2015. október 23., péntek

Harry Harrison - Ashkelon utcái

Harry Harrison - Ashkelon utcái



Valahol odafent, Wesker Világának örök felhőitől rejtve, mennydörgés zaja dördült és nőttön-nőtt. John Garth kereskedő megtorpant, amikor meghallotta, csizmája lassan sárba süppedt, kezét jó füléhez emelte, hogy jobban halljon. A hang öblösebb lett, majd sivítóbb a sűrű légkörben, és egyre erősebb.


- Ez ugyanaz a hang, mint amit a te égi hajód ad - mondta Itin, földhözragadt weskeri logikával, lassan őrölve a gondolatot elméjében s megvizsgálva egyenként a részleteket, aprólékosabb vizsgálódás végett. - De a te hajód még mindig ott áll, ahová leszálltál vele. Ott kelt lennie, még ha nem látjuk is, mert csak te tudod működtetni. És még ha akadna is másvalaki, aki működtetni tudja, hallottuk volna, amint az égbe emelkedik. Mivel pedig nem hallottuk, és amennyiben ez egy égi hajó hangja, ez azt jelenti, hogy…


- Igen, egy másik hajó - mondta Garth, aki túlságosan is saját gondolataiba merült, és nem volt kedve végigvárni, amíg a nehézkes weskeri logika láncszemei egyenként a helyükre kattannak. Hát persze hogy egy másik űrhajó volt, csak idő kérdése volt, hogy egyszer megjelenik, és kétségkívül ez is a radarreflektor alapján szállt le, akárcsak ő. Az ő űrhajója nyilván világosan látszik a jövevény képernyőjén, és feltehetőleg minél közelebb fognak landolni hozzá.


- Jobb lesz, ha szeded a lábad, Itin - mondta. - Menj a vízen, akkor hamarabb a faluba érsz. Mondd meg mindenkinek, gyorsan menjenek vissza a mocsárba, jó messze a szilárd talajtól. Az a hajó a műszerek irányítása szerint száll le, és mindenki megsüt, aki alákerül a földet érés pillanatában.


Ez a közvetlen fenyegetés elegendőnek bizonyult az apró weskeri kétéltű számára. Mielőtt Garth befejezte volna mondatát, Itin bordázott füle összecsukódott, mint a denevérszárny, és csöndben a közeli csatornába csusszant. Garth tovább cuppogott a sárban, igyekezett minél gyorsabban elhagyni a nyúlós felszínt. Éppen csak elérte a falusi tisztás szélét, amikor a zúgás fülsiketítő dörgéssé változott, és az űrhajó áttörte a fenti, alacsonyan húzódó felhőréteget. Garth eltakarta szemét a lenyúló lángnyelv elől, és vegyes érzelmekkel vette szemügyre a szürkésfekete hajó kibontakozó alakját.


Miután csaknem egy egész földi évet eltöltött már Wesker Világán, küzdenie kellett a vágyakozás ellen, hogy bármiféle emberi társaság részese lehessen. Miközben a nyájszellemnek ez az eltemetett része a majomtörzs többi tagja után sóvárgott, kereskedőagya szorgosan aláhúzott egy számoszlopot, és kiszámította a végeredményt. Nagyon könnyen elképzelhető volt, hogy ez egy másik kereskedelmi hajó, és megtörténhetett, hogy ezzel weskeri kereskedelmi monopolhelyzetének be is fellegzett. De persze az is lehet, hogy nem kereskedőhajó, éppen ezért az óriáspáfrány védelmében maradt, és meglazította pisztolyát a tokban.


A hajó száz négyzetméternyi sarat kiszikkasztott, az üvöltő csóva kihunyt, és a támasztótalpak átnyomódtak a pattogzó földkérgen. Fém csikorgott és rázódott helyre, miközben a füst és gőz felhői lassan alább sodródtak a nedves levegőben.


- Garth! Te bennszülötteket rászedő zsaroló, hol vagy? - bőgött fel a hajó hangosbeszélője. Az űrhajó körvonalai csak távolról voltak ismerősek, de a hang reszelős tónusát nem lehetett eltép veszteni. Garth vigyorogva kilépett a tisztásra, és két ujját szájába téve nagyot füttyentett. A hajó farkánál egy direkciós mikrofon kúszott ki tokjából, és irányába fordult.


- Mi dolgod van itt, Singh? - kiáltotta a mikrofon felé. - Lerobbantál, hogy saját bolygót keress, ide kell jönnöd, hogy elrabold egy becsületes kereskedő hasznát?


- Becsületes! - dörögte a felerősített hang. - Te mered ezt mondani, aki többet voltál börtönben, mint bordélyban, és az már önmagában is szép szám, állítom! Sajnálom, ifjúságom társa, de nem csatlakozhatom hozzád, hogy feltárjuk ezt a bennszülött fészket. Úton vagyok egy kellemesebb légkörű világ felé, ahol nagy vagyont szerezhetek. Csak azért álltam meg itt, mert az alkalom úgy hozta, hogy tisztes haszon fejében egy kis taxizást vállalhattam. Barátsággal jövök, s egy tökéletes barátot hozok, egy embert, aki más üzletágban dolgozik, de segítségedre lehet. Ki is jönnék, hogy köszöntselek, csak az a baj, át kellene mennem a biológiai szűrőn. Átzsilipelem az utast, remélem, nem esik nehezedre, hogy segíts neki a poggyász cipelésében.


Legalább más kereskedő nem lesz ezen a bolygón, egy gonddal kevesebb. De azért Garth eltűnődött, miféle utas lehet az, aki cetállomásként egy lakatlan világra érkezik. És mi lehet az a rejtett derültség Singh hangjában? Átment az űrhajó másik oldalára, ahol a rámpa leereszkedett, s felnézett a férfira, aki a teherzsilipnél küszködött ügyetlenül egy nagy ládával. A férfi felé fordult, és Garth megpillantotta a papi gallért, és megértette, mi volt az oka Singh derültségének.


- Mit akar itt? - kérdezte Garth; annak ellenére, hogy megpróbálta megőrizni önuralmát, élesen pattogtak szavai. Amennyiben a férfi észrevette is mindezt, nem vett róla tudomást, mert továbbra is mosolygott, és kinyújtotta kezét, ahogy lejött a lejárón.


- Mark atya vagyok - mondta. - A Testvérek Missziós Társaságától. Nagyon örvendek, hogy…


- Azt kérdeztem, mit csinál itt! - Garth hangja most már kimért volt, nyugodt és hideg. Tudta, mit kell tennie, és méghozzá gyorsan, vagy hozzá sem érdemes kezdenie.


- Hát ez nyilvánvaló - mondta Mark atya, jóságos természetéből nem kizökkenten. - A mi missziós társaságunk adományokat gyűjtött, hogy lelki vezetőket küldjön első ízben idegen világokra. Én pedig elég szerencsés voltam ahhoz…


- Vegye a holmiját, és menjen vissza a hajóra. Maga nem kívánatos itt, és nincs engedélye a leszállásra. Csak gondot okozna, és nincs senki a Weskeren, aki törődjön magával. Menjen vissza a hadóra.


- Én nem tudom, ön kicsoda, uram vagy hogy miért hazudik nekem - mondta a pap. Még mindig nyugodt volt, de a mosolya eltűnt. - Én azonban nagyon is jól megtanultam a galaktikus törvényt és ennek a bolygónak a történetét. Nincsenek itt betegségek vagy vadállatok, amelyektől különösképp, tartanom kellene. Azonkívül ez egy nyitott bolygó, és amíg az Úrtérképészet ezt a státust nem változtatja meg, nekem éppen annyi jogom van itt tartózkodni, mint önnek.


A fickónak persze igaza volt, de Garth nem hagyhatta rá. Blöffölt, abban a reményben, hogy a pap nem ismeri a jogait. De ismerte. Csak egyetlen kínos lehetőség maradt számára, és minél előbb folyamodott ehhez, annál jobb volt, amíg volt még rá idő.


- Takarodjon vissza a hajóra! - kiáltotta, most már leplezetlenül dühösen. Sima mozdulattal előkapta pisztolyát tartójából, és a fekete célgömb csupán arasznyira ingott a pap hasától. A férfi elsápadt, de nem moccant.


- Mi a fenét csinálsz, Grath? - csikorgott Singh hangja a megafonból. - A fickó kifizette az útiköltséget, és nincs jogod ahhoz, hogy kiutasítsd a bolygóról.


- Megvan ez a jogom - mondta Garth, felemelve fegyverét, a pap szeme közé irányítva. - Adok neki harminc másodpercet, hogy visszamenjen a hajóra, különben meghúzom a ravaszt.


- Hát én azt hiszem, neked vagy elment az eszed, vagy viccelsz recsegett rájuk Singh kétségbeesett hangja. - Ha vicc, akkor igen rossz, és bárhogyan van is, ezt nem viszed el szárazon. Ennél a játszmánál kettőn áll a vásár, csakhogy én jobban játszom.


Nehéz borítólemezek dörgése hangzott fel, és a távirányításos, négyágyús tőtorony a hajó oldalán megperdült, és Garthra mutatott.


Nos hát… le a fegyverrel, és segíts Mark atyának a poggyászt vinni - parancsolta a beszélő, most már ismét egy csepp humorral a hangjában. - Bármennyire szeretnék is segíteni rajtad, régi haver, de nem tudok. Úgy érzem, ideje, hogy válts néhány szót az atyával, végtére is bőven volt alkalmam társalogni vele egész úton ide a Földről.


Garth heveny vereségérzettel lökte vissza a pisztolyt a tartóba. Mark atya előbbre lépett, ismét megnyerően mosolygott, és egy Bibliát vett elő reverendája alól, kinyújtotta kezét.


- Fiam - szólt.


- Nem vagyok a maga fia. - Garth csupán ennyit tudott kinyögni, mivel a vesztett csata íze fojtogatta. Öklét hátrahúzta, ahogy dühe növekedett, aztán csupán annyit enyhíthetett a dolgon, hogy kinyitotta öklét, és csupán nyitott tenyérrel ütött. De az ütés így is földhöz teremtette a papot, és a könyv zizegő lapjaira sűrű sár freccsent.






Itin és a többi Wesker mindent végignézett látszólag érzelemmentes érdeklődéssel, és Garth nem tett kísérletet, hogy válaszoljon kimondatlan kérdéseikre. Háza felé indult, de visszafordult, amikor látta, hogy még mindig nem mozdulnak.


- Új ember jött - mondta nekik. - Szüksége lesz segítségre a holmikhoz, amelyeket hozott. Ha nincs hely nála, tegyétek őket a nagy raktárba, amíg lesz saját szállása.


