Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat.
Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek.
Sosem azt kérdezik:
"Milyen a hangja?"
"Mik a kedves játékai?"
"Szokott-e lepkét gyűjteni?"
Ehelyett azt tudakolják:
"Hány éves?"
"Hány testvére van?"
"Hány kiló?"
"Mennyi jövedelme van a papájának?"
És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek:
"Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat.
Azt kell mondani nekik:
"Láttam egy százezer frankot érő házat."
Erre aztán fölkiáltanak:
"Ó, milyen szép!"
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése