A halál és a végtelenség

Amikor gyerekként először döbbentem rá a halál, a megszűnés lehetőségére, hetekig kínlódtam a tudata rémével akkori, materialista gondolataimban.

Leginkább az zavart,  hogy végtelen "sötét" semmi.

Mindkét fogalom megfoghatatlan az ember számára: a "soha többet" végtelensége, és a "semmi üressége".

Határokhoz és korlátokhoz szoktunk.

Csak most, felnőtt (?) fejjel fogtam fel a paradoxont.

Rettegünk a haláltól, ami pontot tesz az élet végére...

De miért nem rettegünk a meg nem születettség előző időszakától, amiből érkeztünk?

Hiszen akkor sem éltünk ebben a formában!

Ha nem nyomaszt minket a "nem voltunk" állapota, miért nyomaszt minket a "nem leszünk"?

Ha kibírtuk a nemlét végtelenségét ezt megelőzően, miért ne bírnánk ezt követően is?

* * *