Egy darabig nézte őket, ahogy átgázolnak a tisztáson a hajó felé, aztán bement, és bizonyos elégtétellel vágta be maga mögött úgy az ajtót, hogy egyik deszkája megrepedt. Hasonló fájdalmas gyönyörrel nyitotta fel az egyik megmaradt ír whiskys üveget, amelyet különleges alkalmakra tartogatott. Nos, ez elég különleges alkalom volt, bár őszintén szólva nem ilyesmire gondolt. A whisky jó volt, elégetett valamennyit rossz szájízéből, bár nem teljes sikerrel. Ha a taktikája bevált volna, a siker mindent igazolt volna De kudarcot vallott, s a kudarc keserve mellé társult az a kósza érzés is, hogy hülyét csinált magából. Singh elviharzott mindenféle búcsú nélkül. Nem lehetett tudni, hogyan értékelte az egész ügyet, de az biztos, hogy furcsa históriákat fog róla terjeszteni odahaza a kereskedőházban. De hát emiatt elég tesz idegeskednie, ha majd Garth legközelebbi útjára szerződik. Most az a lényeg, hogy el kell rendeznie a dolgokat a misszionáriussal. Kipislantott az esőfüggönyön át, látta, hogy a férfi küszködve megpróbál felállítani egy összecsukható sátrat, miközben a falu egész lakossága rendezett sorokban áll és nézi. Persze egyikük sem ajánlotta fel segítségét.


Mire a sátor készen volt, és a ládák és dobozok alákerültek, az eső elállt. A palackban az ital szintje jócskán alászállott, és Garth kicsit nagyobb kedvvel tekintett az elkerülhetetlen találkozás elé Valójában egy kicsit várta is, hogy beszéljen ezzel az emberrel. Az egész ronda ügy ellenére, egy teljes év magányosság után, bármilyen emberi társaság jónak ígérkezett. "Legyen szíves és vacsorázzon most velem. John Garth" - írta egy régi számla hátoldalára. De mi van, ha a fickó túlságosan megijedt, és nem jön? Mert így aztán aligha tehet bármilyen kapcsolatot létesíteni. Priccse alatt kotorászva talált egy elég nagy dobozt, beletette pisztolyát. Itin persze odakint várt az ajtó előtt, amikor kinyitotta, mivel most ő volt a soros mint Tudásgyűjtő. Átadta neki az üzenetet és a dobozt.


- Légy szíves, vidd ezeket el az új embernek - mondta. - Az új ember neve Új Ember? - kérdezte Itin.


- Nem, nem az! - csattant fel Garth. - A neve Mark. De én csak arra kérlek, hogy add oda ezt, nem pedig arra, hogy beszélgetésbe elegyedj!


Mint mindig, amikor kijött a béketűrésből, a földhöz ragadt logikájú Wesker nyerte meg a meccset.


- De ha te nem akarod is, hogy beszélgessek - mondta Itin lassan -, Mark azért kérheti, hogy beszélgessünk. És a többiek meg fogják kérdezni, mi a neve, és ha én nem tudom, mi a ne… - A hangja elhalt, amint Garth becsapta az ajtót. Ez azonban nem volt járható út hosszú távon, mert amikor majd legközelebb találkozik Itinnel - egy nap, hét vagy akár egy hónap múlva -, a monológ annál az utolsó szónál fog folytatódni, ahol befejeződött, és a gondolat majd végighalad a maga végső konkluziójáig. Garth elfojtott egy káromkodást, és vizet öntött néhány ízletesebb ételkoncentrátumra, ami még a készletéből maradt.


- Szabad - mondta, amikor halkan kopogtak az ajtón. A pap belépett, és maga elé tartotta a dobozt, benne a pisztollyal.


- Köszönöm a kölcsönzést, Mr. Garth. Értékelem azt a szellemet, amelynek jegyében elküldte. Fogalmam sincs, mi volt az oka a kínos afférnak, amikor leszálltam, de azt hiszem, legjobb lesz, ha elfelejtjük az egészet, ha valameddig is együtt akarunk lenni ezen a bolygón.


- Egy ital? - kérdezte Garth. Elvette a dobozt, és az asztalon álló üvegre mutatott. Teletöltött két poharat, az egyiket átnyújtotta a papnak. - Körülbelül ez járt az én fejemben is, de azért magyarázattal tartozom, mi is történt odakint. - Ádáz pillantást vetett poharára egy pillanatig, aztán a másikra emelte. - Ez nagy világegyetem, és azt hiszem, a tőlünk telhető legjobban kell kibírni. Igyunk a józanságra.


Isten legyen veled - mondta Mark atya, és ő is felemelte poharat.


- Nem velem és nem is ezzel a bolygóval - mondta Garth szilárdan. - És ez a dolog lényege. - Félig kiürítette poharát, és felsóhajtott.


Azért mondja ezt, hogy megbotránkoztasson? - kérdezte a pap mosolyogva. - Mert biztosíthatom, nem sikerült.


- Nem akartam megbotránkoztatni. Szó szerint értettem. Azt hiszem, olyasvalaki vagyok, akit maga ateistának nevezne, úgyhogy a kinyilatkoztatott vallás engem nem érdekel. Ezek a bennszülöttek, egyszerű, írástudatlan, kőkorszaki fazonok eljutottak idáig mindenféle babonaság vagy istenhit nyoma nélkül. Abban reménykedtem, hogy tovább haladnak ezen az úton.


- Mit akar mondani? - vonta össze szemöldökét a pap. - Azt mondja, hogy nincsenek isteneik, nem hisznek a túlvilágban Úgy kell meghalniuk, hogy…?


- Meghalnak, igen, és porrá lesznek, mint a többi állat. Van náluk mennydörgés, fa és víz anélkül, hogy lennének mennydörgésisteneik, faszellemeik vagy vízinimfáik. Nincsenek ronda kis isteneik, tabuik, ráolvasásaik lidércek ellen, nem zárják korlátok közé életüket. Ők az egyetlen primitív nép, amellyel valaha is találkoztam, amely tökéletesen mentes a babonaságtól, és éppen ezért sokkal boldogabbnak és egészségesebbnek is tetszik. Én csak azt akartam, hogy maradjanak meg ilyennek.


- Azt akarta, hogy távol maradjanak Istentől… a megváltástól? A pap szeme nagyra nyílt, kissé hátrább húzódott.


