikat, amelyeket másnap hajnalra bízvást elmos a víz, így a németek előtt sikerült titokban tartani, hogy idegenek járta a fövenyen. Eltávolították a csövek kupakját, majd különböző helyekről mintákat vettek, amelyek helyét a karjukon viselt, búvárok számára kifejlesztett vízhatlan írótáblára jegyezték. Miután végeztek a feladattal, gondosan lezárták a fémből préselt hengereket, hogy a talajmintákat károsító víz ne szivároghasson be az eszközökbe, és a csatorna felé indultak.

Az eddig olajozottan, a tervek szerint zajló akcióban résztvevő katonák az utolsó fázis végrehajtása során komoly problémával kényszerültek szembesülni: a hullámzás olyan erős volt, hogy folyamatosan visszavetette őket. Erejüket megfeszítve gázoltak a vízben, de az erős és hideg hullámok az arcukba vágtak, és elsodorták őket – egyetlen méterrel sem tudtak beljebb jutni. Kigázolták a partra, hogy pihenjenek pár percet, majd újra megpróbálták, de ezúttal sem jártak sikerrel.



A katonákon csüggesztő komorság lett úrrá egy pillanatra: a feladatot teljesítették, a mintákat beszerezték, de az erős hullámzás miatt úgy tűnt, hogy képtelenek visszatérni a tengeralattjáróhoz.

Scott-Bowden őrnagy és Ogden-Smith őrmester azonban nem adták fel a reménytelennek tűnő küzdelmet. Próbálták alaposan megfigyelni a hullámzás ritmusát és a bukóhullámok gyakoriságát, majd ismét megpróbáltak vízre ereszkedni.

Begázoltak a csatornába, majd a megfelelő pillanatban, pontosan a bukóhullám elülte után próbáltak a víz alatt beljebb úszni. Az első kísérletük kudarcba torkollott, és a hullám ismét visszavetette őket, csakúgy, mint néhány perces várakozás után kivitelezett második próbálkozás.

Harmadjára azonban már sikerült jól kiszámolni a bukóhullám érkezését, és kijutni a vízre - a holtfáradt, didergő és végletekig feszült katonák olyan gyorsan úsztak, ahogy csak bírtak, hogy minél messzebb kerüljenek a parttól, és a hullámzás ne dobj vissza őket ismételten.

Emberfeletti erőfeszítésüket siker koronázta, de a heves tempózás közben elvesztették egymást. Már jókora utat megtettek, mikor Ogden Smith ordítani kezdett, mire a messze sodródott Scott-Bowden alaposan megrémült: attól félt, hogy társa görcsöt kapott, vagy valami más baja történt, de mikor közelebb úszott, már ki tudta venni a szavait: "Boldog új évet!" - üvöltötte a katona teli torokból.



Mikor leszend má'?

Boldog, az előzőtől semmiben sem különböző Újév

Nem minden partról menekülünk

Ez megint egy másik part

* * *

2009. május 11., hétfő

Erő vagy erőtlenség?

Csernus Imre - A Nő

Aki önmaga szemében hiteltelen, az valójában ezt a hiteltelenséget adja át a maga öntudatlan eszköztárával, ami persze nem mentesíti a felelőssége alól.
A meglévő önbizalomhiány fokozza a megfelelési kényszert, ami nemcsak az anyákban (apákban), hanem a gyerekeknél is jól megfigyelhető. A bizonytalan nem értékeli önmagát, de szüksége van pozitív visszajelzésekre.
Ezt nem kapja meg saját magától, ezért mindent elkövet, hogy mások szeressék és értékeljék őt.
A megfelelési kényszer következtében a tartása szépen lassan eltűnik, mivel saját magára semmi energiája nem marad...