- Nem - mondta Garth. - Távol akartam tartani őket a babonaságtól, amíg több tudásra tehetnek szert, és reálisan tudnak gondolkodni róla anélkül, hogy túlságosan belemélyednek és talán bele is pusztulnának.


- Ön sértegeti az egyházat, uram, ha párhuzamot von a babonasággal…


Kérem - szólt Garth, felemelve kezét. - Ne kezdjünk teológiai vitákba. Nem hinném, hogy a maga egyháza azért fizette ezt a kis kirándulást, hogy engem próbáljon megtéríteni. Csak arra kérem, fogadja el a tényt, hogy az én nézeteim többévi gondos vizsgálódás eredményei, és semmiféle egyetemi metafizika nem tud változtatni rajtuk. Én megígérem, hogy nem próbálom megtéríteni - ha ön is ugyanezt teszi.


- Rendben van, Garth úr. Amint erre emlékeztetett, az én miszszióm itt az, hogy lelkeket mentsek meg, és ezt is kell tennem. De miért zavarja annyira az én munkám, hogy megpróbálja megakadályozni a leszállásomat? Ráadásul pisztollyal is fenyeget, és… A pap elhallgatott, poharára meredt.


És még le is ütöm? - kérdezte Garth, homlokát ráncolva. - Erre nincs pardon, és azt szeretném mondani, hogy sajnálom. Egyszerűen rossz a modorom, és hirtelen természetű vagyok. Az ember hosszú ideig egyedül él, és tessék, ilyesmit csinál. - Mogorván rápillantott az asztalon pihenő nagy kezére, felidézve a sebhelyek és bőrkeményedések térképének emlékeit. - Nevezzük egyszerűen kudarcélménynek, jobb szó nem jut eszembe. A maga üzletében biztosan rengeteg alkalma volt arra, hogy belepillantson az emberi elme sötétebb bugyraiba, és feltehetőleg tud egyet-mást a motivációról és a boldogságról. Túl mozgalmas életem volt ahhoz, hogy valaha is arra gondolhattam volna, hogy letelepszem valahol, és családot alapítok, és egészen mostanáig nem is hiányzott ez. Lehet, hogy valami szivárgó sugárzás ment az agyamra, de kezdtem ezekre a szőrös, halszerű weskeriekre úgy gondolni, mint a gyermekeimre, vagyis hogy egy kicsit én is felelős vagyok értük.


- Mindannyian az Ő gyermekei vagyunk - mondta Mark gatya csendesen.


- Hát van itt néhány gyermeke, aki még csak el sem tudja képzelni az Ő létezését - mondta Garth, hirtelen megharagudva önmagára, hogy kimutatta finomabb érzelmeit. De hamar meg is feledkezett erről, érzései elragadták, előrehajolt. - Hát nem tudja felfogni ennek a jelentőségét? Éljen a weskerek között egy darabig, és felfedezi azt az egyszerű és boldog életet, amely megfelel a kegyelmi állapotnak, amiről maguk beszélnek. Ők élvezik az életüket - és senkinek nem okoznak fájdalmat. A körülményeik olyanok voltak, hogy egy csaknem puszta világban fejlődtek ki, úgyhogy nem volt lehetőségük arra, hogy kibontakozzanak egy kőkori tárgyi kultúrából. De szellemi értelemben felveszik velünk a versenyt - ha ugyan nem jobbak nálunk. Mind megtanultak a nyelvemen, úgyhogy könnyen elmagyarázhatom nekik azt a sokféle dolgot, amire kíváncsiak. A tudás és a tudás megszerzése valódi örömet ad nekik. Néha kissé fárasztók, mert minden új tényt az őszes többihez viszonyítva akarnak elhelyezni, de minél többet tanulnak, annál gyorsabb ez a folyamat. Egy napon majd minden tekintetben az emberhez hasonlóak lesznek, talán túl is lépnek rajtunk. Ha… de megtenne nekem egy szívességet?


- Amit csak megtehetek.


- Hagyja őket békén! Vagy tanítson nekik, ha már muszáj, történelmet és természettudományt, filozófiát, jogot, bármit, aminek segítségével szembekerülhetnek a tágasabb univerzum valóságával, mindazzal, aminek létezéséről sejtelmük sem volt. De ne zavarja meg őket a maga gyűlölségeivel és fájdalmaival, bűntudatával, a bűnnel és bűnhődéssel. Ki tudja, milyen kárt okozhat azzal, hogy…


Kezd sértő lenni, amit mond, uram! - mondta a pap, talpra ugorva. Ősz fejének teteje alig ért a robusztus űrhajós álláig, mégsem árult el félelmet akkor, amikor az védelmezte, amiben hitt. Garth, aki most egymaga volt vele, már nem mutatott bűnbánatot. Haragosan álltak egymással szemben, miként általában az emberek, megalkuvás nélkül védve azt, amit helyesnek gondoltak.


- Maga sérteget! - kiabálta Garth. - Micsoda hihetetlen önzés, hogy azt hiszi, a maga kis összekapart mitológiája, mely csupán alig különbözik attól a sok ezertől, mely még mindig nyomasztja az emberiséget, bármi másra is jó lehet, mint hogy összezavarja eddig friss elméjüket! Hát nem veszi észre, hogy ezek hisznek az igazságban - és sosem hallottak bármiről, ami hazugság. Még nem tanulták meg, hogy létezhetnek másfajta elmék, amelyek másként is gondolkodhatnak. Meg tudná őket kímélni ettől?…


- A kötelességem fogom teljesíteni, mely az Ő akarata, Mr. Garth. Ezek itt Isten teremtményei, és lelkük van. Nem menekülhetek el a kötelességem elől, mely pedig az, hogy elhozzam nekik az Ő szavát, hogy üdvözüljenek és beléphessenek a mennyeknek országába.


Amikor a pap kinyitotta az ajtót, a szél belekapott és szélesre tárta. Eltűnt a viharos sötétségben, az ajtó oda-vissza csapódott, és bepermetezett az eső. Garth csizmája sáros nyomokat hagyott, amint becsukta az ajtót, kizárva Itin látványát is, aki türelmesen és panasz nélkül ült a viharban, abban a reményben, hogy Garth szakít egy kis időt, és megosztja vele csodálatos tudásának egy részét, melyben annyira dúskálkodott.


Kimondatlan egyezség szerint soha többé nem emlegették ezt az első éjszakát. Néhány napig magányosan éltek, ami annál is kínosabb volt, mert tudtak egymás közelségéről, aztán már csak gondosan kiválasztott, semleges témákról társalogtak. Garth lassan elcsomagolta és rendbe rakta árukészletét, és a világért be nem ismerte volna, hogy munkája befejeződött, és bármikor elmehetett volna. Összeszedett szép mennyiségű érdekes gyógyfüvet és egyéb növényeket, amelyek bizonyosan szép hasznot hoznak. És a weskeri népművészeti tárgyak is valószínűleg szenzációt fognak okozni a divatmajmoló galaktikus piacon. A kézművesség itt, a bolygón meglehetősen primitív volt ideérkezése előtt, főként faragványokat készítettek, aprólékosan kidolgozva kővésőkkel a keményfában. Garth szerszámokat adott nekik, és nyersfémet a saját készleteiből, semmi egyebet. Néhány hónap alatt a weskerek nemcsak megtanultak dolgozni az új anyagokkal, de saját ornamentikájukat és formáikat ki is tudták fejezni olyan különös, de nagyon szép műtárgyakban, amelyek elkápráztatták a szemet. Mindössze annyit kell majd tennie, hogy kibocsátja őket a piacra, felkelti az első igényeket irántuk, aztán visszatér egy újabb rakományért. A weskerek csupán könyveket, szerszámokat és tudást kértek cserében, és Garth tudta, hogy saját erejükből előbb-utóbb a galaktikus unió tagjaivá emelkednek.


Ebben reménykedett Garth. De a változás szele fújdogált már a település körül, és megsűrűsödött a hajó környékén is. Most már nem ő állt a falusi élet figyelmének központjában. Keserűen vigyorgott, amikor arra gondolt, hogy kiesett a hatalomból, de humorérzéke cserbenhagyta. Komoly és figyelmes weskeriek ugyan sorra megjelentek mint tudásgyűjtők, de a száraz tények lejegyzése éles ellentétben állott azzal a szellemi viharral, mely a papot vette körül.


Míg Garth minden könyvért és gépezetért megdolgoztatta őket, a pap ingyen adta a tudást. Garth megpróbálta betartani a fokozatosságot tudásadományaiban, úgy kezelvén őket, mint tehetséges, ám tudatlan gyermekeket. Azt akarta, hogy járni tanuljanak meg, mielőtt szaladnának, egyik lépést a másik után.


Mark atya pedig egyszerűen elhozta nekik a kereszténység jótéteményeit. Az egyetlen fizikai munka, amire szüksége volt, a templom építése, az imádság és tudás helyének felemelése. Még több wesker bukkant elő a végtelen mocsarakból, melyek a bolygót fedték, és néhány napon belül fent volt a tető is, amelyet póznák szerkezete tartott. A gyülekezet mindennap dolgozott egy kicsit a falakon, aztán besietett, hogy megtanulja a mindent ígérő, mindent magába foglaló, mindennél fontosabb tényeket a világegyetemről.


Garth sosem szólt egy szót sem a weskereknek, mi a véleménye új buzgalmuk tárgyáról, és ez főként annak eredménye volt, hogy sosem kérdezték. A büszkeség vagy a becsület megakadályozta abban, hogy nyakon fogjon egy falusi polgárt és rázúdítsa panaszait. Talán más lett volna a helyzet, ha Itin lett volna a soros a tudásgyűjtő körúton, mert ő volt a legértelmesebb, de Itin arra a napra volt beosztva, amikor a pap már megérkezett, és Garth azóta sem tudott szólni vele.


Meglepetés volt számára, amikor a háromszor hosszabb weskeri napokban számítva, tizenhét nap után egy küldöttséget talált a küszöbén, amikor befejezte reggelijét. Itin volt a szóvivőjük, száját kissé nyitva feledte. A többi wesker szája is nyitva volt, egyikük éppen mintha ásított volna, tisztán kivehető volt éles, dupla fogsora és a bíborfekete toroknyílás. Ezek a tátott szájak meggyőzték Garthot a találkozó komolyságáról, ez volt az egyetlen weskeri kifejezés, amelyet sikerült megtanulnia legalább annyira, hogy felismerje. A nyitott száj valamilyen erős érzelemre utalt: boldogságra, szomorúságra, haragra, sosem tudta bizonyosan, melyikre. A weskerek általában jámborak voltak, és sosem látott elég nyitott szájat ahhoz, hogy megállapítsa, mi volt az oka. De most csupa nyitott száj vette körül.


- Segítenél nekünk, John Garth? - kérdezte Itin. - Volna egy kérdésünk.


Válaszolok bármilyen kérdésetekre - mondta Garth, a balsejtelem nem minden jele nélkül. Miről van szó?


- Van Isten?


- Mit értesz "Isten" alatt? - kérdezett vissza Garth. Vajon mit mondjon nekik?


- Isten a mi atyánk a mennyekben, aki valamennyiünket teremtett, és őriz bennünket. Akihez segítségért imádkozunk, és ha üdvözülünk, találunk egy helyet…


- Ennyi elég - mondta Garth. - Nincs Isten.