Hálás ellentételezés - ŐsAnya imádat köntösében

Müller Péter - Ji-King Interjú

Erre mondok egy példát.
Egy anyával beszélgettem, akinek a kislánya - elmondása szerint - bukdácsol az iskolában. Megkérdezte a Jóskönyvet, s az a "Férjhez menő lány" jelét adta ki. (Képjel: Lány és esküvői menet, amelyben a lány mint ágyas, mint "másodfeleség" érkezik meg.) Ez egy olyan sorshelyzet, amikor valakit a vágyai belevisznek egy olyan szituációba, ahol méltatlan helyzetben van.
A kínai hagyomány ezt az alárendelt, megalázó helyzetet az ágyas képével ábrázolta. Nem főfeleség, csak szerető. Nincs méltósága, tekintélye, csak használják.
Az anya ezt úgy értelmezte, hogy a kislánya, akit nemrég átvittek egy új, nagyon jó iskolába egy gyengébből, most alárendeltnek érzi magát, és azért hoz rossz jegyeket. Akkor elmondtam neki, hogy ez a jel nem a lányára vonatkozik, hanem őrá, aki a vágyával a gyereket arra akarja kényszeríteni, hogy csináljon karriert. Miatta lesz a lányából "másodfeleség".
Azt tanácsoltam neki, hogy ne akarjon a gyerekéből mindenáron eminens csodát nevelni. Ne akarja erőszakosan, hogy érvényesüljön, mert el fogja rontani. Ez egy olyan tipikus helyzet volt, amikor valaki már majdnem megértette a Ji-kinget, csak nem vette észre, hogy a tanács nem a gyerekére, hanem rá vonatkozik...

Időnként nem árt tükörbe nézni

Tükröm-tükröm, mondd meg nékem...

Aranyoskáim! Szentecskéim!
Nézzünk csak magunkba!

Müller Péter - Varázskő (részlet)

...Aszkézis.
Van ebben a szóban valami riasztó, pedig nem öngyötrést jelent, hanem gyakorlatot. Gyakorlást. Gyakran megismételt cselekvést.
A dolog így áll: van egy vágyad és szeretnéd, hogy valóra váljon. Egy jó gondolatod és szeretnéd megvalósítani. Meg akarsz változni, mondjuk, vagy át akarod formálni az egész életedet. Szebbé tenni. Ez már nagy mutatvány, ritkán sikerül – de nem lehetetlen.
Amíg mindez csak reménység, még nem a tied.
Hiába olvasol száz jó tanácsot : tedd ezt, tedd azt, légy ilyen, légy olyan; nem tudod megvalósítani.
A legtöbb életvezetési tanácsadónak , ál-ezotérikus vagy lélektani könyvnek itt van a csődje. Jó tippet adnak, még trükköket is, hogy mit tégy, mit ne tegyél. Ne légy féltékeny! Gondolkozz pozitívan! Higgy magadban! Szeresd magadat!…légy jó!…higgy abban, hogy gazdag leszel!… ne félj!…légy bátor!…stb., stb…
Ezek a parancsok semmit sem érnek, egyrészt, mert eddig is tudtad, másrészt mert nem teszik hozzá, hogy munka nélkül , mégpedig sok munka nélkül semmit sem lehet megvalósítani.
Ez minden realizálás , s az „ezotéria” alapja.
Nem véletlen, hogy ritkán szólnak erről, mert egy olyan könyvet, megy nagy munkát és főleg áldozatot kér az olvasóktól, nem lehet eladni. (Különösen a gyors meggazdagodást tanító könyvek bosszantanak. Ha a szerző csak egyetlen, valóban gazdag emberrel beszélne, azonnal látná, hogy az a nagy vagyonnapi tizenhat órai gyakorlással, szüntelen odafigyeléssel, infarktusig hajszolt túlmunkával és kíméletlen „aszkézissel" jött létre. Nem elég a „hit” - oda kell adni az egész életet.)
A megvalósítás útja a gyakorlás.
Reggel, délben, este. És másnap reggel, délben és este. És így tovább egész héten, egész hónapban, egész évben.
Egész életedben.
Ez így van a hivatással, sporttal, művészettel, mindennel.
Először nehéz, mert a gyakorlatra „nem állt rá” sem tested, sem lelked.
Erőt kell venned magadon.
Később a gyakran megismételt cselekvések lassan - nagyon lassan - elkezdenek szokássá változni.
A szokás már megkönnyíti a gyakorlatozást, mert megtanítottad testedet - lelkedet arra , hogy odaadja magát a rendszeres munkának. Már nincs benned tiltakozás és lázadás.
És főleg lustaság - azaz egy benső nem akarás.
Csinálod nap mint nap azt a valamit, aminek eredményében először csak bizakodsz. A szokás vezet, egyenlőre még sikertelenül, gyakran kudarcokkal, de néha - néha már kifejezett jóérzéssel, amit az öröm ad, hogy megtanultad legyőzni magadat...

["my babie's first step"]

["baby fawn's first step"]

Szepes Mária - Tarot, Erő

VIII. A legnagyobb erőpróba az önlegyőzés.
Ha naponta legyőzöd magadban a kis erőszakosságok és indulatok ugrásra lendülő apróvadjait, olyan erőt fejlesztesz ki vele, amellyel végül le tudod majd győzni a Vörös Oroszlánt is.



Amikor az Oroszlánok legyőzetnek

* * *