Most mindegyikük szája tátva maradt, még Itiné is, amint Garthra bámultak, és megfontolták válaszát. A rózsaszín fogsorok sokasága ijesztő lehetett volna, ha nem ismerte volna már olyan jól ezeket a lényeket. Egy pillanatig azon tűnődött, hogy vajon volt-e már agymosásban részük, és máris eretneknek tekintik, de elhessegette ezt a gondolatot.


- Köszönjük - mondta Itin, valamennyien megfordultak és elmentek.


Bár a reggel még hűvös volt, Garth észrevette, hogy izzad, és nem tudta, miért.


Nem telt el sok idő az újabb jelentkezésig. Itin még aznap délután visszatért.


Eljönnél a templomba? - kérdezte. - Sok dolog, amit tanulmányozunk, igen nehéz a számunkra, de ez a legnehezebb. Szükségünk van a segítségedre, mert együtt kell hallanunk téged és Mark atyát, amint beszéltek. Ez azért van, mert ő valamiről azt mondja, igaz, és te azt mondod, másvalami igaz, és mindkettő nem lehet egyszerre igaz. Meg kell tudnunk, mi az igazság.


Elmegyek, hát persze - mondta Garth, és megpróbálta elrejteni hirtelen támadt megkönnyebbülését. Nem tett semmit, de a weskerek mégiscsak eljöttek hozzá. Még lehet némi alapja a reménységnek, hogy szabadok lehetnek.


Meleg volt a templomban, és Garth meglepődött a jelenlévő weskerek számán, többen voltak, mint amennyit közülük egyszerre valaha is látott. Sok tátott szájat látott. Mark atya egy könyvekkel borított asztatnál ült. Látszott rajta, kínosan érzi magát, de nem szólt, amikor Garth belépett. Garth szólalt meg:


- Remélem, tudatában van, hogy ez az ő ötletük volt… saját akaratukból kerestek fel, és arra kértek, hogy jöjjek ide.


- Tudom - mondta a pap csüggedten. - Néha nagyon nehéz velük szót érteni. De tanulnak, és hinni akarnak, és ez a fontos. Mark atya, Garth kereskedő, szükségünk van a segítségetek re - mondta Itin. - Ti mindketten sok olyan dolgot tudtok, amit mi nem. Segítenetek kell, hogy eljussunk a valláshoz, és ez nem könnyű dolog. - Garth mondani akart valamit, aztán meggondolta magát. Itin folytatta: - Elolvastuk a bibliákat és az összes könyvet, amit Mark atya adott nekünk, és egy dolog világos. Ezt megtárgyaltuk, és mindnyájunknak egy a véleménye. Ezek a könyvek nagyon különböznek azoktól, amelyeket Garth kereskedő adott nekünk. Garth kereskedő könyveiben olyan világegyetemről van szó, amelyet mi nem láttunk, és ez Isten nélkül való, mert sehol sem említik, mi ezt nagyon gondosan végignéztük. Mark atya könyveiben 0 mindenütt ott van, és semmi sem működik nélküle. Az egyik állításnak igaznak kell lennie, és a másiknak tévedésnek kell lennie. Mi nem tudjuk, hogyan lehetséges ez, de miután megismerjük, melyik a helyes, akkor talán megértjük. Ha Isten nem létezik…


- Már hogyne létezne, gyermekeim! - mondta Mark atya szívből jövő hangon. - Ő a mi mennyei atyánk, aki mindannyiunkat teremtett…


- Ki teremtette Isten? - kérdezte Itin, és a mormogás megszűnt, és valamennyi wesker feszülten figyelte Mark atyát. A pap kissé megrettent a pillantások tüzétől, aztán elmosolyodott.


- Senki sem teremtette Istent, hiszen ő a Teremtő. Mindig is létezett…


Ha mindig is létezett, miért nem létezhetett mindig is maga a világegyetem? Anélkül hogy valaki megteremtette volna? - Itin valóságos szóáradattal vágott közbe. A kérdés jelentősége nyilvánvaló volt. A pap lassan felelt, végtelen türelemmel.


- Bárcsak ilyen egyszerű volna minderre a válasz, gyermekeim! De még a tudósok sem értenek egyet a világegyetem keletkezését illetően. S amíg ők kételkednek, mi, akik megláttuk a világosságot - tudjuk a választ. Mi látjuk a teremtés csodáját magunk körül. És hogyan lehetne teremtés Teremtő nélkül? Mert Ő az, a mi mennyei atyánk. Tudom, hogy vannak kételyeitek, ez azért van, mert van lelketek és szabad akaratotok. A válasz mégis oly egyszerű! Higgyetek, csak erre van szükségetek. Csak higgyetek.


- Hogyan higgyünk bizonyíték nélkül?


- Ha nem látjátok, hogy ez a világ önmagában bizonyítja az Ő létezését, akkor én azt mondom nektek, hogy a hiteteknek nincs szüksége bizonyítékra - ha van hitetek!


Zavaros hangáradat ömlött végig a termen, és még több wesker szája tátogott, amint megpróbálták gondolataikat áterőltetni a szavak szövevényén és kifejteni az igazság fonalát.


- Te mit mondasz nekünk, Garth? - kérdezte Itin, és hangjára elcsöndesült a lárma.


- Én csak azt mondhatom nektek, hogy használjátok a természettudományos módszert, amely mindent meg tud vizsgálni, még önmagát is, és olyan választ ad, amely bizonyíthatja bármely állítás igazságát vagy hamisságát.


- Ezt kell tennünk - mondta Itin -, ugyanerre a következtetésre jutottunk mi is. - Feltartott egy vastag könyvet, és a nézősereg bólogatni kezdett. - Tanulmányoztuk a Bibliát, amint Mark atya mondotta nekünk, és megtaláltuk a választ. Isten csodát fog tenni nekünk, és ezzel bizonyítja, hogy figyel bennünket. És e jel által megismerjük Őt és hozzá megyünk.


- Ez a hamis gőg bűne - mondta Mark atya. - Istennek nincs szüksége csodákra, hogy létezését bizonyítsa.


- De nekünk szükségünk van a csodára! - kiáltotta Itin, és bár nem volt ember, könyörgés volt a hangjában. - Mi itt olvastunk sok apró csodáról, kenyérről, halról, borról, kígyókról - sokféle csoda sokkal kisebb célok érdekében. Mármost Isten nem kell, hogy mást tegyen, csupán egyetlen csodát, és ezzel mindannyian Őt fogjuk követni, egy egész új világ csodája, amint Őt imádja trónusánál, ahogyan te mondtad nekünk, Mark atya. És te mondtad azt is, milyen fontos ez. Megtárgyaltuk ezt, és úgy véljük csak egy csoda alkalmas erre a dologra.


A teológiai szőrszálhasogatás felett érzett unalma Garthnak egy perc alatt elszállt. Nem gondolkodott erről komolyan, különben rájött volna, mire megy ki ez az egész. Látta az illusztrációt a Bibliában, melyet Itin nyitva tartott, és jó előre tudta, melyik kép volt az Lassan felemelkedett székéről, mintha nyújtózna egyet, és a mögötte lévő paphoz fordult.


- Szedje össze magát! - suttogta. - Menjen ki hátul, és irány a hajó, addig én lefoglalom őket. Nem hinném, hogy kárt tesznek bennem.


- Mit akar mondani…? - kérdene Mark atya, megdöbbenten pislogva.


- Ki innen, maga őrült! - sziszegte Garth. - Mit gondol, milyen csodát akarnak? Milyen csodáról hiszik, hogy a világot megtérítette a kereszténység számára?


- Nem! - mondta Mark atya. - Az nem lehet! Az egyszerűen lehetetlen!…


- Mozogjon már! - üvöltötte Garth, felrántotta a papot székéből és a hátsó fal felé lökte. Mark atya botladozva megállt, visszafordult. Garth odaugrott hozzá, de nagyon sokan voltak. Garth odacsapott, ökle eltalálta Itint, és visszahajította a tömegbe. A többiek azonban odasereglettek, amint Garth megpróbálta odaverekedni magát a paphoz. Ütötte-vágta őket, de olyan volt mindez, mintha a hullámok ellen küzdene. A szőrös, pézsmaszagú testek átcsaptak rajta, és körülvették. Küzdött, míg meg nem kötözték, és addig harcolt, míg fejbe nem verték. Erre aztán abbahagyta az ellenállást. Aztán kivonszolták. Ott feküdt az esőben, és káromkodott és figyelt.


Persze a weskerek remek mesteremberek voltak, és mindent a lehető leghívebben szerkesztettek meg, az utolsó részletig, követvén a Biblia rajzait. Ott állt a kereszt, egy kis domb tetejére állítva szilárdan, ott voltak a csillogó fémszögek, ott volt a kalapács. Mark atyát levetkőztették, és gondosan redőzött ágyékkendőbe öltöztették. Aztán kivezették a templomból.


A kereszt láttán majdnem elájult. Aztán felemelte fejét, és eltökélte, hogy úgy fog meghalni, ahogyan élt: a szent hitben.


De azért nehéz volt. Még Garth számára is elviselhetetlen volt, pedig ő csak nézte. Mert más dolog beszélni a keresztre feszítésről és szemlélni a finoman faragott testeket az imádság homályos ködében. S ismét más dolog, ha látunk egy embert meztelenül, akinek a bőrébe kötelékek vágnak, és egy faoszlopról függ alá. És látni, amint a tűhegyes szögek felemelkednek, tenyerének lágy húsába ékelődnek, aztán a kalapács felemelkedik a mesterember nyugodt, kiszámított mozdulatával. És hallani, amint a fém súlyos ütéssel húsba merül.


Aztán hallani a sikoltásokat.


Kevés ember születik vértanúnak, és Mark atya nem volt közülük való. Az első ütések után vér folyt le ajkáról, amint fogait összeszorította. Aztán kitátotta száját, és fejét hátravetette, torokhangú sikoltásai átszelték a szakadó eső surrogását. Csendes visszhangként érkezett meg a hang a figyelő weskerek tömegéből, mert bármiféle érzelem is parancsolta, hogy tátsák ki szájukat, most teljes erővel rázta testüket, és számtalan tátogó fogsor visszhangozta a keresztre feszített pap agóniáját.


Szerencsére elájult, amikor az utolsó szeget is beverték. Vér folyt a friss sebekből, elkeveredve az esővel, rózsaszín csepegéssel a lábánál, amint az élet kifutott belőle. Valamikor ekkor, valamikor ez idő tájt, zokogva és kötelékeit szaggatva, bénultan a fejét ért ütésektől, Garth is elvesztette eszméletét.


A saját áruraktárában ébredt fel, és sötét volt. Valaki éppen kötelékeit vágta el, melyekkel megkötözték. Az eső még mindig csepegett és suhogott odakint.


- Ifin - mondta. Nem lehetett más.


- Igen - suttogta válaszul az idegen hang. - A többiek most mind a templomban beszélnek. Lin meghalt, miután fejbe ütötted, és Inon nagyon rosszul van. Vannak, akik azt mondják, téged is keresztre kellene feszíteni, és azt hiszem, ez lesz a vége. Vagy megköveznek. A Bibliában megtalálták azt a részt, ami úgy szól, hogy…


- Tudom - mondta Garth végtelen elcsigázottsággal. - Szemet szemért. Rengeteg ilyen dolgot fogtok találni, ha egyszer elkezdtétek. Csodálatos könyv. - A feje borzasztóan fájt.


- Menned kell, odamehetsz a hajódhoz, senki sem veszi észre. Elég volt az öldöklésből - mondta Ifin, valami új csüggedtséggel a hangjában.


Garth próbát tett, lábra állt. Fejét a durva cölöpfalhoz nyomta, míg émelygése elmúlt.


- Meghalt. - Állításként mondta, nem kérdés gyanánt.


- Igen, egy ideje. Különben nem is jöhettem volna hozzád.


És persze el is temettétek, különben nem fontolgatnák a többiek, hogy most már rajtam lenne a sor.


- És eltemettük! - Mintha valami érzelem is megcsendült volna az idegen lény hangjában, a halott pap szavainak visszhangja. Eltemettük, és fel fog támadni. Meg vagyon írva, és így kell történnie. Mark atya olyan boldog lesz, hogy mindez így történt. - A hang olyasféleképp vékonyult el, mintha emberi zokogás lett volna.


Garth fájdalmas lassúsággal araszolt az ajtó felé, a falnak támaszkodva, hogy össze ne essék.


- Ugye, helyesen cselekedtünk? - kérdezte Ifin. De nem jött válasz. - Ugye feltámad, Garth, vagy nem?


Garth az ajtóhoz ért, és elég világosság jött a fényesen kivilágított templomtól, hogy megmutassa összetört, véres kezét, mely az ajtófélfát markolta. Ifin arca most közelebb úszott a fényben, és Garth érezte a finom, sokujjú kezet, amint éles körmeivel ruháját markolássza.


- Feltámad, ugye, Garth?


- Nem - mondta Garth -, ott lesz eltemetve, ahová tettétek Semmi sem történik, mert meghalt, és halott is marad.


Az eső átitatta Ifin szőrét, és száját oly nagyra tátotta, hogy úgy tetszett, beleüvölt az éjszakába. Erőt vett magán, idegen gondolatokat lökött ki magából idegen nyelven.


- Akkor hát nincs megváltás a számunkra? Nem tisztulunk meg?


- Tiszták voltatok - mondta Garth, hangja átmenet volt a zokogás és nevetés között. - Ez a szörnyű, ronda, mocskos igazság. Tiszták voltatok. Most pedig…


- Gyilkosok vagyunk - mondta Itin, és a víz lefolyt lehajtott fejéről és szétfolyt a sötétségben.









Szentmihályi Szabó Péter fordítása









* * *




2015. július 30., csütörtök

A saját dolgoddal törődj


A farmon megbetegszik egy ló.
Az állatorvos azt mondja a parasztnak:
- Beadtam neki egy gyógyszert, de ha 3 nap múlva sem gyógyul meg, akkor
agyon kell lőni.
A disznó, aki mindent hallott, mondja a lónak:
- Kelj fel!
De a ló túl elcsigázott ehhez.
Második nap a disznó újra azt mondja:
- Kelj fel gyorsan! Baj lesz!
De a ló még mindig túl fáradtnak érzi magát.
Harmadik nap a disznó megint azt mondja:
- Kelj fel, mert ha nem, agyon fognak lőni!
Végre egy utolsó erőfeszítéssel a ló föláll.
A paraszt látja és örömmel mondja a családnak :
- Ezt megünnepeljük! Levágjuk a disznót!


Tanulság: mindig foglalkozz a saját dolgoddal és fogd be!


* * *

2015. július 27., hétfő

Lehetetlen?

Lehetetlen?


Ha véghezviszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé.

A világ legnagyobb felfedezéseit olyan emberek tették, akik túl hülyék voltak ahhoz, hogy felfogják, az adott dolog lehetetlen.


* * *

2015. július 24., péntek

Magázz vagy tegezz

MAGÁZVA VAGY TEGEZVE?
Mert egyáltalán nem mindegy.

A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert 12:00-kor mindig elmegy valahova, 14:00-kor megérkezik és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben.
A nyomozó másnap jelenti:
- János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.
- Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
- Nos, megengedi, hogy tegezzem?
- Természetesen.
- Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül és visszajött dolgozni.


A magyar nyelv!


* * *

2015. július 22., szerda

A halál és a végtelenség

Amikor gyerekként először döbbentem rá a halál, a megszűnés lehetőségére, hetekig kínlódtam a tudata rémével akkori, materialista gondolataimban.

Leginkább az zavart,  hogy végtelen "sötét" semmi.

Mindkét fogalom megfoghatatlan az ember számára: a "soha többet" végtelensége, és a "semmi üressége".

Határokhoz és korlátokhoz szoktunk.

Csak most, felnőtt (?) fejjel fogtam fel a paradoxont.

Rettegünk a haláltól, ami pontot tesz az élet végére...

De miért nem rettegünk a meg nem születettség előző időszakától, amiből érkeztünk?

Hiszen akkor sem éltünk ebben a formában!

Ha nem nyomaszt minket a "nem voltunk" állapota, miért nyomaszt minket a "nem leszünk"?

Ha kibírtuk a nemlét végtelenségét ezt megelőzően, miért ne bírnánk ezt követően is?


* * *

2015. június 10., szerda

Tovább, tovább

Osho

Ha találsz ilyen mestert, akkor áldott vagy.
Ha nem, keress tovább.
Tanulj a tanítóktól, a mesterjelöltektől, majd menj tovább.
Csaraiveti, csaraiveti - mondja Buddha - Menj tovább, menj tovább...


* * *

2015. június 9., kedd

Médilya - na ja

Anonym

Bámulatos, hogy az a rengeteg fontos dolog, ami egy adott nap a világon történik, mindig pont belefér az újságba.


* * *